Halmos Béla élete, munkássága az 1960-as évektől kezdve az egész magyar nemzet zenei kincsnek ápolásáról, gyűjtéséről, kutatásáról és saját ismereteinek táncházakban, táborokban, tanfolyamokon és egyetemi oktatásban való továbbadásáról szólt.

A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán fordult figyelme a népzene felé. A műegyetem szimfonikus zenekarában ismerkedett meg későbbi zenésztársával, Sebő Ferenccel, akivel 1967-től játszottak együtt. Eleinte Halmos-Sebő duó néven Sebő megzenésített József Attila verseit adták elő gitár és fuvola (Gyenes Katalin) kísérettel. Felléptek az Egyetemi Színpadon, valamint 1970-ben Berek Katival országszerte több helyen is. Az 1969-70-es „Röpülj páva!" felszabadulási népdalversenyen már népdalokkal indultak, ahol Halmos a döntőbe jutott nézői szavazatokkal.

Fordulatot jelentett életében, amikor sógora, a néprajzkutató Kósa László ösztönzésére Sebővel együtt megismerkedtek a néptánckutató Martin Györggyel, akitől autentikus felvételeket, kottákat kaptak, valamint bemutatta őket a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla Táncegyüttese koreográfusának, Tímár Sándornak, akivel Halmos először járt terepen – Méhkeréken – és az ott átélt élmény ösztönzésére kezdte alaposabban művelni az autentikus népi hegedűművészetet. Tímár ismertette meg Halmost Kovács Tivadar méhkereki román cigányprímással, akit nem csak adatközlőjének, de mesterének is tartott. Martin vezetése mellett 1974-óta vett részt a széki prímások repertoárjának felgyűjtésében. A kutatásban rajta kívül Sipos Mihály, Virágvölgyi Márta, Jánosi András is részt vettek. Halmos Ádám István 'Icsán' prímást és két fiát, Istvánt, illetve Sándort gyűjtötte éveken keresztül. A hangszeres népzenének azt a fajta kutatását, amit Halmos kezdett, előtte senki nem végezte. Nem csak a zenét gyűjtötte, hanem zenei folyamatelemzést is végzett, továbbá Ádám István 'Icsán' életét, családfáját is feltárta.

Az 1970-es évek elején életében a kutatás és gyűjtés még háttérbe szorult az előadóművészet mögött. Folyamatosan zenélt a Bartók Együttesben, a Halmos-Sebő duó tagjaként fellépett a 25. Színházban, ahol önálló népzenei estjük volt. 1971 telén már megjelentek a Néptáncantológián a Bartók táncegyüttessel, ahol még újdonságnak számított, hogy élőzenére, a táncosok mellett felsorakozó zenekarral lépjenek fel. Ennek hatására kereste meg őket Stoller Antal a Bihari Táncegyüttesből, hogy a tervezett első táncházban szolgáltassák a zenét. 1972-től a táncháztalálkozók első prímása. Az eseményen a Bihari együttes mellett fellépett a Bartók, a Vadrózsák és a Vasas táncegyüttes. Halmos és Sebő a zárt táncházat a széles közönség felé is meg akarták nyitni, amit a három másik tánccsoport viszont nem vállalt fel, így 1973 februárjától a Bartók táncegyüttesre épülve Halmosék szerveztek a Fővárosi Művelődési Ház körtermébe újabb, ezúttal már nyitott táncházat. 1973-tól a nyilvános táncháztalálkozók egyik főszervezője is egyben. Részt vett az 1982-óta megrendezett Országos Táncháztalálkozók szervezésében, melyet első alkalommal a Budapesti Tavaszi Fesztivál záró rendezvényeként tartottak, aminek zenei részét és gálaműsorát is Halmos szerkesztette.

Döntő szerepe volt abban, hogy a szocializmus éveiben kifejlődött és nemzetközi sikert aratott a hangszeres népi zenét és néptáncot megőrző és terjesztő revival-mozgalom. A táncház-mozgalom egy politikai szándék nélküli, alulról szerveződő zenei, táncművészeti, közművelődési és életforma forradalommá vált, ami a politikai rendszer figyelmét is kivívta, mivel Halmosék célja a mozgalmon keresztül a nemzeti identitás és kultúra rendbehozatala volt. Habár nyilvánosan nem léptek fel ellenük, az Aczél-féle kultúrpolitikában mindvégig a tűrt kategóriába tartoztak még annak ellenére is, hogy a magas pártvezetés – Aczél György, valamint Vitányi Iván, a Népművelési Intézet igazgatója – támogatta a táncházmozgalmat. Ambivalens helyzetüket mutatja, hogy többször feljelentették őket a Kassák Klubban tartott rendezvényeik miatt, mégis állami elismeréseket kaptak 1975-ben és 1985-ben. (Szocialista Kultúráért kitüntetés, SZOT-díj, Állami Díj)

A fellépések mellett a népzene és néptánc tanítása a kezdetektől fogva jelen volt tevékenységében. Már a Bartók Együttes próbáin sem csak zenéltek, táncoltak, hanem tanították is az érdeklődő zenészeket, amire más fórumon lehetőség akkoriban nem volt. 1973-ban Halmosék kérésére szervezett először a Népművelési Intézet népzenei tanfolyamot. 1976-ban, amikor Sebő Ferenca Népművelési Intézetbe került, megszervezte az első Országos Táncház Zenész és Táncos Tábort Abaújszántón, ahol Halmos hegedűt tanított. A táborból kétéves tanfolyam nőtt ki, ami 1978-ig tartott és vizsgával zárult.

Emellett folyamatosan szerepeltek Sebővel a televízióban az 1976-tól induló Aprók tánca című műsorban, de a Halhatatlanul című Nagy László szerkesztette televíziós sorozatban is énekeltek, zenéltek.

Az 1970-es évek végére a kutatást és gyűjtőmunkát egyre fontosabbnak érezte életében, emiatt 1979-ben kivált a Sebő együttesből. 1980-ban, Kátai Zoltán felkérésére az Amatőr Néptáncosok Országos Tanácsa szervezésében hegedűt kezd tanítani Győrben, majd 1982-ig Jászberényben, Szegeden, Debrecenben és Bonyhádon. A hétvégi tanfolyamokra a tanítás mellett a tananyagot is Sebő Ferenccel és Virágvölgyi Mártával állították össze. A későbbi táncházi prímások nagy része az ő tanítványa volt. 1982-ben Kanadában, Torontóban is tanított. A tanfolyamok 1986-ig tartottak.

Az 1980-as évek Halmos életében a tudományról szólt. 1982-ben nyert el egy aspirantúrát az MTA Zenetudományi Intézet Hangszeres Népzene Osztályán. A folklorista Vargyas Lajos biztatására írta meg Tizenkét széki csárdás című tanulmányát, mely későbbi doktori értekezése alapjául szolgált. Ebben már zenei folyamatelemzést végzett, aminek alapján biztonsággal meg lehet határozni a különböző formai, ritmikai és harmonizálási változatokban élő hangszeres dallamot. Az általa kitalált „egyszerűsített partitúra lejegyzéssel" külön-külön leírta az egyes hangszerek játékát, a csujjogatást, az éneket. Kitalált egy szám-betű kombinációt a kíséret lejegyzésére, aminek következtében lényegesen rövidebbé és áttekinthetőbbé vált a lejegyzés.

Vargyas Lajos és Martin György hatására kezdte írni doktori értekezését, témavezetője Sárosi Bálint lett, aki a táncházmozgalom felé ellenérzésekkel viseltetett. Opponensei Halmos István és Vitányi Iván voltak. 1987-ben Ádám István 'Icsán' és bandája – egy széki zenekar monográfiája című doktori disszertációjával szerezte meg a zenetudományok kandidátusa címet.

Az 1990-es években kísérletet tett a felsőfokú népzenész-képzés megszervezésére. Megalapította a Miskolci Bölcsész Egyesület Népzenei Tanszékét, aminek vezetője is volt. Mivel a Miskolci Bölcsész Egyesületet nem akkreditálták, a képzés átkerült a nyíregyházi főiskolára, ahol Jób Árpád, a Délibáb együttes korábbi vezetője vette át tőle a pozíciót. Ide már csak vizsgáztatni járt le Budapestről. Éveken keresztül dolgozott többekkel azért, (Virágvölgyi Márta, Jánosi András, Richter Pál, Eredics Gábor és mások) hogy 2007-ben beindulhasson a Zeneakadémián az egyetemi szintű képzés népzenéből. Ez az első szak Magyarországon, mely népzenei előadóművészeket és tanárokat képez a mai napig is egyetemi szinten. A tanszéken a kamarazenét, és a zenekari gyakorlatot vezette.

1991-től a Szomjas Györggyel és Rosta Katalinnal közösen szerkesztett televíziós sorozat, a Népzenei magazin, illetve 1994-től a Duna Televízió Táncház – Népzenei Magazin zenei rendezője. A műsorok az MTV-n 2003-ig, a Duna TV-n 2004-ig futottak, majd anyagi okok miatt ellehetetlenültek. A havonta jelentkező 25-30 perces részek a Kárpát-medence hagyományőrző népzenéjével, táncaival foglalkoztak, beleértve a kisebbségek kultúráját is, és alkalmi kitekintéseket tettek a népzenei gyökerű egyéb műfajok irányába. Szomjassal az 1990-es években egy másik nagyszabású projekten is dolgoztak, a táncház-mozgalomra legnagyobb hatást gyakorló falusi muzsikusokat, énekeseket és zenekarokat igyekeztek minél sokrétűbben bemutatni. 2001-ig összesen 9 dokumentumfilmet készítettek Új régi hang – Tisztelet a mestereknek címmel, mely előbb VHS-en, majd 2013-ban 12 részesre bővített sorozatként DVD-n is megjelent. A sorozatban olyan meghatározó személyiségekről készítettek dokumentum-filmeket, mint pl. Zerkula János gyimesközéploki, Maneszes Márton magyarszováti, Fodor 'Neti' Sándor kisbácsi vagy Szántó Ferenc magyarbecei prímások; Gergely András türei és Jánó Anna lészpedi csángó énekesek, Pál István tereskei dudás vagy a szászcsávási banda. Tervezte a táncház-mozgalomról szól portréfilm-sorozatot, ám ezt már nem tudta megvalósítani.

Mindig az éneklő prímás volt az ideálja, ő maga is énekelt zenélés közben. Halmos Bélának önállóan vagy saját zenekarral közel húsz zenei albuma jelent meg, ám ennél is több lemezen közreműködött (mások mellett Szörényi Leventénél és Sebestyén Mártánál is). Hegedűjátéka többek közt az alábbi lemezein hallható: Sebő együttes (1975), Táncház I. (1978), Táncház II. (1978), Táncházi muzsika (1978), Sebő Ferenc: Énekelt versek (1980), „Az a szép piros hajnal" (1989); Kalamajka és Egyszólam: „Megütik a dobot" (1998), Kalamajka: Ez is borivóknak való! (1999), Kalamajka: „Haj, Rákóczi, haj, Bercsényi!" (2002), Kalamajka: Széki pár (2003), Kalamajka: Aprók táncházában II. (2003). Mindezek mellett 1975–2000 között folyamatosan működik hanglemezszerkesztőként és hanglemezek zenei rendezőjeként is. Négy évtizedes pályafutása során számtalan zenésszel és zenekarral játszott. Tagja volt a Halmos-Sebő duónak, a Sebő együttesnek, a Kalamajka együttesnek és a PG csoportnak.

Doktori értekezése mellett két könyvet (Virágvölgyi Mártával A Széki férfitáncok zenéje, Halák Emesével és Hoppál Mihállyal a „Meg kell a búzának érni" A magyar táncházmozgalom 40 éve) és közel húsz tanulmányt publikált.

OTKA pályázati forrással megvalósuló projekteket vezetett, amelyek támogatásával 1994-2002 között több falusi prímás monográfiájához készültek lejegyzések. Virágvölgyi Mártával, Vavrinecz Andrással és Vizeli Balázs közel 2000 dallamról készített részletes lejegyzéseket Fodor „Neti" Sándor (Kisbács), Cilika János (Bogártelke), Gondos „Zsidó" János (Gernyeszeg), Csiszár Aladár (Magyarpéterlaka), Kanalas Imre (Sarmaság), Kozák József (Ádámos), id. Horváth András (Tiszakóród), Orsós Kis János (Bogyiszló), Maneszes Márton (Magyarszovát), Dancs Tibor (Kovácsvágás), Oláh Árpád (Bodrogmező), Balogh Alajos (Rimaszécs), Potta Géza (Abaújszina), Farkas Rudolf (Kürt), Grigore Balaş (Csabaújfalu) prímásoktól.

Több szakmai szervezet munkájában is részt vett. Többek között a Táncházi Kamara első elnökeként a táncháztalálkozók szakmai rendezését végezte a testülettel. A Szakmai Minősítő Testület tagjaként az alapfokú művészeti iskolákat minősítették. A Hagyományok Háza Baráti Kör elnökeként 2007-től kiállítást és konferenciát szervezett. A Magyar UNESCO Bizottság Kulturális Albizottság tagjaként munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az UNESCO 2011 novemberében felvette a táncház módszert a szellemi kulturális örökségek listájára, azon belül a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe.

1997-ben, a táncházmozgalom fennállásának 25. évfordulóján találta ki a Táncház Archívum ötletét, mellyel a mozgalom első negyedszázadának emlékét szerette volna megmenteni. A Táncház Archívumban az évek során mérhetetlen mennyiségű fotó és írott dokumentum halmozódott fel. Ezeket egészítette ki Halmos Béla az általa készített, és Orális Archívumnak nevezett több száz órányi interjúval, ahol sorra elbeszélgetett a mozgalom idősebb és fiatalabb tagjaival. A Táncház Archívum egyik legértékesebb része az a több mint 6500 fényképből álló gyűjtemény, mely a táncházmozgalom legkülönfélébb hazai és külföldi eseményeit örökítette meg. Nyugdíjazásáig a Táncház Archívum vezetője volt. Az archívum anyagait (írott források, plakátok, fényképek, hangzó anyagok, visszaemlékezések) nem csak gyűjtötte, hanem digitális formában fel is dolgozta. Halála után a Hagyományok Háza 2014-ben vásárolta meg az örökösöktől Halmos Béla folklórgyűjtéseit, kéziratait, könyvtárának egy részét, több ezer – folklórgyűjtések alkalmával készült, illetve a revival mozgalom, színpadi folklór, táncház témakörébe tartozó – fényképeit és mesterhegedűjét magába foglaló hagyatékát.

Tragikus halálával a magyar hagyományőrzés egyik legaktívabb, legsokoldalúbb, irányító és integráló alakját veszítette el. Nagy szerepe volt abban, hogy a magyar táncházmozgalom Bartók és Kodály szellemiségében az autentikus népi örökségből táplálkozott. A táncházak egyik elindítójaként és szervező vezéregyéniségeként egyik legfőbb érdeme, hogy a városi fiatalságot összefogó táncházmozgalomban átmentették, tovább éltették és népszerűvé tették a falvakban már haldokló népzenét. Mindvégig fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a hagyományos hangszeres népzenét szervezett formában is tanítsák a kisiskolás kortól egészen az egyetemi képzésig bezárólag.

[2016]

Felhasznált irodalom

Abkarovits Endre: Meg kell a búzának érni... Halmos Béla népzenésszel beszélget Abkarovits Endre. Kairosz Kiadó, Budapest, 2012. (Magyarnak lenni sorozat)

Folkmagazin 2014 (10) Halmos Béla Emlékezete (Különszám) http://folkmagazin.hu/flipbook/index.php?file=mag14_x

Kiss Eszter Veronika: Meghalt az első táncházas prímás, Halmos Béla. Magyar Nemzet 2013.07.19.

http://mno.hu/grund/meghalt-az-elso-tanchazas-primas-1173638

Bardocz Sándor: In memoriam Halmos Béla. Erdélyi Napló 2013.07.26.

http://erdelyinaplo.ro/muvelodes/in-memoriam-halmos-bela

Interjúk Halmos Bélával

http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar/hagyatekok/halmosbela/interju/

Huszti Zoltán: Mi minden múlik azon, hová születtél? 2010.08.29.

http://www.otvenentul.hu/interju/39496

Halmos Béla: A Táncház Archívum

http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/mediatar/hagyatekok/halmosbela/tanchazarchivum/

Párhuzamos életutak