Szegő György, Jászai Mari-díjas (1995), Ybl Miklós-díjas (2014,) Ezüst Ácsceruza-díjas (2017), Kováts Flórián Emlékérmes építész, belsőépítész iparművész, látványtervező, művészeti író, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2002), Magyarország Kiváló Művésze (2016)

“Valahol olvastam, talán le is írtam már: Az Ógörög architekton kifejezés összetett jelentésű fogalom. Előtagja uralkodót, utótagja ácsmestert jelent. Egymástól távol álló tevékenységek, de összefűzve ez az etimológia az építészet varázserejét is érzékelteti. Kell ez a bűverő mert az ókorban az architektúra még cselszövést is jelentett. Ma ezt az egész világot átszövő, fenyegető mellékhatást magának az építésznek kell elhárítania, a művészek segítségével. A legszélesebb értelemben: az alkotó- és előadóművészeteknek együttes dolga ez.” Szegő György: Műleírás / válogatott művészeti, építészeti írások, 2008-2020. MMA Kiadó, 2020

A pályakép összefoglalása:

Szegő György építészmérnöki diplomáját 1972-ben védte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Diplomatervként Visegrád Mátyás Király Múzeumát tervezte – jeles eredménnyel. (oponensek: Pogány Frigyes és Merényi Ferenc). 1972-73-ban Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozott építészmérnökként. 1973-76 között elvégezte az Iparművészeti Főiskola iparművész belsőépítész képzését is, ahol 1976-ban végzett (diplomaterve egy Vitkovits Mihály utcai Design székház volt – konzulense Mikó Sándor). További mesterei voltak: Máriási Iván festőművész, Szincsák József, illetve Szrogh György építészek. 1992-ben az Amsterdami Felix Meritis nyári egyetem hallgatója, mestere Greg Lynn – az organikus kortárs építészeti formálás világnagysága. DLA fokozatát 1999-ben védte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (opponensei: Vámossy Ferenc és Ferencz István)

1976-78-ban a Budapesti Szabadtéri Színpadon szcenikus-főmérnökeként a nézőtereket és szcenikai elemeket tervezte, újította meg. A Művészeti Hetek előadásait technikailag fogadta.

1978-1987 között a kaposvári Csiky Gergely Színház látványtervezőjeként nemzetközi hírnévre tett szert. A színház és a korszak egyik legnagyobb sikerű előadása, Peter Weiss Marat halála c. előadásának látványtervezője, mely 1982-ben elnyerte a Belgrádi BITEF, rangos nemzetközi színházi fesztivál fődíját, valamint tervezőként a Novi Sad-i Szcenográfiai Triennálé ezüstérmét.

Színházi látványtervezőként közel 150 előadás díszlettervét és vagy 20 jelmeztervezést jegyez.

A Csiky Gergyely Színházon kívül díszleteket tervezett a Fővárosi Operettszínház, a Győri Nemzeti Színház, a Kecskeméti Katona József Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház a Miskolci Nemzeti Színház, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház a Szegedi Szabadtéri Színpad, a Budapesti Hilton Szálló Dominikánus udvar szabadtéri színháza, az Állami Operaház, az Erkel Színház valamint a Stúdió-K számára. Dolgozott Kolozsváron és Komarnóban. Több prágai PQ szcenikai világkiálltás magyar anyagának kurátora, tervezője és/vagy tanulmányírója (Welmann Nórával, illetve Turnai Timeával). 1992-99 közt a Látványtervezők Társaságának elnöke.

Oktatói tevékenysége: 1989-2001közt a Magyar Képzőművészeti Egyetemen látványtervezést, illetve 1997-2001 közt az ORZSE-n művészettörténetet tanított.

Látványtervezői tevékenysége mellett kulturális és építészeti szakírói tevékenysége is jelentős.

Számos folyóirat számára írt, többek között a Magyar Építőművészet, Művészet, Új tükör, Magyar Nemzet, Élet és Irodalom, Új Művészet, Fotóművészet, Kritika, Múlt és Jövő, Szombat, Balkon, Magyar Hírlap, Országépítő, Atrium, Ökotáj, Népszabadság, Octogon, illrtve a Színház számára. Szerkesztője volt a Fotóművészet, a Delta Impulzus és a Balkon periodikáknak. 1999-2002 között az Atrium magazin főmunkatársa. Számos könyv szerzője/társszerzője. 2001- től a Magyar Építőművészet folyóirat főszerkesztője és Utóirat c. elméleti mellékletének alapító főszerkesztője.

Egyéni képzőművészeti kiállítása volt a Bercsényi Galériában, a Fiatal Művészek Klubjában, a Fészek Klubban vagy a Pécsi Ifjusági Házban, Münchenben és Baselben.

Az 1980-as évektől kezdve számos építészeti és képzőművészeti kiállítás kurátora és tervezője. Közülük az egyik legjelentősebb az Álmok Álmodói – Világraszóló Magyarok 2001-02-ben. Gerle János társkurátora és látványtervezője volt a 2000. évi 7. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának, a kiállítás címe: Új Atlantisz felé.

2014-től a Műcsarnok művészeti igazgatója. Igazgatói munkája alatt Fekete Györggyel újra elindította a Művészeti Nemzeti Szalonok intézményét. A Műcsarnok látogatottsága jelentősen megnövekedett, látogatószám több évben is a korábbi háromszorosára emelkedett. A 2014-től tartó évtized alatt több mint 200 kiállítást mutatott be a Műcsarnok.

A designer-építész

Az építészmérnöki diploma megszerzése után a BUVÁTI tervező irodában kezdte meg tervezői. munkáját. Nemsokára önálló feladatot is kapott, egy szolgáltatóház megtervezését, így hamar megtapasztalta a szocialista építőiparnak és intézeteinek a termelékenységet mindenek elé helyező, kiábrándító működését. Ezt tetézte, hogy az 1973-as olajválság a keleti blokk országaiba is begyűrűzött, így a tervezővállalatok tervezői megbizás-állománya is lecsökkent. A munka gyakran méltatlan feladatokból állt. Szegő György számára kiutat ígért ebben a helyzetben Pogány Frigyes IMF rektor biztatása, hogy végezze el az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakát is. Akkoriban kialakuló gyakorlat volt, többek között Rubik Ernő, Herrer Cézár, Szili Balázs az IMF posztgraduális képzésén folytatták tanulmányaikat a BME után. A keresztféléves képzés mellett közben elegendő szabadidő maradt a tervezői munkákra is. A BME Lakótanszékén működött akkor egy KK (Költségvetésen Kívüli) iroda, tulajdonképp egy magántervező iroda. Kapsza Miklós, Shall József vezetésével ez jó praxisnak bizonyult. Először a Vasas Sportcsarnok részleteinek tervezésébe kapcsolódott be. Nemsokára lehetőség nyílt kamatoztatnia a belsőépítész szakon tanultakat is, a Belvárosi Üzletközpont/Kígyó passzázs koncepcióterveinek elkészítésénél. Ekkor a főiskolás évek alatt, és a tervezői feladatok mellett jutott idő pályázni, ezek a hétköznapok gyakorlatias feladatain túl a kreativ kikapcsolódást jelentették. Ekkoriban baráti kapcsolatot alakított ki egy közeli intézmény fiatal kutatóival is, akik bevezették a Szond Lipót féle – C. G. Jungéhoz hasonlítható – friss analitikus pszichológiába. Ebből nőtt ki később Szegő György nemzetközi figyelmet keltő Ösztönépítészeti Szondi-tesztje.

A belsőépítész másoddiploma után érdeklődése a szcenográfia felé fordult. Nem volt előzmény nélküli a színházi munka iránti vonzalom: már a BME-n, majd az IMF-en lelkes hallgatója volt Tolnai Lajos szcenikai kurzusának, aki gyakran vitte “terepre” hallgatóit, bepillantást nyújtva a színházi előadás “behind the scenes” technikai köreibe is. Előbb a Vígszínháznál pályázott szcenikusi munkára, majd a Budapesti Szabadtéri Színpadokhoz – utóbbinál sikerrel. Már az indulásnál megtalálták a hangot Katona Ferenc igazgatóval, legendás rendezővel, elméleti íróval. Szegő jelentős design munkája lett itt az üvegszálerősítésű műanyag zsöllyék megalkotása – a tervezéstől egészen a kivitelezésig. Akkoriban ez szinte űrtechnológiának számított, hajóépítők kapcsolódtak be a tervezés-kivitelezés munkáiba. A közönség hálásan fogadta a cserét a télen évről évre tönkremenő fafelületű padok helyett. Ergonomiai értelemben komfortosnak bizonyultak a zsöllyék, melyek több mint 30 évig szolgáltak. A nézőtéri székek sikere nyomán újabb formatervező munkák találták meg Szegő Györgyöt, de már építészeti léptékben. A Budai Parkszínpad akusztikai portálja, a Margitszigeti Színpad kórusemelvénye, a Városmajori Színpad szcenikai tornyai sikeres üvegszálas poliészter anyagú munkái. Ezek után a Kamaraerdei Ifjúsági Park szaniter pavilonjaihoz találták meg mint tervezőt. Tervezőtársa a hajóépítő Scholz Imre, aki a gyártmánytervezői tudását adta a kreatív design mellé. A pavilonok futurisztikus héjkupola formája – a sátorfedés melllett – az intézmény másik vizuális jelképe lett.

Designer-építész munkásságának fontos elemei a pályázatok is, melyeket a 70-es évek elejétőlfolyamatosan készített. BME-s diplomaterve után, abban az évben megvételt nyert egy másik pályázata, melyben horizontális szerkesztésű moduláris lakóegyüttest tervezett a méhsejtek struktúráját alapul véve. Jelentősebb pályázati munkái közé tartozik a Shinkenchiku Bunka japán kiadó tervpályázata is, melynek címe: Mikró-élettér, Ép házban, ép lélek. Szegő György Nagy Mariannal közösen jegyzett pályázati terve lakókapszulát javasolt, amelyek ablaka máig innovatívnak ható módon íriszként nyílt-záródott. Majd Bachmann Gáborral közösen készített tervet a Békési Ifjúsági Ház Klubjának berendezés-pályázatra (1976), és hozták el az I. díjat. Itt is az innovatív ötletek kerültek előtérbe, a rétegelt lemezből hajlított plywood elemek kreatív módon variálható bútorformákban. Hasonlóan sikeres volt a Valker Emillel készített terve is, melyet a Bútoripari Egyesülés írt ki Togliatti Lada irodaháza berendezési pályázatára (1977) készült. Az I. díjjal a tendert is megnyerték az Egyesülésnek.

1977-ben az OISTAT pályázatra készített Örvénylő spirálszínház terv, melyet Ecsedy Saroltával és Szabó Illéssel jegyeztek, és a spirálban mozgó nézőtér már megelőlegezi Szegő későbbi „aktív” díszletelemeit. Hasonlóan innovatív megoldásokat tervezett Kádár Edittel (szoftver), Mérő Lászlóval (matematika), Sümegi Lászlóval (ipari formatervezés) a japán SEIKO cég ötletpályázatára (1984). Mai okoseszközök és interaktív élmény előfutárait „találták fel”, pályaművük mai szemmel is forradalmi módon újító projekt volt. Építész-tervezői attitüdjét évtizedekkel később is pályázatok jelzik. Említendő a XIII. kerületi Városközpont Urbanisztikai-építészeti tervpályázat, melyet Kapitány Andrással készített 2007-ben, futurisztikus tervük megvételt nem nyert. 2012-ben Marosi Miklós KÖZTI-műtermének teamjével készítettek pályázatot az Iparművészeti Múzeum felújítására. Szegő az Üllői út és Körút sarkán az Angyal István térre tervezett kortárs Zsolnay-pavilont, melyet kihelyezett múzeumbejáratnak képzelt el.

Színházi látványtervezői munkásság

A végzés utáni években a színház egyre inkább szenvedélyévé vált, gyakran látogatott el akár kaposvári előadásokra is, megfogalmazódott benne, hogy mennyire jó lenne díszleteket is tervezni. Így, amikor 1978-ban Pauer Gyula elhagyta Kaposvárt, Szegő sikeresen pályázott a megüresedő látványtervezői helyre. A kaposvári évtizedek gyümölcsöző munkásságát számos díszlet és jelmezterv fémjelzi. Közülük a legkiemelkedőbb a Peter Weis: Marat / Sade (a mű teljes címe: Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, a charentoni elmegyógyintézet színjátszó csoportjának előadásában). A Marat halála (1981) olyan kultuszműve a magyar kultúrának, amire a színházszerető társadalom a mai napig elismeréssel emlékezik. A szocialista kultúrpolitika “se lenyelni, se kiköpni” nem tudta. Mire a korabeli kulturpolitika “felfedezte” az előadásban mesteri módon kifejtett rendszerkritikát, akkorra olyan nemzetközi díjakat tudhatott magának a produkció, hogy a betiltást már nem kockáztatta meg a Kádár-rendszer. Az előadásoknak óriási, elementáris hatása volt a nézőkre. Dícsérő kritikák övezték. Vendégelőadásokra kérték a társulatot: Budapestre, majd a nemzetközi vizekre vezetett az út. 1982-ben a BITEF (Belgrade International Theatre Festival ‘82) zsűrije szuperlatívuszokban méltatta az előadást, a fesztivál fő- és két másik nagydíját is odaitélték az előadásnak – rendezője Ács János volt. Majd Metz, Nancy, Berlin, Karlsruhe, Krakkó, és a glasznoszty Moszkva következett. A Marat halála a magyar színháztörténet megkerülhetetlen teljesítménye.

Egymást követték a jelentős kaposvári díszlettervek is, maradt kapacitás vendégtervezésekre is az ország számos színházában. Szintén 1981-ben vendégtervezőként Győrben dolgozott a Bambini di Praga díszlettervén. A Hrabal-mű alapján átdolgozott darabot Szikora János rendező vitte színpadra. 6 látványtervezőt kért fel a hatalmas színpad mobil látványához. Az előadás az új építésű színház egyik első jelentős sikere lett, de rendszerkritikus áthallásai miatt betiltották. Az alkotókat a kultúrpolitika különféle módokon büntette, Szegő Györgyöt eltiltották a budapesti színházi tervező munkáktól, de Kaposváron dolgozhatott. E részleges szilencium 1989-ig tartott.

Szegő kaposvári díszleteiben sokszor alkalmazott mozgó díszletelemeket. Jellemző példa erre a Candide-musical (Voltaire-Wheler-Bernstein), melyben a változó hátterek hajólapát-szerűen forgó lapokon jelentek meg, mozgatták a játszókat. A Werthert már megírták c. műben (Katajev- Bereményi) a díszletfalak, mint egy óriás könyv lapjai mozogtak a színpadon, a Nehéz Barbara (Jezek-Voskovec-Werich) jelenetváltásait forgóajtó szerű függöny-kotrólapátok generálták. Bulgakov Bíbor szigetében parodisztikus Auróra cirkáló (a forradalom) tört be a színházba. A Marat halála egész díszlete fürdőrácsokból épült, amelyeket mozgatva, harcolva a színészek eljátszották a francia forradalom anarchiát. Végül a tragikus vég az 1956-os forradalmunkat idézte: a fináléban hirtelenül, tragikusan egy óriás fotófüggönyön a budapesti Corvin-köz jelent meg. Ezekben az összművészeti előadásokban színész és díszlet szcenikája együtt lélegeztek.

Szegő kaposvári munkássága alatt a díszlettervezés avantgárd irányát képviselte. Szakított a díszlettervezés hagyományait képviselő statikus hátterek és terek alkalmazásával. Helyüket inkább az architektúra vette át a színpadon, a helyszíneket térben is bejárható épített struktúrák kapták a főszerepet. Szegő színházi építészetében sokesetben mozgó színpadi-architektúrát épített: az előadások dinamikájával a mondanivaló hatásához erősen hozzájárult.

Színházi munkásságát 1995-ben Jászai Mari díjjal ismerték el.

Újágírói, szakírói munkásság

A rendszerváltást megelőző évek az eltiltás miatt csökkenő színházi tervezést tettek lehetővé. Szegő korábbi képzőművész alkotói és kurátori szövegeit ismerő barátai arra bíztatták, hogy érdemes lenne írással foglalkoznia. A “rendszerváltó” ÉS-ben és a “régi” Magyar Nemzet-ben publikált képzőművészeti és építészeti kritikákat. Utóbbinál nemsokára állandó külsős munkatársnak kérték fel. A rendszerváltás táján megnyiltak a határok, egyszerűen lehetett pl. Bécsbe, Münchenbe, Berlinbe, Párizsba menni, ezt kiállítási tanulmányutakként megélni, onnan hozott recenziókat publikálni. Szegő máig fontosnak tartja, a magyarországi mellet az európai kulturális életet is figyelni. Egyre gyakrabban számolt be az ottani kiállításokról. Több kultúrális lap szerkesztőségébe hívták, például a Delta Impulzus, az OMF-mérnökmagazinja felkérte kulturális rovatának vezetésére.

A Fotóművészet magazin szerkesztőségébe is meghívást kapott, melyből egy hosszú, több évtizedes együttműködés alakult ki. Szegő jelenléte a Fotóművészetben elősegítette a vizuális műfajok közötti átjárhatóságot. Hasonlóan jó együttműküdés alakult ki az Új Művészet folyóirattal is. És párhuzamosan más periodikákkal is együtt dolgozott. Szakmai és kulturális témájú cikkeket kért tőle a Magyar Építőművészet, az Új Művészet, az Új tükör, a Magyar Nemzet, az Élet és Irodalom, a Fotóművészet, a Kritika, a Múlt és Jövő, a Szombat, a Balkon, az Octogon, a Magyar Hírlap, a Népszabadság Budapest melléklete, a Színház, az Ökotáj, az Országépítő. 1992-ben felkérést kapott az Atrium építészeti magazin főmunkatársi poziciójára.

Az 1996-ban újrainduló Magyar Építőművészet (MÉ) folyóirat főszerkesztője hívta a szerkesztő-bizottságba. A szaklap a viharos idők viszontagságos idejét élte, ami 2001-ben Vargha Mihály lemondásához vezetett. Ekkor a Szegő Györgyöt hívták a Lechner Ödön és Hauszmann Alajos által az akkor száz éve alapított folyóirat főszerkesztőjének, a feladatot azóta is körültekintően és kitartással folytatja. A lap új rovatstruktúrával, új tipográfiál folytatta működését. Az azóta eltelt kétévtized alatt többször megújult szerkezetében, grafikájában, de maradt az építészetet és a vizuáls társművészetek egymást szublimáló értékként megjelenítő szemlélet. A MÉ folyamatos magas színvonalát 2010-ben Kós Károly díjjal tüntették ki – Kollektív kategóriában.

Szegő György szerkesztői és szakírói tevékenysége mellett számos könyv szerzője és/vagy társszerzője. A 80-as évek elején kiállítás katalógusok írásával kezdte, mint az Ösztönépítészeti teszt, illetve az Építészeti tendenciák Magyarországon 1968-81 kiállítás (Budapest Galéria, Tendenciák projekt, 1982) kapcsolt katalógusfüzetei. A 90-es évek elején a magyarországi katolikus, a református és evangélikus tepmlokokat bemutató könyvsorozat (1995) társszerzője lett. 1996-ban a Velencei Biennálék magyar szerepléseiről írt az évfordulós antológiába. Kiemelt könyvei közé tartozik a Teremtés és átváltozás, mely a szecessziós Budapest építészetével és az építészeti ornamentika szimbolumaival foglalkozik (1996). A szimbólum-pszichológia témáját fejti ki a Privátfotó Szimbólumszótár (1998) – ennek háttere a Művelődéskutató Intézetben a 80-as években Bán andrás és Forgács Péter indította privátfotó kutatásban való részvétel volt. Hiányt pótolt a Baumhorn Lipót munkásságát bemutató kiállítás és kötet Hadik Andrással, Toronyi Zsuzsával (1997). További fontos építészeti témájú könyve a 111 év/111 híres ház/150 magyar építész, ezt Haba Péterrel közösen jegyzik (2003).

Szegő könyvei között szerepet kapnak a válogatás jellegű könyvek, amelyekben saját körábban megjelent írásait adja közre rendszerezett antológia formában. Az utókor számára is fontosak lesznek e kötetek, melyek közül a hazai művészetoktatásban akad már kötelező olvasmány is. E sorban az első volt az Építő Áldozat (1998) c. kötet, amelyben művészetkritikai, és kulturális témájú írásait foglalta össze 1981-1998. Másik válogatás-kötete a Táj-Templom-Szobor című, melyben 1997-2007 közti építészeti irásait gyújtötte össze (2008). Legutóbbi és legteljesebb válogatás-könyve a Műleírás (2021), ebben átfogó, interdiszciplináris rendszerezés szerint a képzőművészettől kezdve az építészeten és művészetelméleten át a kulturpolitika témakörében is olvashatjuk Szegő írásait. Az építész-szakma szerkesztői, szakírói, kulturális, ismeretterjesztő tevékenységét 2017-ben Ezüst Ácsceruza díjjal ismerte el.

Kurátori, kiállításrendezői, kurátori munkásság

A 80-as évek közepén a kényszerűen fogyatkozó színházi munkák adtak lehetséget Szegőnek egyre inkább a vizuális-kultúra művelésére más területeit is művelni. 1985-től kezdve egyre több kiállítás megtervezésében, kurátori munkáiban vállalt főszerepet. 1997-ben Thury Levente képzőművésszel rendezték meg a Diaszpóra (és) művészet c. kiállítást a Zsidó Múzeumban. A történeti és jelenkori válogatás roppant sikere nyomán nemcsak a résztvevők számára vált világossá: a modern és a jelenkor művészete diaszpórában van. Ugyanitt egy építészettörténeti kutatáshoz kapcsolt kiállítás Baumhorn Lipót munkásságát mutatta be (1998) Hadik Andrással. Vele – a MÉSZ és az Építészeti Múzeum összefogásában – rendeztek kiállítást Építészet és ornamentika címmel Párizsban (2010), ez a tárlat megjárta Brüsszelt és Tokiót is. Egymást követték a kiállítások: 1998-ban a Műcsarnokban rendezett kiállítást Beke Lászlóval és Jerger Krisztinával, melynek címe: Látvány/magyar művészet a színház és a film között. volt, és hatalmas siker lett. A teljes Műcsarnokot betöltötte a tárlat, egy-egy jelentős látványtervező munkásságát, képzőművészeti szemlélettel formált díszletekkel mutatta be. A labirintusszerű terekben a kiállítást kísérő előadások, vetítések voltak láthatók. Amint majd ezt Szegő és csapata ezt a Műcsarnok gyakorlatában ma is gyakorolja.

Szegő kiállításrendezői munkásságának egyik kiemelkedő állomása az Álmok Álmodói Világraszóló Magyarok kiállítás, amelyet 2001-ben rendeztek a Millenárison. A Ganz-Millenáris Park közel 13.000 négyzetmétert kitevő tereiben a monstre kiállítás az innovatív magyar tudományokat, az ipar-technológia kiemelkedő feltalálóit, a művészet, kultúra nagyjait mutatta be. Az előkészítés bő 2 évig tartott, 600 tudós és szakértő 250 múzeum vett részt benne – Szegő fontos munkatársai voltak Kovács Yvette, Előd Ákos és Árvay György. Szegő György látványkoncepciójában egy felnagyított neuronhálózat szőtte be a tér minden szegletét. Az interdiszciplinaritást, a kreativitás forrásait jelképező látvány sikert aratott a nézők körében, jól kifejezte a kreativitás és innováció születését és kapcsolódásait 200 év magyar oktatásához. A kiállítás egy éven át, 2002 végéig volt látható, közel 600 ezer néző látta – a java iskolás és diák.

Szegő számára ugyancsak szellemi kihívást jelentő feladat volt 2000-ben az Új Atlantisz felé c. kiállítás rendezése, amely az 7. Velencei Építészeti Biennálén Maróti megújult pavilonjában képviselte az országot. A munkára Gerle János, a kiállítás főbiztosa kérte fel társkurátornak. Akkoriban kezdett el foglalkozni az Iparművészeti Múzeum Maróti Géza életművévnek kiállításával, az Építészeti Múzeumból pedig előkerült az elfeledett Mi vagyunk Atlantisz c. kézirat, amely fontos eleme lett a koncepciónak. A Biennálé mottója a: “Kevesebb esztétikát, több etikát!” felszólító mondat volt. A kiállítás vezérgondolata a mai kor és Atlantisz pusztulása közé vont párhuzam volt, felkiáltójelként korunk globális méretű túltermelő civilizációjának önpusztító magatartására hívta fel a figyelmet. A pavilon előtt egy hatalmas Atlantisz modellt is kiállítottak. Analógikus llenpontként a Santo Stefano Rotondo templom bejárható modellje állt a belsőtérben. Az udvaron Makovecz Imre Múltbeli / Jövőbeli épületek és tájak modellje, rézötvözet-szobra állt, melyet Karl Blossfeldt fotóművész 20. sz. elején, növénycsírákról készült makro-fotói ihlettek. Számos műfaj és a legifjabb építésznemzedék adott Atlantiszi-magyar pavilonnal máig érvényes üzenetet a 21. század építészetéhez. Szegő színházi- és kiállítás-látványtervező, műkritikusi-kulturális közéleti munkásságáért 2002. március 15-én Érdemes Művész díjat kapott.

Szegő kurátori munkásságának legjelentősebb állomása 2014-től a művészeti igazgatói szolgálat a Műcsarnokban. Az intézmény életében új időszámítás kezdődött. A korábbi működéshez képest komplett paradigmaváltás következett, amit Szegő a Műcsarnok művészeti igazgatói koncepciójában írt le. Újraindította a Nemzeti Szalonok intézményét, amelyek évenkét váltva egymást a vizuális kultúra műfajainak adnak egy seregszemle témájú bemutatkozást. Így követik egymást az építészet, a képzőművészet, fotóművészet, ipar- és tervezőművészet, valamint a népművészet műfajainak 5 éves ritmusában. A főpróba az I. Építészeti Nemzeti Szalon volt, amelyet Szegő még az igazgatói kinevezése előtt, vendégkurátorként és látványtervezőként kezdett el. A látványterven és az építész emlékoszlopon Botzheim Bálinttal dolgoztak. A szalon óriási sikert aratott, és visszaigazolta Szegő koncepcióját: a Műcsarnok mindenkié. Többé már nem csak egy szűkebb művészeti szcéna megszólitása a cél, hanem: a legszélesebb közönség, a nem szakmabeliek, a hétköznapi emberek számára nyitott ház, mely élményt ad, vonzóvá teszi a Műcsarnokot, mindenki számára elérhetővé és szerethetővé teszi a kultúrát. Szegő hosszabb távú célja pedig, hogy a vizuális kultúrát helyzetbe hozza, miközben a Műcsarnok a turisztikai ágazat részévé is válik. Emellett kataklógusai, konferenciái, tudományos előadásai, szakmai és exkluzív tárlatvezetései, a mára 10 kötetes Műcsarnok.hu elméleti könyv-sorozat által, a műtörténész szakma találkozóhelyeként folytatja korábbi már bevált szerepét is.

A Műcsarnok 2017-től ad otthon a Budapesti Fotó Fesztivál kiállításainak. Innentől kezdve évről évre olyan világsztárok érkeznek, mint Alex Webb, Sandro Miller/John Malkovich, Martin Parr, Jan Saudek vagy David Lynch. A fotófesztivál évről évre csúcslátogatottságot be hoz a Műcsarnokba. A klasszikus képzőművészetek mellett több eblematikus fotótárlat volt reveláció, pédául Sebastiao Salgadóé vagy Benkő Imréé. A kiállítások rendkívűl széles műfaji választéka, számossággal párosul: évi 20-24 kiállítással. Szegő igazgatói működése alatt a Műcsarnok a széles honi és külfőldi művészeti szcéna számos képviselőjének adott teret műveik kiállítására.

Szegő György sokoldalú munkásságát, az építészet és az építész szakma széleskörű társadalmi elismertetésében betöltött szerepét 2014-ben Ybl Miklós díjjal ismerték el, színházi, publicisztikai és kiállításszervező tevékenységéért 2016-ban Kiváló Művész kitüntetést kapott.

[2024]

Párhuzamos életutak