Berecz András
Kossuth-díjas mesemondó, énekes, a Nemzet Művésze
„Egyedülálló jelenség Berecz András és egyedülálló a műfaj, amelyet a digitális írásbeliség korszakában újjáteremtett. Mégsem magányos harcos ő, hanem egy mozgalom rangos képviselője, egy olyan mozgalomé, amely sokakkal együtt őt is megfogta és megihlette. [...] Bizton állíthatjuk, hogy Sebestyén Márta stílusteremtő személyisége mellett ő az első férfi énekes, aki az archaikus éneklési mód hiteles, erős karakterű, kiemelkedő mestere. Csakhogy Berecz András már akkor a maga egyetemességében látta a népi műveltséget, annak szellemi örökségét, amikor először kapaszkodott föl a vonatra, hogy magához illő dalosoktól személyiségéhez illő dalokat gyűjtsön. Ez a gyűjtögető magatartás már a mozgalom indulásakor azt jelentette, hogy a mulandóságból az örökkévalóságba emelte át egy nomád nemzedék a meghatározó előadókkal együtt a magyar hagyományokat." Így kezdte Berecz András munkásságának méltatását Antall István az akadémikus jelölt székfoglalóján a Magyar Művészeti Akadémián.
Berecz András olyan családba született, amelyben az átlagnál idősebb, vidékről elszármazott szülők a nagy történelmi változások közepette is szigetként őrizték és élték a régi világot. Az édesanya a dalokat, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfa- és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet ismert. Az édesapa a felvidéki falusi gyerek olthatatlan tanulásvágyát, amely a diplomák mellett még tízegynéhány nyelv elsajátításához is elég volt. Andrást nem is annyira a tanulásvágy, mint inkább rácsodálkozás öröme, a nyelv és a zene finomságai ragadták meg, majd az Erdélyben, Moldvában, a Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságon és a Nyírségben tett utazásain az előtte feltáruló másik világban merítkezett meg annyira, hogy végül „anyanyelvi" szinten maga is „beszélte" annak nyelvét – a szó szoros értelmében és a kultúra egészét tekintve is.
Az őt körülvevő városi világban hamar „érdekessé" vált ez a tudás, ami kivételesen hiteles előadói kvalitásokkal párosult.
A kezdeti szárnypróbálgatások után az 1985-ös Táncháztalálkozón, amikor az Ökrös együttessel először mutatkozott be többezres közönség előtt, Berecz András úgy robbant be a táncházas közönség tudatába, mint egy mindenkit magával ragadó énekes (sztár), akinek dalait az egész ország „slágerként" énekelte. Az Ökrös együttes mellett hamarosan egy másik formáció, a legtisztább, legarchaikusabb népzenei stílust képviselő Egyszólam együttes alapító tagja is lett.
Munkásságának ebben az első (az ezredfordulóig tartó) nagy korszakában együtteseivel járta az országot és a nagyvilágot, mindenhol nagy szeretettel várták és fogadták. Magyar népzenét tanított Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York Egyetemen, kanadai és amerikai táborokban. A táncházmozgalom e két évtizedének még a közösségi lét volt a lényege, s Andrásék közvetlenül és szerényen vitték el a nagy színpadoktól a kis klubokig magukat és zenéjüket; a műsor után gyakran a közönséggel folytatva a közös mulatságot. Hangfelvételeik is készültek: két-két hanglemez az Ökrös együttessel, az Egyszólammal és az Újstílus együttessel. Számos kiemelkedő színpadi produkcióban – például a Szegedi Szabadtéri Játékokon és játékfilmekben (A másik ember, Eszmélet) is szerepelt. Ekkor készült Szomjas György és Halmos Béla két portréfilmje Jánó Anna moldvai csángó és Gergely András kalotaszegi énekessel, amelyek forgatásánál András is tevékenyen részt vett.
Az Egyszólam együttes második (1993-as) táborával iskolát teremtettek azzal, hogy a hagyományt ápoló-tanuló zenészek mellett jelen vannak a hiteles forrást jelentő idős adatközlők is, akik jól ismerik lakhelyük hangszeres és énekes hagyományait. A velük készített hangfelvételeket is azonnal közreadják a tábor résztvevőinek, így a tábor működésének több mint 20 éve alatt egész generáció nőtt fel a kezük alatt és több százan tapasztalhatták meg, mit jelent a tiszta forrásból tanulás.
A szereplés mellett mindvégig elmélyültebb kutatómunkát igénylő műsorokat is összeállított és bemutatott. 1994-95-ben az Egyszólam együttessel a József Attila gimnáziumban mutatták be Kodály előtt tisztelgő műsorukat, 1995-től Háry emlékestjére került sor.
Hosszú évek kutatásának, aprólékos rendszerező munkájának eredményeként készült el 1997-ben a Bú hozza kedv hordozza című kötet, amely a tudomány előtt addig feltáratlan területéről, az éneklés „antropológiájáról" jelentetett meg. Ahogy a laudációban is elhangzott: „Az a természetes kíváncsiság, amely a tudósokat nevelő iskolák rendjében a szemeszterek során elfárad, Berecz András esetében mindig friss és nemhogy napra, de percre, másodpercre kész. Így gyűjtőnk, az örök utazó olyan részletekre lett figyelmes, amelyet a legnagyobbak: Bartók, Kodály, Vikár, Lajtha a felfedezés műremekeire, variációira figyelve, nem vehettek észre. Berecz András a dalok megszólalásáig elvezető - minden előadó esetében egyedi - rítusok sajátosságaira lett figyelmes. Azt kellett észrevennie, hogy már forog a magnó, ám a nóta indítása előtt a megfelelő lelkiállapot létrejöttének szavait, gesztusait, szertartásrendjét rögzíti a gép. Innentől a személyiségjegyek finom részleteit, az emberi sorsokat, az éneket előhívó történeteket -köznapok és ünnepek, bánat és öröm nemzedékeken át rétegeződő háttér-anyagát is - a megszólaltatás részének, lényegének kellett tekintenie." A munka értékét jelzi, hogy a második kiadást követően maga az Akadémiai Kiadó is érdemesnek tartotta a kötet megjelentetését, így klasszikussá téve ezt a páratlan kutatást.
1998-ban az Egyszólam és a Kalamajka együttessel az 1848-as forradalom és szabadságharcnak állítottak maradandó emléket mára klasszikussá vált Megütik a dobot című lemezen.
Bár Berecz András pályája egyenletesen fejlődik és gazdagodik, töretlenül halad előre, s az őt éppen foglalkoztató témák, mint láncszemek kapcsolódnak egymásba, az eddigi életművében fordulópontnak tekinthetjük az ezredfordulót, amikor első saját, meséket is tartalmazó CD-je, a Kőkertben liliom megjelent. „Berecz András – aki egyik legavatottabb ismerője és előadója a magyar népdal- és népmesekincsnek – mindig sokkal többet nyújt puszta esztétikai élménynél. Nemcsak hiteles előadó, hanem a magyar népművészet valódi hordozója. Városi ember létére életének szerves része a kollektív „népi" tudás, amely a mindennapokban és az élet nagy kérdéseiben is eligazít, fogódzót nyújt – segít feldolgozni az embert szinte létezése óta foglalkoztató egyéni és általánosabb, filozofikus problémákat. Egyedül, minden kíséret nélkül énekel és mesél a millennium évében, a millennium jegyében. A rendkívül gondos válogatásból és minden részletében átgondolt előadásból a magyarság kollektív tudattalanjában megőrzött történeti tudásunk kerül felszínre. No persze nem tényszerű, kronológiai sorrendben elbeszélt történelem, hanem azok a gyakran ismétlődő élethelyzetek, érzések, amelyek népünket hosszú vándorlásai során, majd letelepedése után jellemezték.
Az útnak indulás nehézségei, gyakran keservei, az állandó útkeresés, a gyakori búcsúzkodás és bizonytalan visszatérés nemcsak a honfoglalás előtti magyar sors jellemzője. Jól érezhető ez a hasonló hangulatú, de a legkülönbözőbb történeti zenei rétegekhez és történelmi korszakokhoz tartozó dallamok és szövegek hallgatása közben. Általános érvényű gondolat az igazság keresése, a legalapvetőbb erkölcsi normák meghatározása, amelyet a magyarság a keresztény vallás felvételével és az államalapítással valósított meg, máig ható érvénnyel." – olvashatjuk az egyik ismertetésben.
Az ezredfordulóhoz köthető a Berecz Bt. megalapítása is, amellyel az alkotó immár teljesen függetleníteni tudta magát a könyv- és lemezkiadás intézményeitől. A maga tempójában, a maga igényességével dolgozott és érlelte e műhelyben az újabb köteteket és lemezeket az évek során. A Kőkertben liliom két újabb lemeze (2003, 2013), a Rokonok söre csuvas népköltészeti műfordítások és énekelt változatuk (2001, 2012), a nagykunsági Szegen csengő (2004), a Sinka-ének (2006) és a gyergyói dalok (2012). Eközben fáradhatatlanul járta – többnyire egyszemélyes műsoraival – az országot és a határon kívül élő magyarság szigeteit. 2011-ben méltán kapta meg a legmagasabb művészeti elismerést a Kossuth Díjat.
Ettől kezdve – és köszönhetően a médiaszerepléseinek – már nemcsak a táncházas körökben, hanem a magyar népesség minden rétegében közismertté vált. A legrangosabb színpadokon teltházas előadóesteket tart, már az egész országnak mesél.
Eközben – az emberi méltóságot nemigen tisztelő bulvár- és show- világban is – marad önmaga, az egyenes tartású, nagy tudású, katartikus kisugárzású méltóságát minden körülmények között megőrző, és tiszteletet érdemlő, ugyanakkor szelíd, barátságos és közvetlen mesélő, tanító, aki (Jankovics Marcell szavaival) olyannyira eggyé vált hagyományainkkal, hogy képes a megőrzés és a teremtés egységének jegyében hiteles és eredeti műveket teremteni, amelyek a világ bármely más táján élő ember számára elérhetővé varázsolják a magyar néprajz gyöngyeit.
[2014]