Ferenczfy-Kovács Attila

F. Kovács Attila sokoldalú, kreatív tervezőművész, aki az 1970-es években indult pályakezdése óta több művészeti ágban is maradandót alkotott itthon és nemzetközi színtéren. Egyéni forma- és fantáziavilága az építészettől juttatta el a díszlett, a látványtervezés, a képzőművészet, a belsőépítészet, a bútordizájn és a múzeumalakítás különféle, de egymáshoz kapcsolódó szakterületeiig. Karakteres egyéni stílusának legjellemzőbb összetevői: a drámai összhatás, a kreatív térhasználat, az indusztriális fémfelületek, a szimmetrikus elrendezés, valamint a történeti tárgyak, műtárgyak és relikviák ready-make-ként való beemelése, illetve a misztikus, szimbolikus utalások és a történeti narratívák játékba hozása.

F. Kovács Pécsett született 1951-ben – Kovács Attila néven – értelmiségi családban. Beteges, álmodozó, mégis excentrikus gyermekként, a nemzetközi modernizmus amerikai példáinak hatására már fiatalon elhatározta, hogy építész lesz. Ezért iratkozott be a pécsi Építőipari Technikumba, ahol korán megmutatkozott tehetsége az építészeti tervezés területén. A nyári lakatosműhelyben töltött nehézipari munka során részt vett a vasláncok rozsdátlanításában, ami egy életre meghatározta – vagy előre vetítette – esztétikai vonzódását a korrodálódó fémfelületekhez. Ugyanakkor kiemelt módon foglalkoztatta a popkultúra, mind az öltözködés, mind a zene területén (beat, rock&roll). Stílusbeli extremitását egy belülről fakadó kivételesség-tudat hatotta át; ahogy álomszerű visszaemlékezésében megjegyezte: „Eldöntöttem, mindenkitől különbözni szeretnék, öltözködésben, dizájnban, mindenben. (...) Teljes identitáshiány. Pontosabban: másnak tartom magam, kiválasztottnak, akiért majd eljönnek az UFO-k, ahogy ígérték, akikhez tartozom, vagy elúszom hozzájuk a levegőben, ahogy rengetegszer álmodtam.” A szakmai sikerekkel visszaigazolt kivételességtudat a későbbiekben is megjelent F. Kovács világlátásában, ahogy a sci-fihez és az UFO-khoz való vonzódás is, ugyanakkor ez az attitűd azt is megmagyarázza, hogy markáns egyéni stílusa sem epigonokat nem vonzott, sem iskolát nem teremtett a következő évtizedekben.

1969-ben F. Kovács sikeresen felvételezett a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol öt éven keresztül tanult építészetet. Egyetemi évei alatt megismerkedett a nagy hatású művészettörténésszel, Beke Lászlóval, akivel közösen avantgárd fesztivált rendezett a Bercsényi Kollégiumban, de az eseményt betiltotta a pártállami kultúrpolitika. Az egyetemi botrány és az 1956-ban Amerikába disszidált nagybátyja miatt évekig nem kapott útlevelet. A hivatalos építészeti tanulmányai mellett az iskolateremtő Makovecz Imrét választotta mesteréül. Heti rendszerességgel eljárt a Makovecz lakásán vezetett „magán-mesteriskolájába”. A nagy hatású építész – elválásuk előtt – „antennás embernek” nevezte filmdíszleteiről szóló írásában. F. Kovács első fontos építészeti tervét 1973-ban rajzolta meg a Japan Architect folyóirat nemzetközi pályázatára. A Föld és Ég ház címet viselő terv előképe a Szerb Antal Pendragon legenda című misztikus történelmi regényében leírt rózsakeresztes sírbolt volt. 1984-ben készítette el – négy, szintén fiatal építész, Bachman Gábor, Rajk László, Szalai Tibor és Vincze László közreműködésével – a posztmodern formajegyeket mutató, mindenféle modernista funkciót megtagadó Beteg Ház című kollektív épületplasztikáját. A nagy sikerrel kiállított házszobor, illetve -installáció jól jellemezte az új építésznemzedék esztétikai paradigmaváltását; Martinkó József értelmezésében a mű „a »mindent lehet« radikális liberalizmusát” képviselte.

Az egyetem befejezése után F. Kovács négy és fél évet töltött el az organikus építészet pécsi mesterének, Csete Györgynek az irodájában. Közben eljárt a Makovecz-körhöz tartozó Mezei György belsőépítészhez, hogy magán úton tanulja ki nála a bútortervezés szakmai fogásait. Az irodai építészetből kiábránduló fiatal alkotó ekkor már új művészeti irányokat keresett, például a képzőművészet és a tárgyalkotás területén. 1986-ban egy new wave és posztmodern jegyeket mutató fantáziabútor-együttest tervezett – Bela Lugosi’s legacy sorozatcímmel – a filmszínész Lugosi Béla vámpírmítosza köré szőtt pszeudó-elbeszélés nyomán. Ezt a narratív szálat követték azok a nagy méretű vasképek, amelyeknek figuráit csiszológéppel „rajzolta” a fémfelületekbe. Az ezüstösen csillogó táblaképek a szocreál munkáshéroszait helyezték át a vajdahunyadi ipartelepek mögött felsejlő vámpírlegenda kontextusába. Az 1986–1987-es Vasképek sorozatot F. Kovács 1987-ben mutatta be először – nagy méretű, geometrikus fémobjektekkel együtt – Necropolis címmel. A nagy sikerű anyagot később New Yorktól kezdve Szöulon, Berlinen és Lyonon át Chicagóig, sok helyen kiállította. Ahogy Beke László elemezte a kiállítási katalógusban a jellegzetesen F. Kovács-os esztétikai világot teremtő alkotásokat: „Olyan területre érkeztünk, melyre legfeljebb Krasznahorkai regényhősei merészkednek be, vagy a Stalker szereplői. (...) Haldoklik az ipar és maga a termelés, csak szellemek és szörnyek lehelnek belé látszatéletet.”

Bár a képzőművészet tárgykörébe tartozó műveivel is komoly visszhangot váltott ki, 1980-as években F. Kovács elsősorban filmdíszletek tervezésével tett szert országos hírnévre. Az 1970-es évek második felében több, experimentális és misztikus filmet is készített a pécsi Ixilon stúdióban, majd – a Csete-féle építészeti iroda elhagyása után – új állásra talált a budapesti Filmgyárban. Első munkáját Bódy Gábornak köszönhette, akinek 1980-as Psyché című történeti művészfilmjében díszleteket tervezett. Az 1980-as évek első felében a mozgóképes megbízások nagy szabadságot biztosítottak számára, és lehetővé tették kreatív álmai nagy léptékű megvalósítását. Visszaemlékezései szerint az új terület merőben más esztétikai metodológiát, eltérő kreatív hozzáállást igényelt: „Építészként azt gondoltam, hogy ha egy korlát elindul valahonnan, akkor meg is kell érkeznie – díszlettervezőként megtanultam, hogy el is fogyhat középen, eltűnhet a sötétben, belepheti a köd, akár megeheti a rozsda”.

F. Kovács számára az 1980-as évek jelentette a személyes „díszlet-aranykort”.Az 1983-ban bemutatott, Sándor Pál által rendezett Szerencsés Dániel című film számára egy birodalmi szovjet szocreált idéző szállodát tervezett. Az 1982-ben forgatott, de csak 1989-ben bemutatott, Jeles András által rendezett Álombrigád számára szürreális művelődési házat, expresszionista gyárudvart és illuzionisztikus, kőből faragott, kriptaszerű szobát álmodott meg. Az 1983-ban moziba került, Kardos Ferenc rendezésében megszülető Mennyei seregekhez olyan várbelsőt építtetett, amely vegyítette egymással a manierista kastélyok bizarr szimbolikáját és a birodalmi monumentalizmus esztétikát. A szcenikai együttes Kőkatlannak nevezett részét 1985-ben bemutatták az Új Párizsi Biennálé kiállításán is. A következő díszlettervezői megbízás a Jeles András által rendezett, 1983-ban bemutatott Angyali üdvözlethez kötődött, aminek terveivel a Velencei Biennálén is szerepelt 1984-ben. Az ismét Sándor Pál rendező által jegyzett, 1985-ben bemutatott, Csak egy mozi című film fehér völgybe megálmodott építményei meghozták számára a világhírnevet. Az olasz operarendező, Gianfranco de Bosio ennek köszönhetően kérte fel a Wagner-tetralógia torinói bemutatójának díszlettervezérére. A nagy szabású, nemzetközi megbízásnak köszönhetően F. Kovács tervezte a Ring-ciklus szcenikai elemeit a Torinói Királyi Operaház 1986–1988-as előadására. Ezt követően került sor az 1990-ben bemutatott, már világhírű Szabó István által rendezett Meeting Venus (Találkozás Vénusszal) című játékfilm díszleteinek megtervezésére. A rendszerváltás után F. Kovács továbbra is sokat dolgozott a film és a színház területén. Az 1990-es években – a rangos színpadi munkák mellett – egyrészről magyar művészfilmek látványvilágai kötődtek a nevéhez, például az 1993-as A bűvös vadász (rendező: Enyedi Ildikó), az 1996-os Hosszú alkony (rendező: Janisch Attila), vagy az 1999-es Az alkimista és a szűz (rendező: Kamondi Zoltán). Közben részt vett magyar és nemzetközi kooperációból születő produkciókban is, Bécstől Lipcséig. Közülük az egyik legemlékezetesebb a Bécsi Operaház A trubadúr előadásához tervezett 1993-as színpadképe volt, amely a neves intézmény világháborúban lebombázott színpadát rekonstruálta egy talált fotó alapján. „A Bécsi Operaház beomlott, bombatalálatot kapott tetőszerkezetének a nézőtérre roskadt acélgerendái a pusztulás és mérnöki tervezés, háború és alkotás metaforájaként is felfoghatók” – jellemezte később saját munkáját. A bécsi előadáshoz hasonlóan Szabó István rendezőhöz kötődött az 1998-as Sunshine (A napfény íze) című, nagy nemzetközi sikereket elért filmeposz látványtervezése is. Több nemzetközi produkcióval a háta mögött, 1999-ben F. Kovács az amerikai filmgyártás központjába, Los Angelesbe költözött. Sikeres külföldi pályafutását akadályozta a forgatókönyvírók helyi sztrájkja, így inkább hazatért Magyarországra, a Terror Háza múzeum nagyszabású feladatának megvalósítása érdekében. Az ezredforduló után már csak kivételes alkalmakkal tért vissza a díszlettervezés világához, például a 2012-ben bemutatott, Londonban forgatott Bel Ami kedvéért. Összművészeti látásmódját a későbbiekben elsősorban a múzeumok és kiállítások terén kamatoztatta.

F. Kovács érdeklődését pályafutása során sosem elégítette ki egyetlen művészeti műfaj vagy művészeti ág. Az 1980-as években – a sikeres díszlettervező karrier mellett – időről időre szerepelt a képzőművészet területén is. A vámpírmitológiából továbbépített, indusztriális dizájn jegyeit is magán hordozó alkotásait 1988-ban Berlinben állította ki Dem Deutschen Volke címmel. A Műcsarnokban bemutatott, Dolgozószoba a Kárpátokban című 1989-es alumíniuminstallációja az akkor kivégzett romániai kommunista diktátor, a véres kezű Ceaușescu irodáját jelenítette meg kvázi perspektivikus, óriási reliefként. F. Kovácsnak az építészet, díszlettervezés és képzőművészet határterületein megszülető installációi és műtárgyai a következő pár évben számos külföldi kiállításon szerepeltek Koppenhágától kezdve New Yorkon keresztül Berlinig. Ebben a műfajban meghatározó mérföldkőnek számított számára a Fészek Klubban rendezett, Bársonykoporsó című egyéni tárlata 1994-ben. Az egész termes installációt magába foglaló kiállítás a – későbbiekben az életműben jellemzővé váló – szabadkőműves szimbólumok segítségével vetett számot a halál és az elmúlás drámai kérdésével. Krasznahorkai László megnyitó szövegében a dantei új életkezdés bontó-építő szimbolikáját, illetve imperatívuszát emelte ki: „kezdjen hozzá, építsen, de mielőtt építene, bontson, bontsa le például a Bársonykoporsó kijáratát, üssön rést az egyik életből a halálon át a másik életbe, a megsemmisülésből a megújulásba, a semmiből az eljövendőbe, a voltból a leszbe, a valóságosból – a lehetetlenbe.”A Bársonykoporsó „újjászületésével” és a magánéleti újrakezdés időpontjával esett egybe az is, hogy az alkotó – egy festővel való névegyezés miatt – felvette édesanyja családnevét és egy ideig „Ferenczfy-Kovács Attila” néven alkotott. A hosszabb verziót hamarosan felváltott a rövidebb, „F. Kovács Attila” változat, majd a művésznévvé sűrűsödő „AttilaFK”-alak.

F. Kovács legnagyobb szabású, ikonikussá vált tervezőmunkája a Terror Háza múzeum látványvilágának megteremtése volt. A történész és igazgató Schmidt Mária megbízásából 2000–2002 között álmodta meg a sötét múltú Andrássy út 60. alatti épület külső és belső megjelenését. A múzeumot kívülről a saját teret teremtő fekete pengefal és a kivágott, járdára vetett árnyékából kiolvasható „terror” szó határozza meg. A nyilaskeresztes és kommunista elnyomógépezet történetét feldolgozó belső terekben olyan, történelmi illusztrációként is olvasható installációk sorakoznak, mint az udvarba állított tank, az áldozatok alumíniumlapra maratott arcképcsarnoka, a „csengőfrászt” idéző telefonokkal kombinált lefátyolozott fekete autó, Péter Gábor félig ólómmal bevont dolgozószobája és cellája, vagy a rekonstruált börtönkamrák. Megtervezésük és legyártásuk során F. Kovács hasznosítani tudta kreatív díszlettervezői és belsőépítészeti szakértelmét. Keserü Katalin művészettörténész szerint az installációkban a kortárs képzőművészet stílusformáinak hatása is tetten érhető: „a századközép nyugati művészetének több műformája (a kép és szobor mellett a tárgy és environment) és irányzata is (pop-art, minimalizmus, konceptualizmus, techno művészet) jelen van ezen a »kiállításon«”.A sok történészi és emlékezetpolitikai vitátkiváltó épület az évtizedek alatt Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált; a tervező megkapta érte a Kossuth-díjat 2002-ben. F. Kovács készítette el a Terror Háza előtti útszakaszra 2010-ben a vasfüggönynek rozsdás láncfallal emléket állító köztéri emlékművet (Vasfüggöny) is.

Az emlékezetpolitikához kapcsolódó történeti múzeumi zsáner megteremtése számos további megrendelést vont magával. F. Kovács a kommunizmus áldozatainak emlékét idézete meg a látványos, fémlemezekkel borított, lebegő épületszárnyból és újrahasznosított korábbi épületekből álló hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. Az alkotóról pályaképet író Kernács Gabriella művészettörténész érzékenyen elemezte a kisvárosi miliőben szokatlanul modern architektúra helyhez kötődő szimbolikáját: „A múzeum konferenciatermének acélfényben csillogó, geometrikus tömbjét ferde fémoszlopok tartják, lebeg a levegőben a súlyos, rombuszokkal tagolt, szabálytalan téglatest. Jobb sarkán tűnik fel az F. Kovács Attilára sokszor jellemző irónia: a homlokzatba süllyesztett vakablakban Hódmezővásárhely közismert Lenin-szobrának kicsinyített másolata. […] Ott trónol, ezüstös műgyantából kiöntve, derűsen lógatja a lábát a homlokzatba mélyítve, »mint aki jól végezte dolgát, és most magasról tesz az egészre«, mondják a helybéliek.”Az Emlékpont Múzeum kiállítótermeibe számos eredeti szocreál műtárgy és relikvia került be, a történeti elbeszélés szolgálatába állított installációs látványelemeket képezve. A különböző időszaki – Schmidt Mária történészi-kurátori vezetésével megszülető – kiállítások mellett F. Kovács 2015-ben megtervezte a magyar zsidók koncentrációs táborba hurcolásnak emléket állító, bezárt józsefvárosi pályaudvaron kialakított Sorsok Háza – Holokauszt Múzeumot, ami az emlékezetpolitikai feszültségek miatt azóta se nyitotta meg kapuit. F. Kovács utolsó nagyszabású múzeumi megrendelése az aranycsapat tündöklésére emlékező, 2021–2023 között készült, megnyitás előtt álló Puskás Múzeum volt.

A 1990-es évektől kezdve belsőépítészként és dizájnerként is ismertté vált F. Kovács neve. Megyesi Zsuzsával nemzetközi hírű konceptdesign bútorkollekciókat tervezett és állított ki Londonban. Közös, a+z néven ismer műhelyükből olyan egyedi bútorsorozatok kerültek ki, mint a roma elemeket újrahasznosító, 2010-es Gypsy collection, a Senufo afrikai törzs nevéből sci-fi narratívát képző 2011-es Senufo bútorobjektek vagy a Twin Peaks tévésorozat egyik jelenetéből inspirálódott, 2017-es Freakshow.Számos budapesti bár, étterem és lakóház belső kialakításában vett részt, követve jellegzetes, gazdag, jelképekkel és hatásos látvánnyal operáló egyedi stílusvilágát. Belsőépítészként ugyanúgy tervezett ikonikus éttermet (Tom George), luxus lakóházat (Castrum) és irodaépületet (Market 6.0), mint magánlakást, köztük saját otthonait. Saját lakóterei mindig fontos részét képezik az életműnek: meghatározó a Budakeszin felépített 1979-es, félbevágott timpanonos, úttörő posztmodern lakóháza, valamint a Soroksári úti loftépület,amit 2005 óta többször is újratervezett, illetve a legfrissebb alkotása, a sivatagos Lanzarote szigeten emelt, Bauhaus-stílusú második otthona(i) a 2010-es években. Ez utóbbit, a 2023-ban befejezett épületet számos nemzetközi lap publikálta.

F. Kovács különleges, misztikumra fogékony látásmódját és művészeti ágakon átívelő jellegzetes kifejezésmódját mutatta be az AttilaFK / art, architecture, design című, 2022-es „életműkönyv”, ami rendhagyó kialakításával, ezüst táblák közé zárt fekete testével nemcsak feltárta F. Kovács szerteágazó univerzumát és tervezői gondolkodásmódját, de maga is művészkönyvként vált az életmű részévé.

Bibliográfia

1864–1944–2004–2014. A Sorsok Háza kapcsán a vezető tervezővel, F. Kovács Attilával Kelecsényi Kristóf beszélgetett. Octogon, 2015/4., 64–72.

AttilaFK / art, architecture, design. Szerk: Rieder Gábor – F. Kovács Attils, Kieselbach Galéria Kereskedelmi Kft. – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2022.

Bársonykoporsó. Fészek Galéria, Budapest, 1994 (kiállítási leporelló Révész László László írásával)

Boros Géza: Csonka szobortörténet a Terror Házából. Mozgó Világ, 2005/4., 120–222.

F. Kovács Attila (Rövid életrajz). Balkon, 1994/5., 23.

F. Kovács Attila: Jegyzetek. 2021. (kézirat)

F. Kovács Attila: Sötétség délben. 2002. (kézirat)

F. Kovács Attila–Megyesi Zsuzsa: Freakshow. 2017. (kézirat)

F. Kovács Attila–Megyesi Zsuzsa: Hungarian Identity Collection. NextArt Galéria, Budapest, 2013. (katalógus)

F. Kovács Attila–Megyesi Zsuzsa: SENUFO. 2011 (kézirat)

Filip Gabriella: Egy felvonás a világmindenségről. Idő- és térjáték Oscar Wilde Salome című drámája alapján. Észak-Magyarország, 1994. december 17., 6.

Kernács Gabriella: „Szeretek bezárkózni saját titkos társaságomba…”. Ferenczfy Kovács Attila. 2020. (kézirat)

Kernács Gabriella: A beépített tértől a harmadik fokozatig. Beszélgetés F. Kovács Attila építész–látványtervezővel. Balkon, 1994/5., 20–21.

Kovács Attila építészt bemutatja Beke László. MESZ Székház, 1983. II. 9. Aktuális Levél, 1983/3., 26–41.

Kovács Attila: Önéletrajzi dokumentumok. Mozgó Világ, 1980/7., 17–27.

Krasznahorkai László: A bevezető szavak. F. Kovács Attila bársonykoporsójához. (Kiállításmegnyitó, elhangzott április 12-én a Fészek Galériában). Balkon, 1994/5., 22.

Makovecz Imre: Attila Kovács. In.: Biennale de Paris. Architecture 1985. Vu de l'Interieur ou la Raison de l'Architecture. Pierre Mardaga, Liege, 1985, 250. (francia–angol nyelvű katalógus)

Makovecz Imre: Beépített tér / Szerszámok. Kiállítási megnyitó a Bercsényi Galériában. 1984. (kézirat)

Markó Barbara: No pain – no brain. The Room, 2012/1., 60–69.

Martinkó József: A király új ruhája. F. Kovács Attila újraformált otthona. Octogon, 2020/3., 82–91.

Necropolis. Pécsi Galéria, Pécs, 1987. (katalógus Beke László, György Péter és Hegyi Lóránd írásával)

Sallai Károly [Makovecz Imre]: Bemutatás. Mozgó Világ, 1980/7., 28–31.

Szily László: Jelentés az Első Magyar Zsidó Csillagromboló parancsnoki hídjáról. 444.hu, 2017. március 29.

Testo Luca Trombetta: L'isola che c'é. Living Corriere Della Sera, 2024/6., 110–118.

Triumf. A lakhatatlan. Kortárs dán és magyar művészet. Műcsarnok, Budapest, 1990. (katalógus)

[2024]