Gyulai Líviusz
Kossuth-díjas és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Nemzet Művésze
Gyulai Líviusz életét már kora gyermekkorától áthatja az olvasás iránt érzett vonzalma – a soproni könyvtárból naponta hordta haza a könyveket, ne véletlen tehát, hogy különös hangulatú, ironikus felfogású grafikáit leggyakrabban irodalmi művek inspirálják. A kritika már a hatvanas években felfigyelt irodalmi kötődésére: „Gyakorlott kézzel találja meg az irodalmi alkotás dráma csomópontjait, s a stílus külső és belső követelményeire erősen ügyelve bontja ki azokat lapjain. Nem a mű egy-egy jelenetét, cselekménysorának kiragadott mozzanatát ábrázolja, mintegy »kimerítve« a sodró történések, hangulatváltozások valamelyikét, hanem a velük kapcsolatos gondolatait közi a nézővel. Törekvése sokkal inkább rokonítható a gondolkodó olvasóigényeivel, aki »lelke színpadán« újjáépíti magának az irodalmi alkotást. Gyulai munkáinak ez adja a sajátos varázsát"[1] – írták róla 1966-ban.
Rajzai pedig nem csak az írott művek kiegészítései, sokkal inkább azokkal egyenértékű alkotásokként értelmezhetőek: „Grafikus vagyok, könyvillusztrátor. Nincs nagyobb, sem kisebb vágyam, mint hogy az illusztrálandó műben csakugyan az író társa legyek" – mondja. Illusztrációi ugyanakkor önállóan, szuverén műalkotásokként is megállják helyüket.
Gyulai Líviusz a hazai irodalom jó néhány nagy művének lapjait illusztrálta, de úgy, hogy „mindegyikhez megleli a tökéletes stílust és technikát, és mégis minden esetben csorbítatlanul Gyulai Líviusz marad"[2].
Csokonai Vitéz Mihály írásai közül például a Karnyóné és a Dorottya című műveihez készített tollrajzot. Az utóbbi, 1977-ben készült kompozíción a jól ismert milói Vénusz (avagy méloszi Aphrodité) szobrának vállára félig barokk nőalak, félig madár lényt ültetett, az E. T. A. Hoffmann Murr kandúrjához tartozó lapon pedig félig gyermek, félig macska teremtmény látható.
Még az évtized elején illusztrálta Weöres Sándor Nárcisz és Psychéjét. A mű címlapjáról az oly gyakran megjelenő fedetlen keblű, rokokó nőalak köszön vissza, miközben hullámzó hajzuhatagát rocaille-díszítésű keret övezi. Rajzolt Fazekas Mihály Lúdas Matyijához, Mikszáth Beszterce ostromához, készített illusztrációt Krúdy-műhöz (Szindbád), Szerb Antal A királyné nyakláncához, vagy Határ Győző Pepitó és Pepitájához 2002-ben. Egy évvel az utóbbi előtt jelent meg Babits Jónás könyvének újraértelmezése, mely Gyulai Líviusz egyik legnagyszabásúbb vállalkozása. Ezzel a művével Orosz István szerint Szalay Lajos rajz-Genezisének, Zichy Mihály romantikus Madách-értelmezésének, Liezen-Mayer Sándor Faust-illusztrációinak és Bubenkius Orbis pictushoz készített metszeteinek sorába illeszkedik. A vershez több alkalommal készített grafikákat, sőt, a történetből animációs filmet is készített.
A sorozat újdonságaként a rajzok alatt a költő kézírását láthatjuk. „Gyulai […] Babits szálkás-kalligrafikus, a szecesszió korában iskolázott, mégis okossá, mértéktartóvá szelidült betűsoraihoz készített képeket. […] Ami azonnal szembeötlő: az írás és a rajz tüneményes egyneműsége. Mintha azonos kéz fogta volna a tollat – mintha egyazon toll sercegett volna a papíros és a kőtábla fölött."[3] Mintha a mű olvasása közben a költő és az illusztrátor lényének hasonulása menne végbe. „…a Babits-féle Jónás könyve többek között azt firtatja, hogy mit tehetünk, illetve mit kell tennünk, ha a világot erkölcsileg romlottnak, végveszélybe sodródónak tapasztaljuk. »Mi közöm nékem a világ bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki bajáért nem felelek én.« Jónás menekül az Úr parancsa elől, csendes magányba vágyik, ahol elrejtőzhet embertársai és az Isten elől. Úgy érzi, semmi köze nincs más emberekhez, Isten feladata róluk gondoskodni. De megtehetjük-e ezt? A választ Gyulai Líviusz grafikái is egyértelműen megadják: nem: egyikünk sem menekülhet az Úr parancsa elől. Mindenkinek megvan a maga feladata."
A múlt századok krónikái is felkeltették érdeklődését: A középkori francia mesék és bohózatok alcímet viselő Szamártestamentum és Villon parafrázisai pikáns hangulatú fametszet-technikát idéző sorozatainak „formai darabossága igen alkalmas arra hogy azzal is érzékeltesse Villon gondolkodásának fő karakterisztikumát: az elletmondásokat kiélező váratlan fordulatokat – ugyanakkor magának az illusztrátornak a kiváló adottságait is a groteszk kifejezésmódra"[4].
Rajzolt grafikákat ugyanakkor a Carmina Buránához (mely a Taverna Szálló Pezsgőbárjának falán látható), de Shakespeare, Cervantes (Don Quijote), Defoe (Robinson), Moliere (Zsugori telhetetlen fösvény ember), Bürger (Münchhausen báró) Sterne (Érzékeny utazások Francia- és Olaszországban), Balzac (Les Contes Drolatiques), vagy a későbbiek közül Leacock műveihez is, melyek kivétel nélkül szemet gyönyörködtető alkotások. Műveiben gyakran történelmi szereplők képmásait is megörökítette, ilyen VIII. Henriket (Henry), vagy I. Erzsébet királynőt (Shakespeare-emléklap) ábrázoló grafikái.
Témáját bármely korból is választja, rajzairól sugárzik, hogy szereti a művészetet, a nőket, az élet örömeit, mentalitása játékos és filantróp, képi megfogalmazása újszerű és egyedülálló. Munkáihoz nehezen találni előképet, vagy párhuzamokat más alkotókkal, miközben minden rajza konstans fejlődésének egy állomása. „Munkáiban […] a kezdetektől ott lüktet az az összetéveszthetetlen izgalom, az a szellemi kaland, amire a mester invitál. Ott incselkedik a játék. A halálosan komoly játék, mely még a hangulatot, az álmodott idillt is játékszerének tekinti. […] S mindezzel szerves egységben az európai műveltség és művészet legjobb hagyományai, a szerény anyagokat is nemessé avató briliáns technikai tudás, a mívesség. A klasszikus értékekhez ragaszkodó minőségi provincializmus és a teljesség horizontját átívelő nagyvonalúság."[5] Műveinek hangulata, dekorációja régi korokat idéz, előszeretettel alkalmaz rokokó díszleteket, miközben „minden egyes műve egy-egy tanítást fejez ki sajátos előadásmódban: humorral, tréfával, szeretettel és bölcsességgel, jókedvvel és sokszor fanyar fintorral. A groteszk és a humor Gyulai Líviusznál fontos elem, mely mindig valahonnan előbukkan, akár grafikáiról, akár animációs filmjeiről van szó. Ugyanígy a pajzán ábrázolás is."[6]
Egyik leghíresebb grafikája Rinocérosz kecskével című 1989-es litográfiája, melyről Ágh István így ír: „Ha az ember álmában Gyulai Líviusz művei jelennének meg, nagyon szép lenne az ébredése. Nem rémítenék a szörnyek, még az orrszarvú is szelíd monstrum lehetne, akit szeretnek a madarak, hiszen földkemény bőre tápláló televény, melyből szemelgetni lehet. Tűrné, sőt élvezné az a sötét, ormótlan hatalom az elűzhetetlen, letiporhatatlan madárkát. A vándor rajzolóművész leülhet a közelében oldalt, s a nagyság és a piciség harmóniáját zavartalanul megörökítheti. Így lesz keze alatt a félelem szimbólumából a békeség állóképe."[7]
Az orrszarvú-motívum további munkáin is megjelenik, ilyen az 1984-es Orrszarvút rajzoló férfi, vagy a Holdleány is. Öreg Casanova című művén rokokó öltözékű, megnyúlt képű, idős ember húz egy kocsit, melyben fedetlen keblű, fiatal nő trónol csukott szemmel. A férfialak mögött apró halálfej-ábrázatú öleb vánszorog, lelógó füleiben Casanova göndör, fodros parókája ismétlődik, előrevetítve az elkerülhetetlent.
A Magányos lovas címet viselő tollrajzon a hosszú, fehér lovon helyet foglaló és horizontot kémlelő katona alakja is az emberi társtalanság illusztrációjaként hat. A Sárkányt legeltető szűz grafikáján a fedetlen keblek és a félelmetes kinézetű, de jámbor lény alakja is megjelenik, a hatalmas, zömök állat fején még szarvakat is láthatunk.
Akármit is választ témájául Gyulai Líviusz, munkái humort, játékosságot, pozitív világlátást sugároz: „Talán nem is tudod, milyen szerencsés vagy. Szeretetreméltónak születtél, s minden megnyilvánulásodból a szeretet olvasható ki. Irigyellek, mert ilyen intenzitással rajongsz az életért, a művészetért, a humorért, a régi idők emlékeiért, a tiszteletre méltó mesterek útmutatásaiért, az írott szóért, a nőkért, a barátokért, a természetért, az állatokért és a tárgyakért" – írja Szemadám György a grafikus 65. születésnapjára.
Gyulai Líviusz a mozgókép világában is otthonosan mozog. Gyerekkorában már képes forgatókönyveket rajzolt. Első, 1976-ban készült kisfilmje, A Delfinia kislánya „bukolikus, egzotikus világba képzeli magát", az Új lakók kentaurokról szólnak, akárcsak a Tinti kaladjai, melyben egy rosszcsont kentaurfiú kalandjait követhetjük nyomon. Az első nemzetközi internetes animációsfilm-fesztivál győztese a Golyós mese lett, Jónás című alkotásának mozgókép-verziójával 1997-ben másodszor képviselte Magyarországot a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Krúdy-filmterve korábban nem valósult meg. A Szindbád, bon voyage! 2001-ben, Az én kis városom egy évvel később készült.
Gyulai Líviusz hosszú pályafutása rendkívül sokszínű és változatos, műveinek színvonala pedig állandó, noha ő maga néhány munkájáról visszamenőleg kritikusan vélekedik. Egy biztos, őt leginkább az érdekli, hogy rendületlenül rajzolhasson pestújhelyi házában: „Középkori kórok és háborúk pusztítanak manapság, s ebben a légkörben kell nap mint nap újból és újból a rajzlap fölé, a kő, a dúc fölé hajolni, a festőállvány elé állni, és meg kell teremteni azt a miliőt, melyben még pislákol annyi hit, hogy érdemes csinálni. Ennyi őrületben, egy információs viharban, mely megtépáz bennünket, s melyben persze rengeteg izgalom és csodálatra méltó gazdagság is van, egyre magányosabban kóválygunk. És én eközben leteszem a fenekemet, és rakom a pöttyöket, mint a légy. Véres háborúk dúlnak, és én úgy csinálok, mintha semmi sem történne. Ezek azok az idézőjelek – az én kis meghasonlásaim, groteszk kérdőjeleim –, melyeket a vonzódásaim köré ki kell tennem." [8] – mondta nemrég egy vele készült interjúban.
[2016]
[1] Horváth György
[2] Orosz István
[3] Orosz István: Gyulai Líviusz: Jónás könyve (in: Időutazás álló- és mozgóképeken)
[4] P. Supka Magdolna, 1967
[5] Antall István: Az irónia irónja. In: Gyulai Líviusz: Időutazás álló- és mozgóképeken
[6] Részlet Shah Gabriella köszöntő szövegéből a 2014-es salgótarjáni megnyitóról
[7] Ágh István: Különös, boldog világ. In: Gyulai Líviusz: Időutazás álló- és mozgóképeken. Te-art-rum. Budapest, 2002, 7.
[8] Időutazás álló- és mozgóképeken. p. 23.