Kovács Miklós
Kossuth-díjas kékfestőmester, népi iparművész, népművész, a Nemzet Művésze
„Hidd meg nekem,
hogy csak az a valamennyire egész ember,
kinek könnyű a toll s nem nehéz – a kasza.”
Benedek Elek
Alapvetés
Fogalmak
A kékfestés nemzeti örökségünk része. Hagyományának hordozói a kékfestők.
A kékfestő szónak több jelentése van. Az egyik a kelmét kékre festő mester, a másik a kékre festett kelme, amit gyakran csak festőnek mondanak. (Egyes tájakon kékfestőnek nevezik a festőműhelyeket is.)
Nem minden kékre festett kelmét tekintünk ,,kékfestőnek”, csupán az elkülönítő, lefedő (rezerv) technikával, dúcnyomással, a hagyományt is őrző mintákkal „tarkázott”, (ritkábban egyszínű), indigó- vagy indantréncsávában sajátos eljárással színezetteket.
Kovács Miklós akadémikus a fenti értelemben vett kékfestő mester.
Nemzeti örökség
Törekvésünk nemzeti értékeink gyűjtésére, megóvására, tovább éltetésére sokoldalú és régi keletű. Évezredünk elején új, törvényekkel is megtámogatott mozgalom indult hagyományos értékeink tudatosítására és megőrzésére. [1]
Ennek keretében a kékfestő tevékenységet és Kovács Miklós életművét 2014-ben fölvették a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba, s 2015-ben a kiemelkedő nemzeti értékek sorába, vagyis a Magyar Értéktárba. [2, 3]
Világörökség
Az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzéséről szóló egyezményt 2003-ban fogadta el az UNESCO közgyűlése. Magyarország 2006-ban csatlakozott az egyezményhez. [4]
A kékfestés hagyományát öt ország, Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország és Szlovákia kulturális vezetői közösen terjesztették az UNESCO illetékes bizottsága elé. A Blaudruck/Modrotisk/Kékfestés/Modrotlač/rezerv eljárású dúcnyomás és indigó textilfestés Európában című felterjesztést a nemzetközi bizottság 2018 novemberében felvette Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. [5]
Ezáltal Kovács Miklós kékfestő mester tevékenysége – más kékfestőkével együtt a világörökség részévé nyilváníttatott.
Mesterség és művészet
A kékfestés magyarországi története
Hajósok és kereskedők, vallási és háborús okokból menekülő mesterek, vándorló iparosok révén a világ különböző tájain élők tudása keveredett. A kékfestő kelme Indiából és környékéről került Európába, s terjedt el a 16-17. században. [6] Eleinte Magyarországon is templomok díszeként elsősorban művészetnek tekintették. [7] Ruházatként, lakástextilként főúri körök kiváltsága volt, majd a köznép körében is elterjedt. [8]
Közép-Európa történelme Nyugat-Európáétól eltérően alakult. A több mint 150 éves török uralom és fenyegetettség alól felszabadult országokban, köztük Magyarországon is, a 18-19. században újra felvirágzott a nyugaton már letűnő céhes ipar. A céhek szigorúan szabályozták tagjaik tevékenységét. A kék alapon fehér mintás kelme létrehozásának a joga – küzdelmek árán – csak a 18. század vége felé tisztázódott. Ettől kezdve százával alakultak Magyarországon is kékfestő műhelyek, manufaktúrák, majd gyárak is. [9] A 19. század közepén már országszerte számos kékfestő gyár működött. Óbudán kettő is. A szabad verseny azonban letörte a kisebb műhelyek egy részét. Más részük megmaradt.
Magyarországon a parasztság még a 19. században is nagy lélekszámú és sok tekintetben önellátó volt, de a kis kékfestő műhelyek termékeit be tudta fogadni. Az iparosok, kereskedők is szívesen viselték a kékfestőt, ami hasonló szerepet töltött be az öltözködésben, mint manapság a farmer.
Így kialakult az iparnak egy olyan ága, ami megtartotta a középkori céhek minőségi igényességét, kézműves jellegét, és a népművészethez hasonlóan hagyományőrző is. A kékfestő belegyökerezett a magyar kultúrába.
Anyagok és minták
A kékfestők régen a Távol - Keletről behozott természetes indigót, az indigócserje (Indigofera tinctoria) leveléből kivont festékanyagot használták. Ezzel sötét árnyalatú kék színt lehet nyerni, s a kelme ereszti a színét. [10]
A 19. század végére európai, főleg német vegyészek előállították a mesterséges indigót, majd továbbfejlesztett változatát, az indantrént, amivel világosabb színek is elérhetőek, s a kelme nem ereszti a színét.
A kékfestők csak természetes, többnyire növényi alapanyagú kelmét színeznek meg. Régen lenszövetet is, ma már szinte csak pamutot.
Mintakészletük – miként a népi szövőké, hímzőké – hagyományos, de térben és időben kissé mégis változó. A minták világízlést képviselnek, de országonkénti, nemzetenkénti eltéréssel. A festők egyrészt saját ízlésük, másrészt vevőik igényei szerint állítják össze mintakészletüket.
Tiszakécskén és környékén – mint a magyarok lakta tájakon általában – a világosabb kéket kedvelték középnagy fehér mintákkal. Volt kereslet a „kétszerkékre” és a pirossal mintázottra is.
A mintafákat régen vándor mintakészítők árusították, de telente a kékfestő mesterek is javítgatták őket, s olykor maguk is szerkesztettek egyet-egyet. [11, 12]
Munkafolyamatok
Előkészítés
A nyersvászonból fehérrel „tarkázott” kék kelme létrehozása hosszadalmas, sok tudást és munkát igénylő folyamat. [13, 14, 15]
Először – ha van rá mód, nagy mennyiségben – meg kell vásárolni a kelmét és a vegyszereket, majd a műhelybe szállítani és biztonságosan raktározni. Már a beszerzés is nagy szakértelmet igényel, mert csak megfelelő alapanyagból lehet jó minőségű festett árut készíteni.
A szövők, takácsok szövés előtt a fonalat írezik, vagyis vegyszeres folyadékkal erősítik. A kékfestők festés előtt a nyersvásznat „írtelenítik”, azaz lúgos vízben órákon át főzik. Így oldják ki belőle a szennyeződéseket. Majd a lúgot is alaposan kiöblítik belőle. A megszáradt kelmét simítják, hogy mintázható legyen. [16]
Mintázás/Tarkázás
A kékfestő kelme egykori újszerűsége és mindenkori ékessége a fehér minta. (Kisebb mértékben más színű is.) Ennek létrehozása a tarkázás, vagyis a mintázás.
A festők vegyszerekből nyomómasszát „főznek”, s ezt egy ideig állni hagyják. A kelmén tarkázáskor először kijelölik a minta helyét. A vegyszeres péppel megkenik a mintafát (a formát), majd – mint a pecsétnyomót – rányomják a kelmére. Ezt végezhetik kézzel is, géppel is. Száradás után a pép anyagával takarja, savasságával vegyileg is védi a festéktől a minta helyét, így az festéskor fehér marad. [17]
Csávázás, festés, savazás, öblítés, szárítás
A színezés indigós vagy indantrénes festőcsávában hideg vagy meleg eljárással történik. (A csávázással az egyébként vízben oldhatatlan színezék lúgos vegyszerek hatására vízben oldódóvá, azaz színezni képessé válik.) [18]
A hideg csávába többször és hosszabb ideig kell bemeríteni a kelmét. A merítések között hosszasan kell levegőztetni. A csáva a levegőn oxidálódik, s a kelme kék színűvé válik. Minél többször merítik be és levegőztetik, annál sötétebb kékre színeződik. [19]
A földbe mélyesztett festőkádat kipának/küpának, az eszközt, amire a kelmét felfüggesztik és amivel a csávába mártják, ráfnak nevezik. A meleg csávába elegendő egyszer és rövid ideig bemeríteni a kelmét. Indantrénnal 85°C-os, indigóval 60°C-os csávában lehet festeni.
Ezután savas kémhatású fürdőben kimossák a kelméből a fedőanyagot, s előtűnik a fehér minta. Utána a savat is alaposan ki kell öblíteni a kelméből.
Befejező munkálatok: keményítés, szárítás, simítás, hajtogatás
Egyes tájakon a fényesre keményített és simított kékfestőt, máshol a keményítetlent vagy az enyhén keményítettet kedvelik.
A simítás régen lóvontatású járgányos mángorlóval, hidegen történt. [20] A mángorlóba rakott kövek súlya simította ki a ruhaanyagot. A gépi vasalás a kalanderezés. Hatékonyabb, mert a kelmét át is melegíti.
Végül a készárut 30 méteres „végekbe” hajtogatják.
Minősítés
A céhek idejében „mívlátó mesterek” döntötték el, a termék „mestermív”-e vagy nem. Később az ipartestületek ügyeltek a minőségre. Az utóbbi időkben a népi iparművészeti termékek minősítését bizottságok, „zsűrik” végzik. Ez a szerzői jogvédelem egyik módja is. [21]
Árusítás
Az 1960-as évek végéig országszerte főleg piacokon, vásárokon folyt a kékfestő értékesítése is. A mesterek vagy családtagjaik saját árujuk eladói is voltak. Éjjel indultak a vásárba, hajnalban már felállított sátorral, kirakott portékával várták a vevőket. A választék átláthatóságát mintakönyvekkel is segítették.
Amikor Kovács Miklós még gyermek volt, édesanyja egy kocsis segítségével lovas kocsin járta az Újkécske környéki piacokat. A nagyobb vásárokra édesapja is velük ment, s a gyermeket is magukkal vitték, hogy lásson, tapasztaljon. Felnőttként ő már motorral, később autóval vitte az árut a vásárba. Volt idő, amikor a felesége helyettesítette. [22, 23]
Ma már inkább a műhelyüknél, népművészeti vásárokon és szentendrei üzletükben árusítanak.
A kékfestők titkai
Amíg a kékfestők a létezésük jogáért harcoltak, titkolták a csávák, pépek receptjeit és a technológiát. Miután a gyárak mesterséges indigót és egyéb színezékeket gyártottak, ezekhez receptkönyveket adtak ki. Azóta tanulmányok, tankönyvek sora teszi közzé az eljárásokat. De a látszat ellenére a mestereknek is maradtak titkaik. A sokféleségben mindenkinek van egy „legjobb” receptje, titkos összetevője, amivel – ha csak árnyalatnyival is – egyedivé tudja tenni termékeit.
Egy gazdag élet
A szülőhely
Kovács Miklós kékfestő mester 1928. április 13-án született Újkécskén. A református Ókécskét és a katolikus Újkécskét 1950-ben egyesítették Tiszakécske néven. Tiszakécske Magyarország közepe táján, Bács-Kiskun vármegye északkeleti csücskében, a Tisza jobb partján fekvő, 11 000-es lélekszámú település. 1986-ban várossá nyilvánították.
Ősök és utódok
Kovács Miklós családjában a mesterség is, a Miklós név is nemzedékről nemzedékre öröklődött.
A családi emlékezet szerint a dédapja az 1800-as évek második felében Kecskeméten élt, kék- és kelmefestő üzeme, szeszfőzdéje és keményítőgyára volt. Négy fia kékfestő lett. Nagyváradtól Újvidékig, Zombortól Óbudáig terült szét a rokonság.
A nagyapa Kiskunfélegyházán lelt otthonra 1900 körül. Két fia kékfestő lett. Fiatal korukban a budapesti (óbudai) textilipari központ festőlegényei voltak. Egyikük Szentesen lett kékfestő, a másikuk, Miklós, miután megnősült, 1927-ben Újkécskén telepedett le, s itt működött haláláig, 1975-ig.
Fia, Miklós – az akadémikus – születésétől fogva Újkécskén, azaz Tiszakécskén él, itt van a műhelye is. Leányai közül az egyik Tiszakécskén lakik, a másik Budapesthez és Szentendréhez kötődik. Ők is magas színvonalon megtanulták a kékfestést, sőt még az unokák is.
A fölkészülés évei (1928 – 1956)
Újkécske az 1930-as, ’40-es években kiterjedt tanyavilágú, mezőgazdasági jellegű nagyközség volt. A központjában közel 300 iparos és kereskedő is élt, akiket az Ipartestület fogott össze, ami iparhatóság és egyesület is volt. [24] Tanoncokat szerződtetett és vizsgáztatott, iparengedélyeket adott ki. Tagjaitól elvárta az önzetlen közösségi létet. Kovács Miklós édesapja az újkécskei Ipartestület alelnöke volt. [25]
Az iparos és kereskedő családok többnyire polgári iskolában vagy gimnáziumban taníttatták gyermekeiket, s szakmát adtak a kezükbe. Kovács Miklós – bár református vallású – a katolikus Újkécskén járt elemibe, itt lett kiscserkész, majd cserkészvezető is. [26] A gimnázium 1-4. osztályát a nagykőrösi és a kecskeméti református gimnáziumban végezte, majd Szolnokra került szakiskolába, fémipari tagozatra, ahol gépésztechnikusi tudást szerzett. Utána édesapjánál Újkécskén kékfestő tanonc, édesanyja rőfös üzletében textilkereskedő tanonc lett. Kékfestő segédként 1947-ben, textilkereskedő segédként 1948-ban szabadult.
A kötelező katonaság után Újkécskén és Kiskunfélegyházán dolgozott fémipari munkakörökben, majd Óbudán, a textilipar fellegvárában, a Pamutkikészítőgyárban (a volt Spitzer Gerzson - féle üzemben) lett TMK-s, azaz karbantartó. [27] 1956-ban sokoldalú tudással tért vissza édesapja műhelyébe.
1956
Az 1956-os forradalom kitörését követő napokban az emberek országszerte nagygyűléseken tettek hitet a változások mellett. Ezt a kommunista hatalom sok helyen, így Tiszakécskén is sortűzzel torolta meg.
Az 1956. október 27-i tiszakécskei nagygyűlésen Kovács Miklós is részt vett, de a sortűzben nem sérült meg. Kommunistaellenes meggyőződése megerősödött. [28, 29]
Az édesapa műhelye
Kovács Miklós édesapja Újkécskére költözése után néhány évig még hazajárt Kiskunfélegyházára mángoroltatni. A nagyapa halála után, az 1930-as évek elején megvette a család lóvontatású járgányos mángorlóját, amit Újkécskén, Sugár utcai műhelye és otthona udvarán állított föl. (Az eszközt hagyományosan mángolónak vagy mángollónak, a cselekvést mángolásnak nevezték.) Kovács Miklóséknak egy lovuk volt, az hajtotta a mángorlót, és vitte piacra, vásárra az árut. Természetesen a ló ellátásáról is gondoskodniuk kellett.
Az 1930-as évek elején kezdett elterjedni Magyarországon az indantrénes melegfestés. Barátai, a békéscsabai Sztaricskay Ferenc és a monori Gál Gyula segítségével az édesapa is megtanulta ezt, de jó ideig még az indigós hidegfestést részesítette előnyben. [30, 31] Azt kevesebb berendezéssel és akár egyedül vagy kevés segítséggel is végezhette.
Műhelyében az 1940-es évek végéig csak kézi mintázás folyt. 1947-ben vásárolt egy 1896-ban gyártott perrotingépet Kardos Gyula szigetvári kékfestőtől, akihez a Felmayer-gyárból került a berendezés. A perrotingép szakaszosan föl-le emeli a lapos mintafát, így nyomja a kelméhez a fedőmasszát. Jóval termelékenyebb, mint a kézi tarkázás.
Apa és fia (1956 – 1975)
Kovács Miklós 1956-ig is gyakran segített otthon a festésben. Az 1950-es évek elején motorkerékpárt vett. A szombatot igyekezett hét közben ledolgozni, és ha tehette, sietett haza a műhelybe. 1956-ban kékfestő segédként állt be édesapjához. 1962-ben mestervizsgát tett. A műhelyt haláláig az édesapja vezette.
1959-ben simítógépet vettek, az 1900-as évek elején gyártott háromhengeres kalandert, ami eredetileg szintén Felmayer István és fiai székesfehérvári kékfestő gyáráé volt. Tőlük vásárolta meg Montskó Ferenc kékfestő mester, majd az ő fiától a Kovács család. [32]
Kovácsék a régi mángorlójuk fájából új festő-és mosókádakat csináltattak, s egyre gyakrabban alkalmazták a melegfestést. Az 1960-as években a fakádakat saválló fémkádakra cserélték. 1959-ben autót is vettek utánfutóval, ami a beszerzést és a vásározást könnyítette meg. Váctól Csépáig, Gödöllőtől Kunszentmártonig jártak árusítani.
Kovács Miklós 1960-ban nősült meg. Felesége Szabó Margit gyógyszerész, aki a kékfestésben is jó társa lett férjének. Leányaik 1961-ben és 1962-ben születtek.
Kovács Miklós jól tud bánni a fémekkel és az elektromossággal is. Szerkesztett egy villanyhajtású keményítőgépet is.
1966-ban új ház építésébe fogott a család a mai helyükön, a Kőrösi utca 9. számú telken. A fiatalok 1967-ben, a szülők 1969-ben költöztek be. A műhely 1970/72-ben épült. Van benne két földbe süllyesztett beton festőkipa ráfokkal a hidegfestéshez, s lett tágas helye a melegfestésnek, a mosásnak, a szárításnak és az egyre szaporodó gépeknek is.
A szakmai kiteljesedés kora (1975 – 1990 – és tovább)
Az 1945 utáni kuláküldözés és az 1959/60-as, az egész országra kiterjedő, erőszakos és általános téeszesítés alapvetően megváltoztatta a falvak életét, köztük Tiszakécskéét is. A fiatalság a gyáriparba menekült. A nagyipar fejlesztése a kisipart is visszaszorította. A kékfestők két fő vásárlói rétege, a parasztság és a kisiparosság is meggyérült. Ez a folyamat a ’70-es, ’80-as évekre – néhány kisebb tájegységtől eltekintve – csaknem teljessé vált.
A régi vásárlói körből az idősebb falusi asszonyok egy része még ruhának is vette a ,,festőt”. ,,Kötőnek”, azaz köténynek egy ideig még a fiatalabbak is, de egyre kevésbé. Viszont az értelmiségnek az a szűk rétege, amelyik tudatosan törekedett a hagyományok őrzésére, vásárolni kezdte. A turizmus fejlődésével a hazánkba látogató külföldiek is keresték, ezért Kovácsék apróbb emléktárgyakat is kezdtek készíteni: naptárakat, kis kendőket, babákat. A magyaros, népies arculatra törekvő vendéglők is kedvelték a kékfestőt, s a mai napig is vásárolják asztalterítőnek, függönynek. Kovács Miklós évtizedek óta szállít árut a közeli Lajosmizsére, Bugacra, Ópusztaszerre, de van megrendelője a nyugati határszélről is.
A népzene, a néptánc az 1960-as évekre a magyarországi falvak többségében kiszorult a falusiak természetes életéből, és a színpadra került. (Ennek ellenhatásaként indult meg a nagyvárosokban a táncházmozgalom.) A néptánccsoportok, népdalkörök, citeraegyüttesek színpadi szereplésükkor gyakran kékfestővel pótolták a hiányzó népviseletet. Így volt ez Tiszakécskén is.
A művelődési házak országszerte kiállításokat szerveztek, ahol a kékfestő szép használati tárgyból elsősorban szemlélni való kiállítási tárggyá vált, vagyis újra művészi jellege került előtérbe. Népi iparművészetté minősült, s zsűri döntötte el, melyik alkotás méltó erre a rangra.
Kovács Miklós is zsűriztetni kezdte termékeit. Az 1970-es években jó minőségű népi iparművészeti alkotásnak számított az A vagy B kategóriába sorolt, valamint a zsűriszámmal ellátott kézműves alkotás. Mesterségenként változó mennyiségű A és B kategóriás zsűriszám megléte és három évi folyamatos zsűriztetés után az alkotó kérhette a Népi Iparművész címet, amit Kovács Miklós 1976-ban, felesége 1982-ben, Gabriella leányuk 1984-ben, Mária 1989-ben nyert el. (Ezt a minősítést ma Népi Tárgyalkotó Iparművész címnek nevezik.) A Népművészet Mesterre címmel 1985-ben tüntette ki Kovács Miklóst a népművelési miniszter. [33]
A mester egyre több melegen festett, világosabb színű árut vitt piacra, s kész, beszegett terítőt, függönyt is. A lányai készruhákat is. Ekkor már ezt igényelték a vevők. [34]
1982-ben Kecskeméten dr. Bánszky Pál szervezésében megalakult a Duna–Tisza Közi Népi Iparművészeti Egyesület elődje. Kovács Miklós is alapító tagja volt, s küldött a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) elődjének országos választmányába. Az országos egyesületnek ugyancsak Bánszky Pál volt az elnöke. Kovács Miklós és Bánszky Pál jó barátságban voltak, kölcsönösen segítették egymást kiállítások és kézműves alkotótáborok szervezésében.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az 1990-es években szakértőnek hívta meg Kovács Miklóst a nagykőrösi bezárt kékfestő műhely áttelepítéséhez a skanzenbe.
1987 óta a NESZ rendezi állami ünnepünk, augusztus 20-a tiszteletére a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. Ezen a Kovács család is a kezdetektől részt vett, kiállítóként is, árusként is és olykor szervezőként is. 1995-ben itt Kovács Miklós nyerte el az Év Mestere (más szavakkal: a Mesterségek Ünnepe Mestere) kitüntetést.
1989/90 táján újra nagy rendszerváltás ment végbe a magyar gazdasági és társadalmi életben. A korábban erősnek látszó textilipar is összeomlott, a gépeket eladták. A felszámoláskor, ismeretségei révén, Kovács Miklósnak sikerült a hajdani Goldberger-gyár óbudai üzeméből egy mosógép négy „szekrényét” megvásárolnia, és saját gépsorába illesztenie.
A műhely az 1990-es évek elején hasonló eredetű szárítógéppel és hajtogatógéppel is bővült.
Második perrotingép is került a műhelybe, amit egy ideig Kovács Miklós lánya, Mária használt. A varrógéppark is újult, bővült. Jelenleg öt varrógép segíti a festést. Van közöttük száz évnél idősebb is.
Így létrejött a kis gyár, ami hasonlóan működik, mint egy 100-130 évvel ezelőtti üzem. Gépei termelnek, de kiszolgálásuk nehéz testi munkát kíván. Viszont így lehetőség van arra, hogy a mester munkaszakaszonként ellenőrizze a minőséget.
Kovács Miklósra rendkívüli életerő, cselekvőképesség jellemző. Mindenre van ereje, ideje. Számtalan helyen szerepelt kiállítóként. Meghívóit azzal tisztelte meg, hogy semmilyen felkérést nem utasított vissza. A legkisebb faluban éppúgy kiállította termékeit, mint a legelőkelőbbnek számító helyeken. Ez máig így van.
Műhelyét évtizedek óta sokan látogatják: gyermek- és felnőtt csoportok, tiszakécskeiek és messze földről érkezők. Kisgyermekeknek és a szakmához magas fokon értő tudósoknak egyaránt szívesen tart műhely- és mesterségismertető előadásokat. 2002-ben a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület (TMTE) Ipartörténeti és Hagyományvédő Szakosztályát látta vendégül műhelyében. Családjával együtt rendszeresen részt vesznek más kékfestők által szervezett találkozókon is, például a nagynyárádi Országos Kékfestő Fesztiválon.
Közéleti aktivitás (1989-2006)
A kékfestő család a szocializmus éveiben is önállóbb életet élt, mint a legtöbb ember. Saját műhelyében dolgozott, ez bizonyos függetlenséget adott. Bár Kovács Miklós édesapja az Ipartestület utódjának, a KIOSZ-nak helyi elnöke volt, a közügyekbe alig szólhattak bele. Kovács Miklós a ’70-es évek végén néhány évig presbiter volt a református egyházban, de az egyház is félre volt szorítva.
1989-ben ez is megváltozott. Kovács Miklós tanácstag, majd 1990 őszéig társadalmi tanácselnök -helyettes lett. Utána az 1990-es helyhatósági választásoktól kezdve 16 évig igen tevékeny helyi képviselő-testületi tag volt.
1991-től alapító tagja lett a „A magyar – lengyel barátságért” Alapítványnak, a Tiszakécskei Honismereti Körnek, 1992-től a Tiszakécskei Emlékmű Alapítványnak, elnöke a kisgazdapárt helyi szervezetének és a Tiszaalpári Hegyközségnek, tagja a Tiszakécskei Gazdakörnek és az Óbögi Gazdakörnek.
A kékfestést családtagok és kisegítők bevonásával tovább folytatta. A gépesített kisüzem virágkorát élte.
Gazdag aratás (2006 -)
Kovács Miklóst 2000-ben Tiszakécske Város Művészeti Díjával, 2001-ben Bács-Kiskun Megye Népművészeti Díjával tüntették ki. Többi elismerését 78 éves kora után kapta. 2009: Tiszakécske Városért díj, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kodály Zoltán közművelődési díj, 2011: a Lengyel Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje, 2012: Tiszakécske Város Díszpolgára, 2014-15: megyei és nemzeti értékké nyilvánítás, 2016: a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagsága, 2018-19: felvétel a világörökség listájára, 2019: Kossuth-díj, 2020-21: a Nemzet Művésze díj, 2023: a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává nyilvánítás.
A díjak, kitüntetések Kovács Miklós közéleti szereplését, hagyományőrzését, magas színvonalú kékfestői munkájának művészi és közösségteremtő jellegét méltatják. Két díj kiemelten a jövő felé mutat. Az UNESCO a jó gyakorlat folytatandó voltára utal, az MMA oklevele az ,,akadémikus kötelezettségéből következően” köti a kitüntetett lelkére a jövő szolgálatát.
Összegzés
Kovács Miklós akadémikus a maga személyében hordozza évszázadok textilfestői, elsősorban kékfestői tudását, ami sokoldalú, integrált. Ismeri a kelmék fajtáit, tulajdonságait, festhetőségét, viselhetőségét. Felvértezte magát fizikai, mechanikai, gépészeti, villamosságtani tudással, ismeri a vegyszereket és a kémiai folyamatokat. Munkakultúrája kiterjed a kékfestés teljes folyamatára. Tud kipából hideg indigócsávával festeni, de a gépekkel is tud bánni. Meg tudja szervezni a munkát, irányítani a közösséget. Ismeri az értékesítési lehetőségeket és a vevők lelkének titkát, mert maga is tud gyönyörködni termékeiben.
Műhelye, kis gyára önmagában is ipartörténeti különlegesség, de értékét növeli, hogy működőképes, sőt működő is. A nagyipar által az utóbbi száz évben kifejlesztett gépek termelékenyebbek, s automatizáltságuknál fogva a munka is könnyebb mellettük. De sok gazdasági, társadalmi együttható következtében gyakran mégis silány tömegáru kerül a piacra. Viszont a kis ,,kézműves” műhelyek óriási mintakészletükkel kis sorozatban sokfélét tudnak előállítani. Termékeik, ha nem is teljesen egyediek, a vásárlóban az egyediség érzetét keltik, s jó minőségük is garantált. Így van ez a tiszakécskei műhelyben is. Kovács Miklós őrzője egy óriási tudásnak, ami szépséget gyümölcsözik.
A kulturális értékek másként öröklődnek, mint a vagyon. Csak azok öröklik, akik megszeretik, megtanulják és élnek vele.
A jelen nagy kérdése, hogy lesz-e, s meddig lesz Kovács Miklós családjában (vagy azon kívül) utód, aki élethivatásának tekinti és megtanulja a kékfestést, s lesz-e vásárló, legalább egy szűk, de biztos réteg, aki igényli ezt a szép kelmét. Egyelőre a jelek biztatóak.
A kékfestés – bár kemény fizikai munkát és igényes szellemi tevékenységet igénylő mesterség is – főként szépet alkotó művészet. S a Szépség – isteni tulajdonság – múlhatatlan nyomot hagy a halhatatlan lélekben is.
Források, jegyzetek
Szóbeli adatközlők
A pályakép elkészítéséhez a legfőbb forrás Kovács Miklós és családtagjai szóbeli adatközlése volt. Ez a szöveg alapja, ezt külön nem jelöltem, mint ahogy azt a számtalan újságcikket sem, amelynek forrása szintén Kovács Miklós és családja elbeszélése volt, s adatai egybevágóak e dolgozatéval.
Az írott források jelölésének szempontjai
A dolgozat másik alapja Domonkos Ottó több évtizedes kutatáson alapuló összefoglaló műve a magyarországi kékfestés történetéről (1981). Ahol az általa leírottak és a Kovács Miklós által elmondottak egybevágnak, nem tartottam szükségesnek ezt a tényt jelölni. Számos kutató feldolgozta egy-egy kékfestő mester és műhely történetét. Sorsuk párhuzamos Kovács Miklóséval. Ezek összehasonlító vizsgálatát nem tekintettem e dolgozat tárgyának. Ezért ezeket a tanulmányokat elsősorban abból a célból jelöltem, hogy további kitekintést adjanak az érdeklődő olvasóknak.
Írott források
1. 2012. évi XXX. Törvény a nemzeti értékekről és a hungarikumokról www.jogtar.hu
2015. évi LXXX. Törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. Törvény módosításáról www.mkogy.jogtar.hu
324/2020. (VII.1.) Kormányrendelet www.njt.hu
2. Jelölési adatlap a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére történő felvételhez
A jelölést beküldő neve (a magyarországi kékfestő műhelyek képviselői megbízásából): Dr. Méri Edina, 2014
Forrás: Jelölési adatlap a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére történő felvételéhez. Elektronikus dokumentum. https://szellemikulturalisorokseg.hu/doks/nyomtatvanyok/magyarorszagi_kekfestes_hagyomanya.pdf 2024. 09. 11.
3. Kiemelkedő nemzeti értékek listája
Forrás: A Magyar Értéktárban nyilvántartott kiemelkedő nemzeti értékek listája. Elektronikus dokumentum.
https://hungarikum.kormany.hu/download/1/f3/43000/_2024_06_18_kiemelked%C5%91_nemzeti_ertekek-lista.pdf 2024.06.18.
A nemzeti értékek köréből a Hungarikum Bizottság “kiemelkedő nemzeti értékeket” választ ki, s ezek alkotják a Magyar Értéktárat. Ez a bizottság választja ki a hungarikumokat is. A két lista nem azonos, de sok az átfedés. A Magyar Értéktár 2024. június 18-i nyilvántartása szerint Kovács Miklós kékfestő tevékenysége kétféle módon is része a magyar kulturális örökségnek:
63. nyilvántartási szám: A Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége (2008 óta)
105. nyilvántartási szám: A magyarországi kékfestés hagyománya (2015 óta)
4. Szellemi Kulturális Örökség Magyarországon. Elektronikus dokumentum.
https://koee2018.kormany.hu/szellemi-kulturalis-orokseg 2024. 09. 11.
5. A kékfestés hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Források: A kékfestés hagyományához tartozó UNESCO dokumentum ünnepélyes átadása. Elektronikus dokumentum.
https://unesco.hu/szellemi_kulturalis_orokseg/a-kekfestes-hagyomanyahoz-tartozo-unesco-dokumentum-unnepelyes-atadasa-107220 25024.09.11.
Átadták az UNESCO dokumentumot a pápai Kékfestő Múzeumban Elektronikus dokumentum
https://www.infopapa.hu/hirek/olvas/atadtak-az-unesco-dokumentumot-a-papai-kekfesto-muzeumban-2019-02-12-135141 2024.09.11.
2018-ban 6 működő kékfestő műhelyt tartottak számon Magyarországon:
1. Tiszakécske - Szentendre: Kovács Miklós és családja
2. Tolna: Horváth Tibor és családja
3. Győr: Gerencsér Zsolt, Tóth Ildikó
4. Bácsalmás: Ifj. Skorutyák János, Bakos Zoltán István
5. Nagynyárád: Ifj. Sárdi János
6. Szombathely: Szakács Gábor
A kékfestés hagyományához tartozó UNESCO dokumentumot ünnepélyes keretek között 2019. február 12-én a pápai Gróf Eszterházy Károly Múzeum Kékfestő Múzeumában adták át.
Az UNESCO egyezmény magyarországi szakmai koordinálásáért felelős intézmény: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság, Szentendre.
6. Lágler Péter 2015, Hagyomány és újítás 2
Adalékok a kékfestés régebbi kultúrtörténetéhez
In: Szín – Közösségi Művelődés, 20. évfolyam 3. szám 36-45. oldal, 2015. június
A szakirodalom – köztük Domokos Ottó és Lágler Péter fent jelzett tanulmányai is – a kékre festés és az elfedő (rezerv) eljárású kékfestés meglétének számos évszázadokkal, sőt évezredekkel korábbi adatait is közlik a világra, Európára, Belső-Ázsiára és Magyarországra vonatkozóan is. Figyelemre méltóak Lágler Péter hivatkozásai a magyarság őstörténetét kutatók adataira is.
A jelen dolgozatban csupán a kékfestés magyarországi tömeges elterjedésének néhány vonatkozását említjük.
7. Domonkos Ottó 1981, A magyarországi kékfestés. Corvina Kiadó, Bp.
Domonkos Ottó ismerte a tiszakécskei kékfestő családot. Könyve 97. oldalán az adatközlők között felsorolja Kovács Miklóst, aki 1963-ban 59 éves volt, tehát az akadémikus édesapjáról van szó.
A szerző könyve 11. oldalán így ír: “A középkori kelmefestők elsősorban a városokban és a kolostorokban működtek, különféle posztók és vásznak színezésével foglalkoztak. Sok tudást kívánó és titokzatos mesterségük ebben a korban a művészetek körébe tartozott.”
A textilfestés érdemben nem ad hozzá a ruha védő szerepéhez. Festetlen házivásznakat még a 20. század elején is viseltek az emberek, főként a parasztság.
Az ember által viselt ruházat a festés, a színek, a minták által jelölő, megkülönböztető feladatot is ellát. Megmutatja, ki milyen társadalmi osztályba, nemzetiségbe, korosztályba tartozik, vagy éppen milyen élethelyzetben van, gyászol vagy menyegzőt tart.
A nehéz testi munkát végzők ruhája hamar elpiszkolódik, ez rontja társadalmi megítélésüket. A festett, mintás ruhán kevésbé látszik a szennyeződés, ezzel javítja viselőjének társadalmi elfogadottságát.
A színek, a minták gyönyörködtetik az embereket. A kelme jelölő szerepe mellett – a ruházkodásban vagy mellette – művészi feladatot is ellát.
Istennek az ember a legszebbet, a legjobbat adja. Amikor a textilfestés új módjai és a dúcnyomás változatos mintái Európában, így Magyarországon elterjedtek, szépségük és újdonságuk által ezek számítottak az Istenhez leginkább méltónak.
Domonkos Ottó 16-17. századi európai és magyarországi adatokat ismertet mintázott, nyomott templomi böjti kendőkről, oltárterítőkről, úrasztala- terítőkről vallási témájú jeleneteket ábrázoltak, s alapszínük valószínűleg sötét volt, ha böjtben, az egyetemes gyász idején díszítették a templomot.
8. Domonkos Ottó 1981., Uo.
12. oldal: “A nyomott kelmék az egyházi használat mellett először a főúri viseletben jelentkeztek.” A szerző a 12-től a 38. oldalig áttekinti a magyarországi kékfestés történetét. Megemlíti, hogy Mária Terézia királynő a pamutvászon elterjesztése és olcsóbbá tétele érdekében szorgalmazta a gyapottermesztés meghonosítását Magyarország déli részén.
9. F. Dózsa Katalin 1998, A kékfestő az ,,úri divatban”
In.: Isten áldja a tisztes ipart – Tanulmányok Domokos Ottó tiszteletére. Szerk: Szende Katalin – Kücsán József, A Soproni Múzeum kiadványai 3., Sopron, Soproni Múzeum Alapítvány, 1998, 173-182. old.
Mária Terézia királynő pártolta a kékfestő kelme használatát. Egyik leánya hosszabb budai tartózkodására készülve a királyi vár egyik félreeső szárnyában a székeket kékfestővel kárpitoztatta. Ez jelzi a kékfestő akkori rangját. Méltónak találták a királyi palotához, de nem a legelőkelőbb helyre tették.
A dolgozat szemléletesen ír Kossuth Lajos reformkori védegyleti mozgalmáról és benne a kékfestő szerepéről. Az 1845-ös pesti védegyleti bál előtt a Védegylet felhívást intézett az úri hölgyekhez, hogy a drágább és előkelőbb külföldi kelmék helyett ,,honit” öltsenek magukra, például az akkor már csak alsóbb néprétegek által viselt kékfestőt.
10. Braun Tibor 2018
Indigókémia és indigófestés térben és időben
Több ezer éves textilektől a denim farmernadrágig
In: Magyar Kémikusok Lapja (MKL), 73. évfolyam 10. szám, 2018. október 317-323. oldal
A dolgozat a szintetikus indigó felfedezésének és továbbfejlesztésének a történetét dolgozza fel közérthető módon.
11. Montskó Lajos 2010
Montskók a kékfestők, Székesfehérvár. A szerző kiadása. Összesen 89. oldal.
A szerző szakmai igényességgel, nagy tisztelettel és együttérzéssel mutatja be családja történetét.
A Kovács családot nem említi, viszont kedves szavakkal dedikált példányt küldött nekik.
A 14-17. oldalon felsorolja a növényi festőanyagokat.
A 21. oldalon így ír a mintázásról: „A kékfestő mesterség művészete a mintázás. A kékfestő mester tarkázó mintáinak készítésénél a népművészetből merítette elemeit, ám saját ízlésével hatott is annak fejlődésére.”
12. Méri Edina 2005
Adatok a kékfestés mintakincsének kutatásához
Kékfestő mintanevek
In: Textil-és textilruházati Ipartörténeti Múzeum évkönyve (XIII. évf.) 16-23. oldal
Rendszerező összefoglalást ad a mintanevekről, de kifejti, a kutatás ezen a területen hiányos. Az adatközlők között említi Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester nevét is.
13. Bakó Ferenc 1998
Adatok a győri múzeum kékfestő gyűjteményéhez
In: A Soproni Múzeum kiadványai,
Szerk.: Szende Katalin – Kücsán József
Sopron, 1998., 161-171. old.
A tanulmány hosszasan idézi Ehling Péter egykori győri kékfestő előadását a ,,sima áru” kifőzéséről, a hidegfestésről, a keményítésről, a ,,papfőzésről”, a fehér és a színes mintázás fortélyairól és a mángorlásról. Saját gyakorlatát mondja el ízes szavakkal.
14. Lanczendorfer Zsuzsanna 2020, 2023
Szellemi kulturális örökségünk egy győri kékfestő család munkásságán keresztül
In: Kulturális Szemle
I. rész: 13. évfolyam 1. szám (2020)
URL: https://www.kulturalisszemle.hu/storage/app/media/pdf/Kulturalis-Szemle-2020-1-lanczendorfer-zsuzsanna-szellemi-kulturalis-oroksegunk-egy-gyori-kekfesto-csalad-munkassagan-keresztul-i-resz.pdf 2024.11.09.
II. rész 2023.09.11. https://www.kulturalisszemle.hu/24-szam/nemzetkozi-kitekintes/lanczendorfer-zsuzsanna-szellemi-kulturalis-oroksegunk-egy-gyori-kekfesto-csalad-munkassagan-keresztul-ii-resz 2024.11.09.
A szerző bemutatja Ehring Péter dédunokáját, Tóth Ildikót és férjét, Gerencsér Zsoltot, akik a győri kékfestő család ötödik generációját képviselik. Gerencsér Zsolt Kovács Miklós tiszakécskei műhelyében is tanulta a mesterséget.
15. Juhász Antal 1963
A kisteleki kékfestő műhely
In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1963. évi kötete, 101-120. oldal
A szerző nagy pontossággal előadta a kékfestő mesterség több, főleg a hidegfestéshez kötődő munkafolyamatát. A szakkifejezéseket úgy szövi a szövegbe, hogy az nem nehezíti, csupán színesíti a stílusát.
A fehér pap (mintázópép) alkotórészeit így írta le:
„… budai föld, ólomnitrát, ólomacetát, gumiarábikum, kékkő, timsó, rézgálic, és kevés disznózsír, megadott arányban. Ezeket összefőzik, és a kihűlés után egy héttel használják.”
16. Domonkos Ottó 1981., Uo.
41. oldal: “Keményítés. A mintázásra szánt végeket kifőzés és öblítés után egy gyenge búza-, kukorica- vagy burgonyakeményítőn húzzák át a fekete konyha üstjében…”
Kovács Miklós szerint ez az eljárás csupán hidegfestés esetén jöhet szóba, és inkább a kerekráfra akasztott kelme esetében ajánlatos, mert ott a keményítés segít abban, hogy a kelme bemerítéskor össze ne tapadjon. Ha összetapad, foltosra festődik.
Indantrénos festés előtt kifejezetten tilos a keményítés.
17. Erdei Walter 1960
Az európai textilnyomás fejlődésének szakaszai
In: Történelmi Szemle, 3. évf. 1. sz./1960 1-14.oldal
A tanulmány bemutatja a szintetikus indigó és továbbfejlesztett változatainak történetét, valamint a gépi mintázásban versengő hengernyomás és a szakaszosan nyomó perrotin párharcát. (A feltaláló Perrot neve után perrotine vagy perrotin.)
18. Kutasi Csaba 2018
A kékfestő textilmintázás és kémiai vonatkozásai
In: Magyar Kémikusok Lapja (MKL) – 73. évfolyam 6. szám, 190-193. oldal.
Történelmi visszatekintéssel kezdve leírja a fedőmassza készítésének kémiáját. (A fedőmassza vagy pép a kékfestők szóhasználatában: pap. Német eredetű szakszó.)
Az általa közölt recept összetétele:
Vizes alapú szigetelőpép: réz (II) sók (rézszulfát, réznitrát, rézacetát)
gumiarábikum (ragasztóanyag)
kaolin (a sűrítést és a fedést biztosítja)
A rézsótól enyhén zöldes színű.
A pép kémiai működése (száradása után)
„A lúgos színezőfürdőben a rézsók féligáteresztő tulajdonságú réz-hidroxidot képeznek, ami helyi lúgmegkötéssel jár, így az adott indigó ezeken a részeken kicsapódik, mielőtt átjutna a védőrétegen. A színezést követő savas kémhatású fürdőben a szigetelőanyag kimosható lesz.”
Leírja a sasit (a szigetelőpép tárolóedényét) és annak használatát is.
19. Domonkos Ottó 1981,, Uo.
A 43. oldalon leírja egy mintázó pép összetételét, elkészítési módját.
20. Domonkos Ottó 1981., Uo.
42-43. oldal: Részletesen leírja a lóvontatású járgányos mángorló szerkezetét, méreteit, működését. Fényképen is bemutat egy 1973-ban Kecskeméten még működő mángorlót.
Kovács Miklósék lóvontatású járgányos mángorlója hasonló lehetett.
21. Beszprémy Katalin, Népi iparművészeti zsűrizés
Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI)
A követelménymodul neve: Népi kézműves vállalkozás működtetése
A követelménymodul száma: 1004-06.
A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT – 023 – 30
https://www.nive.hu/Downloads/Szakkepzesi_dokumentumok/Bemeneti_kompetenciak_meresi_ertekelesi_eszkozrendszerenek_kialakitasa/4_1004_023_110131.pdf 2024.09.11.
22. Montskó Lajos 2010, Uo.
A könyv, amennyire ez a Montskó családot érintette, kitekint a szegedi majd székesfehérvári Felmayer család és gyára történetére is.
43-46. oldal: a Montskó család vásározási szokásairól.
23. Juhász Antal 1963., Uo.
Bemutatja a dél-alföldi nép kékfestő viselési szokásait és a vásárok világát.
24. Emmer Gábor 1938
Ujkécske nagyközség múltja és jelene.
Újkécske, Fehér József könyvnyomdája
25. Az 1884. évi XVII törvénycikk - ipartörvény
Az 1872. évi VII. törvénycikkbe foglalt korábbi ipartörvény előírta a céhek megszüntetését, és lehetővé tette ipartársulatok létrehozását. Az 1884. évi ipartörvény módosította az előzőt, és meghatározta az ipartestületek létrehozásának módját és lehetőségét.
Az újkecskei Ipartestület (Újkécske és Vidéke Ipartestület) 1901-ben alakult meg, és 1948/49-ig állt fenn. Iparhatóságként és egyesületként működött.
Kovács Miklós az ipartestületi tagságba is “belenőtt”. Az egyesület egykori zenekarának tangóharmonikása volt, és egyéb közösségi tevékenységekben is részt vett.
26. Fehér Zoltán 2014
Cserkészek, kifelé
In: Magyar Nemzet Magazin 2014.05.31. 37. oldal
Fehér Zoltán néprajzkutató a fiatalságát Újkécskén töltötte, jó ismeretségben állt Kovács Miklóssal, aki cserkészvezetője is volt.
27. Geszler Ödön 1976
Másfél évszázad az óbudai kékfestők és textilnyomók között. I-II. kötet.
Bp. 1976. 460 old.
I. A Pamutkikészítőgyár története 1826-1976
II. A szocialista vállalat
A jelen és a jövő a Pamutkikészítőgyárban
28. Sortűz Tiszakécskén 1956-ban 2013.
Kiadta a Tiszakécskei Honismereti Kör Tiszakécskén
Szerkesztette: Tajti Erzsébet
Harmadik, javított kiadás (Az 1994-es és 1995-ös kiadás kissé javított változata.)
1956. október 27-én Tiszakécskén is – mint az országban sok helyen – az emberek békés felvonulást és nagygyűlést tartottak, a forradalom mellé álltak. A kommunista hatalom Kecskemétről repülőgépet indított, amiről géppuskával és gépágyúval lőtték a tömeget. 17 halottnak és 110 sebesültnek tudjuk a nevét, de egyes szemtanúk szerint többen is megsérültek, meghaltak. Az átéltek lélekben mindenkit meggyötörtek. A könyv 25 visszaemlékezéssel, összekötő, magyarázó szövegekkel és dokumentumokkal állít emléket a sortűz áldozatainak.
Kovács Miklós visszaemlékezéséből /47-48. oldal/: “Önálló kékfestő iparosok voltunk édesapámmal. A műhelyünk a házunknál volt az akkori Sugár utcán (ma Béke utca). Munkával töltöttük ezt a napot is. A hangosan éneklő fölvonulók zaja behallatszott az udvarra, és egy kis munkaszünetet tartván egyenesen a főtérre mentem…A Himnusz éneklésére szólította fel valaki a tömeget, és mikor odaértünk a Himnuszban, hogy “Balsors akit régen tép…”, hát a Botka-közön, déli irányból megjelent egy repülőgép… az eleje lángolt, és szinte a láng észlelésével egy időben a gépágyú zaja is megjelent. Gyorsan a földre feküdtünk, majd eszünket vesztve menekültünk a helyszínről…Ez közönséges népellenes cselekménynek számít, mert nemcsak az együtt lévő tömeget, hanem a menekülő…eszét vesztve menekülő embereket még több száz méterre is lőtte.”
29. Amikor a Himnuszt énekelték 2016
Visszaemlékezések az 1956. október 27-i tiszakécskei sortűzre
A riportokat készítette és a kötetet szerkesztette Tóth Gézáné Hajagos Mária
Kiadta a Tiszakécskei Honismereti Kör Tiszakécskén
A kötet 35 visszaemlékezést tartalmaz. Kovács Miklós a 25-27. oldalon így emlékezik: “Festettünk a műhelyben…hallottam, hogy a permetezőgép-gyárból mennek a vasútállomás felé…a Kőrösi utcáról hallottam a Kossuth-nótát…Énekeljük el a Himnuszt! Éppen a balsorsnál jártunk, amikor a Batka-köz felől az alacsonyan szálló repülőnek megláttam a torkolattüzét.”
30. Juhász Antal 1963., Uo.
A tanulmány a kisteleki Perényi Jánosról szól, akinek az életében jelentős szerepet játszott több olyan kékfestő mester, akiket Kovács Miklós is ismert és sokra becsül.
„Az indantrén festés kikisérletezése… a félegyházi Velisek Jenő, a monori Gál Gyula és a békéscsabai Sztaricskai Ferenc nevéhez fűződik. Perényi tőlük tanulta és kb. 1940 óta alkalmazta ezt az eljárást.”
31. Domonkos Ottó 1981., Uo.
A 38. és 54. oldalon ír Sztanicskay Ferencről, fényképet is közöl róla. Gál Gyulát ugyancsak említi.
Kovács Miklós édesapja révén mindkettőjüket ismerte és példaképnek tekinti.
32. Montskó Lajos 2010., Uo.
A könyv, amennyire ez a Montskó családot érintette, kitekint a szegedi majd székesfehérvári Felmayer család és gyára történetére is.
33. Márton László Attila 2021
Az iparművészet kapcsolódási pontjai
Kézirat Elektronikus dokumentum (195 old.)
https://kutatas.emela.hu/pdf/mma-mop/II-04_Marton_Laszlo_Attila-Kezirat_2.pdf 2021 julius
A népművészet, iparművészet, népi iparművészet, elméleti és olykor politikai szempontból is vitatott fogalmak. A szerző tudományos elmélyültséggel törekszik e fogalmak tisztázására.
A gyakorlatban személyek is, intézmények is a saját gondolkodásmódjuk szerint használják e fogalmakat. Értelmezésüket nem tartom e dolgozat feladatának.
34. Bódy Irén - Bándi Gábor 1986
Bódy Irén iparművész kiállításának katalógusa, Budapest, Műcsarnok, 1986 március 6. – április 13.
A Bódy Irénről szóló méltatást Bándi Gábor írta. A katalógust szerkesztette és a kiállítást rendezte: Herczeg Ibolya.
Bódy Irén a kékfestés művészetének új útjára lépett. Falikárpitokat tervezett kék-fehér színben, a kékfestés hagyományának és technikájának felhasználásával és erőteljes megújításával. Ő maga is megtanulta a kékfestést, de kiállítási tárgyainak színezését szívesebben bízta gyakorlottabb mesterekre. A katalógusban öt kékfestő mesternek köszönte meg a segítséget, köztük Kovács Miklósnak, a „Népművészet Kiváló Mesterének”.
Magyarázatok intézmények működéséről, díjak odaítéléséről
1. Szerző megnevezése nélküli szótárszerű internetes közlések és honlapok bemutatkozó cikkei alapján
Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület
A Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület jogelődje, a Bács-Kiskun megyei Népművészeti Egyesület 1982-ben alakult. A térségben élő és alkotó, tárgyi népművészettel, népi iparművészettel, kézművességgel foglalkozó alkotókat, hímzőket, szövőket, fafaragókat, játékkészítőket, mézeskalács-készítőket, kékfestőket, kosárfonókat, nemezkészítőket stb. tömöríti. Átlagosan, folyamatosan kb. 200 tagja van. Sokan közülük Népi Iparművészek, a Népművészet Ifjú Mesterei és a Népművészet Mesterei.
Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ)
A NESZ 1982-ben alakult országos, sőt nemzetközi hatókörű szervezet. Összefogja a népművészeti, népi iparművészeti szervezeteket, egyesületeket. Változó számú, kb. 60 tagszervezete van, köztük a Duna–Tisza Közi Népművészeti Egyesület. A tagszervezetek tagsága a NESZ közgyűlésében és a közgyűlés által választott vezetőségben küldöttei útján gyakorolja jogait. Kovács Miklós egy ideig küldöttként tagja volt a NESZ textiles szakmai bizottságának.
A NESZ tagja a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testületnek (NITT).
A NESZ 1987 óta szervezi a Mesterségek ünnepét a Budai Várban. Jutalmazza a legjobbnak ítélt szakmai és közösségi teljesítményeket. Évente átadják – többek között – az Év Mestere díjat, amelyet 1995. augusztus 20-án Kovács Miklós kékfestő kapott meg.
A NESZ elnöksége kezdeményezi és véleményezi a kitüntetések, díjak alapítását és odaítélését. Felterjesztéseivel hozzájárulhat tagszervezeteinek, alkotóinak állami elismeréséhez, például a Pro Cultura Hungariae-díj és a Kossuth-díj odaítéléséhez.
Kovács Miklós a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány Kodály Zoltán közművelődési díjat 2009-ben, a Kossuth-díjat 2019-ben kapta meg.
Népi Iparművészeti Tanács (NIT)
A NIT 1953-tól 1992-ig működött. Jogkörét, feladatait a Magyar Művelődési Intézet Népi Iparművészeti Titkársága, majd a Hagyományok Háza vette át.
Népi Iparművész
A Népi Iparművész címet Kovács Miklósnak a Népi Iparművészeti Tanács Bíráló Bizottsága ítélte oda.
Népművészet Mestere
A Népművészet Mestere díjat egy 1953. évi minisztertanácsi határozat alapján évente egyszer, augusztus 20-án a népművelési miniszter adományozta egyes alkotások vagy egész életmű értékeléseként.
A címet 1953 óta több, mint 600 személy kapta. A teljes névsort a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Kulturális Örökség Igazgatósága által fenntartott népművészet mesterei egyesített jegyzékben tartják számon.
Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány
Az alapítványt 1990-ben hozta létre az akkori művelődési miniszter, Glatz Ferenc. Célja a magyar kultúra megújítása. Öt témakörben támogatja és díjazza az alkotókat: közoktatás, felsőoktatás, kutatás, kultúra, közművelődés.
Kovács Miklós 2009-ben kapta meg az alapítvány Kodály Zoltánról elnevezett közművelődési díját.
Kossuth-díj
A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréseként járó legmagasabb állami kitüntetés. 1948-ban alapították. 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. Az eljárás elindítója lehet a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) is.
Kovács Miklós a Kossuth-díjat 2019-ben kapta meg. Indoklásában a magyar népi kultúra hagyományainak ápolása és gyarapítása, a kékfestő mesterség művészi szintű gyakorlása és továbbadása áll.
A Nemzet Művésze
A Nemzet Művésze díjat 2014-ben alapította az Országgyűlés. Azok a 65 év feletti Kossuth-díjas alkotóművészek kapják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adományozza évente egyszer az akadémia alapításának évfordulója alkalmából. Odaítéléséről 11 Kossuth-díjas művészből álló Nemzet Művésze-díj Bizottság dönt, melynek elnöke az MMA elnöke, ha Kossuth-díjas. A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter közösen kéri fel három évre.
A díjat a köztársasági elnök és az MMA elnöke közösen adja át.
Kovács Miklós 2020. november 5-én népművészet kategóriában kapta meg a Nemzet Művésze díjat.
A díj indoklása:
„Az MMA Nemzet Művésze-díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet adományozta Kovács Miklós Kossuth-díjas kékfestő mester részére a kékfestés művelésének és társadalmi megbecsültségének megőrzése, fenntartása és továbbadása érdekében folytatott munkássága, valamint a magyar népi kultúra ápolásának, értékteremtő gyarapításának elismeréséért.
Pesti Vigadó, 2021. november 5.”
A döntés 2020-ban született, de a COVID-járvány miatt az átadásra csak 2021-ben került sor.
2. A Tiszakécskei Honismereti Kör publikálatlan vagy részben közzétett kutatásai alapján
„A magyar-lengyel barátságért alapítvány”
Az alapítványt 1991-ben alapíttották Tiszakécskén. Hivatalos képviselője 2015-ig Kovács Miklós és Tajti Erzsébet, művészeti vezetője néhai Zoboki Józsefné Urbán Ilona volt. Később a kuratórium 7, majd 11 tagúra bővült. 2015-ben az alapítvány vezetése átalakult, elnöke folyamatosan Kovács Miklós maradt.
Az alapítvány működési rendje az volt, hogy az egyik évben poznańi néptáncos gyerekek látogattak Tiszakécskére, a másik évben tiszakécskei néptáncosok és citerások szerepeltek Poznańban. A lengyel fiatalok magyar néptáncokat táncolnak. Tanáruk és művészeti vezetőjük Halina Pacanowska-Wiśniewska.
Kovács Miklós és családja sokat tett az alapítvány működéséért. Hálás szívű lengyel barátaink javaslatára 2011-ben a Lengyel Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki, amit a budapesti lengyel nagykövetségen a nagykövet ünnepélyes keretek között adott át.
Tiszakécskei Honismereti Kör
A Tiszakécskei Honismereti Kör nevű egyesület 1991-ben alakult meg. Tagjai azt szerették volna elérni, hogy végre ki lehessen mondani a kimondhatatlant, lehessen igazat szólni az 1956-os tiszakécskei sortűzről és a II. világháború frontjain elesett magyar katonákról. Természetesen minden másról is helytörténet témakörben. Kovács Miklós az alapító tagok közé tartozik.
Az egyesület tagjai közül számosan ott voltak a nagygyűlésen Tiszakécske központjában 1956. október 27-én, amikor a kommunista hatalom repülőgépről gépágyúval és géppuskával gyilkos sortüzet zúdított a békés tömegre.
Kovács Miklós is ott volt a nagygyűlésen, átélte társai halálának borzalmas látványát, a menekülés félelmét, s a sortűz után a hallgatás évtizedeit. A honismereti kör kiadványainak elkészítését anyaggyűjtéssel, személyes visszaemlékezéseivel segítette és segíti ma is. A tragikus 1956-os tiszakécskei események szemtanújaként és túlélőjeként több dokumentumfilmben is szerepelt. Élete nagy részét Kécskén (Újkécskén, Tiszakécskén) élte le, szinte mindenkit ismer, szinte minden témakörben vannak emlékei, figyelemreméltó észrevételei. A saját kékfestői munkásságáról szóló írásokban, filmekben is készségesen tárja fel mesterségbeli tudását is.
2001-ben a Tiszakécskei Honismereti Kör megszervezte a Kécskeiek Világtalálkozója című háromnapos rendezvénysorozatot, amelynek keretében a Tiszakécskén maradottak látogatóba hívták a Kécskéről elszármazottakat. Az egyesület kérésére minden tiszakécskei művészeti csoport részt vett a vendégek méltó fogadásában, szórakoztatásában. Kovács Miklós szorgos szervezőmunkával és más művészek társaságában kékfestő kiállítással járult hozzá a sikerhez.
Tiszakécskei Emlékmű Alapítvány
Az 1956. október 27-i tiszakécskei sortűz eseményeinek feldolgozásakor a Tiszakécskei Honismereti Kör tagságának egy része Batka Gyulának, az 1956-os tiszakécskei Nemzeti Bizottság egykori elnökének és Lovas Lászlónak, a honismereti kör tagjának, későbbi elnökének szervezésében 1992-ben létrehozta a Tiszakécskei Emlékmű Alapítványt, aminek Kovács Miklós is alapító tagja volt.
Sok tiszakécskei támogatta a cél megvalósulását, de ez mégis kevésnek bizonyult volna. Végül Polyák Albert alpolgármester és Kovács Miklós képviselő-testületi tag hatására Tiszakécske Város Képviselő-testülete megszavazta a még hiányzó összeget, s 1996. október 27-re elkészült a méltó emlékmű, Máté István és Lantos Györgyi csongrádi művészek alkotása. Azóta az emlékmű körül szépen kialakított téren tartják a tiszakécskei városi megemlékezést, minden évben október 27-én.
Kovács Miklós minden évben részt vesz a megemlékezéseken.
A Tiszakécskei Emlékmű Alapítvány 1996-ban megszűnt.
[2024]