Krcho János

A felvidéki Kassa polgári kultúrája és a hatvanas évek elején gyerekkorát töltő Krcho János szerencsés pillanatban találtak egymásra. A családi hagyomány és ízlés, ami nem a lakótelepek sivár egyen-világában gondolkodott, az otthon falai közé szorult magyar nyelvű műveltség olyan életutat indukált, amely felvállalta a szellemi örökség gondozásának, továbbépítésének rá háruló feladatát. Kamaszkorában ismerkedett meg Pálos Frigyes tereskei plébánossal, szinte abban a pillanatban, mikor templomának felújítása során páratlan felfedezést tett: megtalált egy elfalazott, középkori Szent László-freskót. A lelet kapcsán a nagy műveltségű plébános művészettörténeti tanulmányokba kezdett, 1972-ben művészettörténész diplomát szerzett és a téma egyik szakértőjévé vált, ma a váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója. Pályája nagy hatással volt Krcho kutatói életművére.

Értelmiségi szülők gyermekeként, remek rajztehetséggel megáldva, a kamasz Krcho a grafikusi pályában gondolkodott, végül mégis építőmérnöki tanulmányokat folytatott, de egyre jobban izgatták a tervezési problémák. A diploma megszerzése utáni első években, egy kassai állami tervezőirodában statikusként találkozott először a műemlékvédelem kérdésével. Szlovákiában a műemlékek szakszerű kutatása, tudatos védelme igen későn, csak az 1980-as évek közepe-vége felé indult meg, akkor is sok nehézség árán, különösen a felvidéki, egykor magyar lakosságú városok esetében, mivel a történeti dokumentációhoz helyben nem lehetett hozzáférni, ezek a magyarországi levéltárakban maradtak.

Kassán az 1980-as évek elején a tervezővállalatok kevés komoly megbízáshoz juthattak, többnyire paneltömbök tervezésével foglalkoztak, az építészeti minőség, épület és környezet kapcsolata, a történeti városszövethez való illeszkedés nem szerepelt az építésügy szempontjai között. Krcho munkatársa, Ján Šprlák szlovák vezető építész révén kapta az első műemléki felmérési feladatot: egy tervezett skanzen számára egy hagyományos szlovák fazsindelyes portaépület teljes felmérését és dokumentációját elkészítette. Izgatta a hagyományos építészet, egyre komolyabban kezdett foglalkozni vele, és magyarországi lehetőséget keresett a további tanulásra. Az építészet lényegéről így fogalmaz: „Az építészet az emberek egyik legősibb tevékenysége. Emlékszem, kamaszkoromban csodáltam, de úgy gondoltam, a lényegét úgysem értem. Jiří Eduard Hermach szerint az archi-tektúra a „thauma" pillanatában születik, valamikor az 5. századi görög poliszokban, akkor amikor a filo-zófia. Mint arché törzs, elv, eredet, illetve mint tichtó, nemzeni, szülni – legkorábbi jelentéseiben. A magyar nyelvben is az építészet valahogy hasonlóan születhetett, mint éppé-tevés – ép-ítészet. Az építészetben talán az a legizgalmasabb, hogy évezredek óta mindig ugyanarról szól, miközben változik, a lényege mindig ugyanaz marad. Jánossy Györgytől hallottam, hogy mivel sosem foglalkoztak annyit a funkcióval, mint a 20. században, ennek eredményeként már nem lehet olyan alaprajzokat tervezni, mint a 19. században. A gondolatot folytatni lehetne azzal, hogy miután annyit foglalkoztunk a történeti városokkal, már nem lehet olyan városi beavatkozásokat tervezni (legalábbis nem szabadna), mint a 20. században, és így tovább... Építészetelméleti szemináriumokon a hallgatóink általában háborognak Adolf Looson, amikor azt írja: az építészet nem is művészet. Pedig az építészet már akkor is volt, amikor a művészet, mint fogalom még meg sem született, és ma is az, amikor a művészet hagyományos formái átalakulnak különböző elektronikus varázslatokba, installációkba, performációkba, minimál vagy konceptuális művészetekbe." Vagyis művészet, kultúra, tudomány, múlt és jövő alapja: Krcho számára az építészet mindezt jelenti.

Miskolcon találkozott Ferenc István építésszel, aki meglátta a fiatal, tehetséges fiatalemberben a lehetőséget, és a BME Építészkarát ajánlotta, ahol a felvidéki városokkal kapcsolatos tudását továbbfejlesztheti egy PhD kutatás keretében. Krcho tudományos ösztöndíjat kapott, Zádor Mihály irányításával folytatta doktori kutatását. Ekkor kezdte el szisztematikusan feltárni Kassa (és más felvidéki városok) topográfiáját, eredeti telekszerkezetét, továbbá feltérképezni az építtetők, az eredeti tulajdonosok körét. Ez előfeltétele a műemléki rekonstrukciókat megalapozó tudományos dokumentációk készítésének, ezért Krcho kutatási eredményei – melyeknek még csak egy része lett publikálva – megkerülhetetlenek Kassa történetének teljes feltárásában és a kassai épületek műemléki védelmének, rekonstrukcióinak folyamatában.

Közben bejárta Észak-Magyarország veszélyeztetett műemlékeit, elsősorban a pusztulófélben lévő vidéki templomokat. Az egyetemen olyan jelentős személyiségek voltak mesterei, mint Hajnóczi Gyula, Guzsik Tamás, Szentkirályi Zoltán, Horváth Alice vagy Major Jenő – utóbbi irányította Kassa eredeti telekszerkezetének feltárása irányába. Tanulmányai egyre határozottabban a műemlékvédelemre irányultak, 1990-ben műemlékvédelmi szakmérnöki végzettséget szerzett, 1992-ben készült el a kandidátusi disszertációjával. Ezután, szintén a BME Építészkarán, 1998-ban építész tervezői diplomát is szerzett, miközben óraadó tanárként is dolgozott ugyanitt.

A rendszerváltás éveiben budapesti tevékenységével párhuzamosan Kassán is fontos szerepet vállalt: 1992–1998 között a szlovák műemlékvédelmi intézet kassai központjának műemléki felügyelője volt, sikerrel akadályozta meg egy sor városi épület bontását. 1999-től a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának építészeti tanszékén oktatott, 2005-ig dékánhelyettesként, 2009-től a művészettörténeti és -elméleti tanszék vezetője. 2004-ben Štefan Zahatňanský építésszel közösen tervezték az egyetem tetőterének beépítését, amelyet a Szlovák Építész Kamara 2005-ben CE.ZA.AR díjjal jutalmazott. A beépítés az eredeti födémszerkezet felhasználásával, a tető finom megemelésével a szocreál épületet visszaillesztette a történeti környezetbe, tágas, világos műtermeket és korszerű oktatási egységet hozott létre.

Krcho rendszeres felvidéki utakat szervezett magyarországi építészek részére, hogy megismertesse őket az ott megmaradt építészeti értékekkel. Egy ilyen úton ismerte meg Szekér György építészt, akivel később több műemléki rekonstrukciót végeztek el, köztük a beregdaróci templomét. A vele való közös munkák során került figyelme fókuszába a tudományos felmérésekben a falkutatás jelentősége.

Az 1990-es évektől számos felvidéki templom került veszélybe a rendszerváltás után kitört templomépítési hullám következtében. Krcho műemléki felügyelői minőségében első döntésével, 1992-ben megakadályozta a zsebesi református templom (védett műemlék) egy részének kevéssel korábban engedélyezett bontását. Később tervezőként is főként felvidéki templomok rekonstrukcióival foglalkozott, a terület első számú szakértője lett. Bekapcsolódott a Teleki Alapítvány határon túli magyar műemlékek felújítási programjába. A nagytoronyi templom kutatása során alkalmazta első ízben azt a metódust, hogy az épületet egy időben, párhuzamosan kutatta egy restaurátor, egy régész és egy építész, aminek köszönhetően közösen vonhatták le az egyes területeket összegző tapasztalatokat. 2002-ben a hími (Chym, Szlovákia) és abaújszinai (Seňa, Szlovákia) templomok kutatásáért-helyreállításáért Forster Gyula-díjat kapott. Kutatói, tervezői és oktatói feladatai mellett a szlovákiai építészeti sajtóban is fontos szerepet vállal, a kortárs szlovák építészet eredményeinek bemutatása mellett rendszeresen ír jelentős magyarországi projektekről is. E sokrétű szakmai tevékenység a felvidéki műemlékek megismertetésével, értékeik publikálásával párosul. Előadásai, szakcikkei, publikációi a magyar nyelvű szakirodalomban egy speciális hiányt pótolnak: a Felvidék műemlékeiről, azok sorsáról, építéstörténetéről és mai állapotáról alighanem Krcho tud a legtöbbet. Ez a kivételes tudásanyag több oldalról nézve is alapvető jelentőséggel bír: egyrészt háttéranyagot nyújt a felvidéki magyar városok történetének feltárásához, ezek polgári kultúrájának mélyebb megismeréséhez; másrészt számos rekonstrukciós folyamatnak – és általánosságban az egész magyar műemlékvédelemben – szakértői segítséget kínál, különösen azoknak, amelyek az észak-magyarországi régiók építészeti örökségét komplex módon közelítik meg.

[Készült: 2017]