Kubik Anna
Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Művésze
A legműveltebb, legintellektuálisabb színésznők közé tartozik, játékában szenvedélyesség, elegancia és líraiság vegyül. Bár elsősorban színpadi színészként tarthatjuk számon, mégis nagyon sok filmben, tévéfilmben is játszott. Az irodalomhoz, a versekhez való szoros kötődését jelzi, hogy a Lyukasóra című népszerű irodalmi műsor állandó közreműködője volt több mint húsz éven át a Duna Televízióban, de rendszeresen szerepelt a Kossuth Rádió Rádiószínházában és versműsorokban is. Szinkronszínészként több mint száz filmhez kölcsönözte hangját. Nagy drámai alakítások hosszú sora fűződik a nevéhez egészen a legutóbbi időkig.
Már a pályakezdése is erősen kötődik a költészethez: Kubik Anna ugyanis az 1977-es „Ki mit tud?"-on tűnt fel, ahol harmadik helyezett lett a vers- és prózamondók versenyen. Paradox viszonyban áll a szerepléssel, hiszen egyfelől nem tartja magát magamutogatónak, inkább szemlélődő típusként írja le magát, másfelől viszont erős késztetést érez arra, hogy színpadon vagy pódiumon ossza meg a gondolatait másokkal. Nem tartja magát született színésznőnek, őt az irodalmon keresztül szippantotta be a színház világa. Érettségi után könyvesbolti eladó lett a székesfehérvári Vajda János könyvesboltban. A költészet, a könyvek iránti vonzalmának nagyon jót tett ez az időszak, hiszen az ekkor még pezsgőnek mondható irodalmi élet a legjobb kortárs költőket, előadókat „terelte"be a boltba. Többször vendégeskedett itt Csoóri Sándor, vagy éppen Csernus Mariann Weöres Sándor verseit hozta el. Kubik Anna sokat olvasott, Görömbei András könyvének köszönhetően felfedezte például Sinka István költészetét.
1977-ben nyert felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész tanszakára, ahol Kazimir Károly és Iglódi István volt a mestere. Ennek köszönhetően a kimagasló rendező műhelyében tehette meg szárnypróbálgatásait már főiskolásként, és játszott olyan monumentális előadásokban, mint a Hiawata, a Kalevala, az Énekek éneke a Tháliában és a Körszínházban. A végzés után előbb a Népszínháznál töltött egy évadot, majd a Nemzeti Színházhoz szerződtette Vámos László, itt úgy tíz év alatt eljátszhatta a drámairodalom legjelentősebb szerepeit Shakespeare Júliájától Vörösmarty Tündéjén át Brecht Gruséig.
Legjelentősebb alakítása ebben az időszakban Sütő András Advent a Hargitán című színművében volt. A produkció bemutatása akkor szinte forradalmi hangulatot teremtett, melyre a színésznő így emlékezett vissza akadémiai székfoglalójában: „Az Advent a Hargitán ősbemutatója 1986. január 2-án volt a Nemzeti Színházban; az először kitűzött bemutatót a román hatóság nem engedélyezte. Közben már az utcán voltak a plakátok, Ablonczy László »elfelejtett« szólni, hogy állítsák le a Film Színház Muzsika nyomdába készülő számát, Bubik István az elmaradt előadás helyett nem volt hajlandó a Tartuffe főszerepét eljátszani. Egész Budapest be akart férni a bemutatóra, a nézőtéren soha nem látott tömeg volt, de a szerző nem lehetett jelen, mert nem kapott útlevelet a román hatóságoktól". E különös, történelmi kontextusba kerülő bemutató meghatározóvá vált a művész egész pályafutására, s megalapozta azt is, hogy a színészi hitelesség egy teljesen új dimenzióba kerüljön Kubik Anna esetében. „Csöndes, tartózkodó komolysággal éli hivatását" – írja róla Ablonczy László, akinek komoly szerepe volt az egykori Advent-előadás létrejöttében.
Szűcs Katalin A hallgatás balladája című írásában ezt fejtegeti: „A képzelet világában csapongó cselekmény és a szimbólumok realitásának egymásmellettisége, együtthatása különösen nehéz feladatot ró a színészekre, legfőképpen a Rékát és leányát, Kisrékát egy személyben alakító, de a játékon belüli játékban Réka anyját, sőt megöregedett önmagát is eljátszó Kubik Annára. A négy alakváltozatot felvonultató, színészpróbáló szerepben igazán a felnőttesen kacér, bújócskázó,„földi" hangjai meggyőzőek a színésznőnek, s ezzel némileg a realitás felé billenti az előadást. Ez láthatóan nem ellentétes a rendezői elképzeléssel, csak talán a kelleténél kevesebb teret enged a lírának. A lágyságra helyenként nehezen hajló hang a húsz évet öregedett, kedvesét foggal-körömmel keresve vezeklő Réka megformálásában válik erénnyé, megóvja Kubik Annát az elérzékenyüléstől, az önsajnálattól. Sötét, kemény színekkel rajzol itt. Ha hangskálája a líra felé bővül, még több eszköze lesz az árnyalatok, a hirtelen váltások és átváltozások érzékeltetésére." (Színház 1986/5.) A Nemzeti Színházban töltött tíz éve alatt emellett olyan szerepeket is eljátszhatott, mint A velencei kalmár Portiáját, Melindát a Bánk bánból, a János király Kasztíliai Blankáját vagy éppen Larát a Doktor Zsivagóban. De erre az időszakra esik az István, a király Rékája is. Tegyük hozzá, nemcsak tisztán klasszikus drámai szerepeket játszott ebben az időszakban, a Barátaim! Kannibálok! (Sultz Sándor) kortárs tragikomédiájában például a modern fiatal nő életérzéseit jeleníti meg hitelesen.
A következő évtized még a Nemzetiben indult Kubik Anna életében, A kaukázusi krétakörben Gruse szerepével, majd 1991-ben a Budapesti Kamaraszínházban játszotta Sade márkinét, a világhírű japán szerző, Misima Yukio darabjában vívta ki a közönség és a szakma elismerését. Másik kiemelkedő alakítása a Yerma, melyről így ír a Színház kritikusa: „Kubik Anna attól lesz Yerma, hogy szuverén egyéniség. Olyan, aki magától értetődő természetességgel kérdőjelez meg minden megkérdőjelezhető társadalmi konvenciót. Nem a társadalom ellen lázad ugyan, hanem a saját sorsa ellen, ám ez a lázadás, amely az ösztöneiből ered s egyáltalán nem tudatos, az első pillanattól fogva nyilvánvaló." (Kállai Katalin, Színház, 1994/7.) Ezen időszak emlékezetes alakításai közé tartozik még a Tartuffe Elmirája, valamint Jelena Andrejevna a Ványa bácsiból, ezeket is a Budapesti Kamaraszínházban vitte színre Kubik Anna. Mindkét figurában a már korosodó „szépasszony" természetes vágyainak a szeméremmel folytatott harcát jeleníti meg érzéki erővel, különösen az utóbbiban revelatív hitelességgel.
Az újonnan alapított Művész Színházban is játszott ezekben az években, Taub János, Törőcsik Mari és Schwajda György felkérésére csatlakozott a társulathoz. Itt is jelentős alakítások sorát könyvelhetjük el, Polly a Koldusoperában, Henriette a Tudós nőkben, főszerep az Üvöltő szelekben. Időközben emlékezetes címszerepet játszik Gyulán, Shaw Szent Johannájában. 1999-ben visszaszerződött az akkor Nemzeti Színházba, ami később Pesti Magyar Színház lett. Itt „érte" el Ármány és szerelem Lady Milfordja. Fajsúlyos feladat, nem volt egyöntetű a kritikai visszhangja sem. „Kubik Anna derekasan küszködik, mivel Lady Milford nem az ő szerepe; túl kemény, túl szögletesen elhivatott ahhoz, hogysem kellő frivolitással tudná ábrázolni egy hercegi kegyencnő női és "színésznői" önfeláldozásának őszinte teatralitását." – írja Koltai Tamás az ÉS-ben. Annak ellenére, hogy el lehet vitatkozni azon, az ő szerepe-e, egy érdekes megállapítást is tartalmaz ez a mondat: „túl kemény, túl szögletesen elhivatott" – ez karakterisztikailag talán éppen későbbi debreceni alakításában nyer értelmet, Szabó Magda Régimódi történetében.
A következő mérföldkövek az új Nemzeti Színház megnyitása után jöttek, ahová vendégként rögtön két olyan főszerepre hívták meg, mint a Bánk bán Gertrudisa és a Peer Gynt Aaséja. Vidnyánszky Attila Bánk bánja sikerrel futott a teátrumban, s a színésznő kivételes élményként számolt be erről az előadásról interjúiban is: „sajnálom, hogy a Nemzeti Színház nem tartotta tovább műsorán a Bánk bánt. Gertrudist játszottam benne, és azért kár az előadásért, mert mindvégig telt házak előtt ment. Voltak a nézők között sokan, akik szerették Vidnyánszky Attila rendezését, számosan akadtak olyanok is, akik nem tudták elfogadni, de azt minden este lehetett érezni, hogy ez a produkció meggondolkodtatja a közönséget. Márpedig ilyenfajta élményben nem nagyon gyakran van része a színésznek."
A sok tekintetben formákat feszegető előadásban sokszínűnek és felszabadultnak látja Kubik Annát a Criticai Lapok kritikusa, Zala Szilárd, s ez talán nem véletlen, művészetfelfogásban Vidnyánszky Attila „rokon" intellektusú rendező. Másik rendezésében is együtt dolgoztak már, s a Veszedelmes viszonyok fogadtatása is kedvező volt. „Vidnyánszky Attila rendezése számos szép pillanatot eredményez. Nagyon megkapó az özvegy és a vicomte szerelmének kibontakozása. A néma jelenet, amelyet csak a zenei aláfestés kísér, igen veszélyes színésznek, rendezőnek egyaránt. Itt azonban nem érezzük hosszúnak a némaságot, annyira szép és bensőséges a jelenet. Kubik Annak tartózkodása és Mihályi Győző szelíd akarása feloldódik az érzelmek felfokozott eksztázisában. (Tárkányi Imre: Veszedelmes viszonyok. Kláris, 2001/1.) Sőt, 2004-ben is találkoznak a Gogol művéből készített színpadi adaptációban.
Furcsa véletlen, hogy Kubik Anna éppen akkor szerződött Debrecenbe, amikor Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház főigazgatója lett. A debreceni teátrum élére kinevezett Ráckevei Anna saját bevallása szerint éppen azokra a szerepekre hívta meg, amelyeket – igazgatóként – nem akart saját magára testálni. Így játszhatta el Szabó Magda Régimódi történetének Rickl Máriáját, amelyre korábban már céloztunk. Valahogy ebben a szerepben kiteljesedett az a bizonyos „szögletes elhivatottság". A színésznő elsősorban azért váltott Debrecenre, mert a Magyar Színház profilt cserélt, és úgy érezte, az ifjúsági darabok (pl. a Rumini) mellett másban is meg szeretne mutatkozni. Székesfehérvár és a cívisváros közül végül az utóbbit választott, mert már meg akart ismerkedni a légkörével. Sikerült. A magyar irodalom egyik legbonyolultabb, s legszebb karakterét adó „kemény tartású" Rickl Máriának Kubik Anna nemcsak a tartásosságát, hanem a páncélba rejtett, finom, a láthatónál sokkal gazdagabb érzelmi világát is meg tudja jeleníteni. Így elmondható, hogy a színművész magára talált a cívisvárosban. A Csokonai Színházban eljátszotta még Ratkó József Segítsd a királyt! című darabjának Gizelláját is – hasonló eredménnyel. „István hatalmas felelősségben perzselődik, mert a nagyhatalmak évezred óta Kelet és Nyugat között lökdösik, rugdossák sorsunkat. Kioktatnak bennünket, háborúkba sodornak, pökhendiek, miközben nem ismerik nyelvünket, kultúránkat s mindazon terheket, amiket ezredéve cipelünk magunkkal. Ősi világ sorsidegrendszere és az új eszmék, szokások befogadása a megmaradás évezredes parancsának terhében" – írja erről a szerepéről Kubik Anna a Hitel 2015. augusztusi számában. A 150 éves kőszínházi évfordulót ünneplő Csokonai jubileumi cikkei között ebben a lapban az is örömmel fedezhető fel, hogy Kubik Anna nemcsak olvasni, írni is kiválóan tud.
Kubik Anna nemcsak színházi alakításaiból, hanem mozi- és tv filmjeiből is jól ismerhető. A Gyökér és vadvirág című filmben alakításáért a tv-és filmkritikusok díjával tüntették ki, és megkapta a legjobb női alakítás díját is a Veszprémi Tv Találkozón. Rendszeres közreműködője volt a Duna Tv Lyukasóra című irodalmi műsorának, különböző verses produkcióknak, illetve a Kossuth Rádió Rádiószínház c. műsorának. Szinkronszínészként 112 filmben kölcsönözte hangját színészeknek, többek között: Jodie Foster, Helen Hunt, Isabelle Huppert, Julianne Moore és Kristin Scott Thomas szerepeit szinkronizálta.
A kultúra szolgálatára felesküdött művész munkáját számos elismeréssel, kitüntetéssel is díjazták, köztük megkapta a Magyar Művészetért-díjat, a Jászai Mari-díjat a Magyar Örökség-díjat és a Kossuth-díjat 2011-ben. Napjainkban – színházi efoglaltságai mellett – az M5 kulturális csatorna anyanyelvi műsorainak rendszeres közreműködője.
*
2014-ben ezt írta a válasz.hu oldalon megjelent cikkében:
„Sokszor sokan faggatnak felőle, milyen is színpadra lépni? Tartok ettől a kérdéstől rendesen, mert megválaszolhatatlan. Az elmúlt harmincvalahány évben nem volt két egyforma este, amikor ugyanazt éreztem volna... Ez a varázsa, ettől félelmetes, ettől csodás.
Van, mikor már az öltözőből repül az ember, van, hogy hatökrös szekér vagy valamely harci jármű bevetése se lenne elegendő, hogy odavontasson a deszkákhoz. Bizsergő türelmetlenséggel várom, szaladjon már szét a függöny (ahol van még), s adódik, hogy kora reggel mázsás súlyok dekkolnak a gyomromban, délben éget a nyelőcsövem s estére a teljes megsemmisülés réme fenyeget, nem csupán a feladat nagysága okán. Egy mondattól éppúgy meg lehet ijedni, mint száz oldaltól. Néha úgy érzem, ha nem jön valaki, aki egyik lábamat a másik elé rakja, én képtelen leszek megtenni azt a látszólag egyszerű mozdulatsort, amit járásnak hívnak... Máskor meg a szaltó sem okoz gondot, vagy több méter magasban el-elszakadó kötélen mászni (kívül-belül egy gyermekkel), s alattam a jókedvű rendező még tüzet is gyújt. Érthetetlen, s örökre megfejthetetlen számomra, mikor, miért, mit érzünk fellépés előtt. Ott vannak még aztán azok a "problémás-szemérmes" esetek (engem is közéjük huppantott a Legfőbb Ügyelő), akik alapjáraton nem feltétlenül szeretik mutogatni magukat. Na, ezt aztán a legnehezebb elmagyarázni, mert ugye, azok meg minek mennek színésznek?! Saját nővérem is kikacagott, mikor egyszer azt találtam mondani neki, hogy nem bírom, ha engem néznek... Az ilyen komédiásnak van a legnagyobb szüksége arra a makacs hitre, hogy 7 óra 7-kor már nem ő, akire a néző tekintete rátapad, hanem igenis Júlia, Melinda, Gertrudis, Johanna.
Nem irigylem a fizikust, aki képlettel akarná kiszámolni azt az erőt, ami elvégzi a legszívesebben rejtőzködőkön ezt a furcsa »transzformációt«!"
Kubik Annának a szó legnemesebb értelmében vett hivatástudata van, nagyon fontos számára a magyar kultúra, a magyar nyelv, amit nemcsak tisztel, hanem a maga módján színészként – a színház mellett a költészet segítségével is – népszerűsíteni igyekszik. Hittel gondolja, hogy a szónak ereje van, hogy fontos nemzeti sorskérdésekről is lehet őszintén beszélni a színpadon, színművészete küldetéses, ebben az értelemben túllép a pillanatnyiság határain. Furcsa szójátékkal: Kubik Anna egy „actor doctus".
„Őt látom a zimankós időben; a rejtőzködő Kubik Annát, aki versekben beszél életének titkos áramairól" – írja Ablonczy László az akadémiai laudációban.
A Hitel hosszú interjújában 2009-ben a színművész így vall: „Mert az emberek szomjúhozzák a szépséget, az igazságot múltunk és jelenünk igézetében… várják a költői szót, a szép és igaz gondolatokat, a reménység jeleit."
[2016]