Lencsés Lajos

Lencsés Lajos lemezfelvételeinek száma a százhoz közelít, már csak emiatt is kivételes helyet foglal el pályatársai között az oboaművész, aki közel hatvan éve járja a világot. Kamaszkori koncertélményei, Ferencsik János szuggesztív színpadi jelenléte vagy Yehudi Menuhin játéka nem csupán zenei ízlését formálták, hanem előadóművészi karakterét is. Mesterei közül Schwáb Nándor tanár úr, az Operaház szólóoboása indította az ismeretlen remekművek felfedezésére, innen eredeztethető, hogy Lencsés kiváló művek tucatjait játszotta és vette lemezre a barokk kortól napjainkig. Az ismeretlen vonzásának engedett akkor is, amikor friss diplomásként fogta magát, és útnak eredt a nagyvilágba.

Lencsés Lajos 1943. január 18-án született Dorogon, s bár felmenői nagy szükségben éltek – édesapját tizenhárom évesen adták bányásznak –, családi örökségként tekint a zenére. „Őseim, szüleim bányászok, parasztok, vasutasok voltak; magyarok, anyai részről svábok, akik Augsburg környékéről származtak, mint Mozart apja. Talán onnét hozták magukkal a zene szeretetét, mert mind muzsikáltak, énekeltek, még nagyapám is, pedig ő »csak« nagydobos volt, de azért büszkén vallotta: én vagyok a zenekar szívdobbanása.” – eleveníti fel emlékiratábanaz oboaművész, aki kilencévesen kezdett a helyi fúvószenekarban muzsikálni. „Hogy később muzsikus lehettem és lettem, az apám érdeme volt. […] Apám az utolsó leheletéig muzsikált”– erősíti meg, majd ezzel összefüggésben megvallja: életfeladatának tekinti, hogy valóra váltsa édesapja álmát. „A mai napig, sok-sok évvel a halála után az ő nevén és az ő nevében hajlok meg a koncerteken. A megtiszteltetés, ami ér, az ő megtiszteltetése is”.

Franciás műveltség

Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban és a Zeneakadémián végezte. Pályakezdését meghatározta a francia kultúra iránti vonzalom: több ízben kapott franciaországi mesterkurzusokra ösztöndíjat, miután a budapesti Francia Intézet is felfigyelt a fiatal muzsikus aktivitására. „A mai napig csodálkozom azon a fiatalemberen, akinek az 1960-as évek közepén volt bátorsága elindulni a nagy ismeretlen felé. Ettől még ez a hazám: ide születtem, ebbe a nyelvbe, kultúrába.”– mesélt kötődéseiről a művész, akinek első útja Nizzába vezetett, a nyári akadémiára, ahol részt vett a legendás hírű oboista, Pierre Pierlot kurzusán. A hely azonnal elbűvölte, bár nem sejtette, hogy évtizedek múltán ott fog majd tanítani, és varázslatos esti hangversenyeken Schumannt játszani a ferences kolostor udvarán.

Amikor 24 évesen úgy határozott, hogy a francia fővárosban szeretne élni, tanulni és a lehető legtöbbet muzsikálni, igen bátorítón hatott rá a Szajna menti város címerében olvasható „Fluctuat, nec mergitur” – Hánykolódik, mégsem merül el – felirat. 1967-ben sikeresen felvételizett a nagyhírű Párizsi Konzervatóriumba (Conservatoire de Paris), erről az időszakáról később így nyilatkozott Fenyő Gábornak, a MÁV Szimfonikus Zenekar nyugalmazott igazgatójának: „[19]66-ban kaptam egy éves ösztöndíjat Nizzába, és amikor az lejárt, akkor elmentem Párizsba, a Conservatoire-ba. Ott már nem a konzervatóriumi oktatás volt fontos: az oboázást és a muzsikálást előtte már rendesen megtanultam, hiszen kitűnő tanáraim voltak. […] Ami igazán nagyszerű volt Párizsban, és amiből a mai napig profitálok, az a kultúrsokk. Minden este elmentem valahova: az Operába, a Comédie Francaise-be… – ott tanultam meg igazán franciául. Óriási színészeket, óriási énekeseket lehetett hallani.” Lencsés Lajos az életútinterjúban felidézte meghatározó élményeit: Párizsban Karl Böhm vezényletével és a legendás svéd drámai szoprán, Birgit Nilsson közreműködésével láthatta a Tristant, más alkalommal Jean Cocteau díszleteivel Debussy Pelléas és Mélisande című operáját, látta továbbá a világhírű Darius Milhaud zeneszerzőt vezényelni, és Otto Klemperert fellépni a londoni Philharmonia Zenekarral. Mindeközben kamarazenekarokban játszott, lehetőséget kapott szóló fellépésekre, és zenekarokban is kisegített – haknizott –, de mert nem volt EU állampolgár, próbajátékra nem hívták. Megoldást keresve elment Németországba, ahol az emigráns magyarokból alakult Philharmonia Hungarica első oboistája lett.

Az úgynevezett disszidensekből álló Philharmonia Hungarica zenekart az 1956-os magyar forradalmat követően alapította az ENSZ, zenészeinek pedig Németország adott otthont a közép-westfáliai iparvárosban, Marlban. Lencsés emlékei szerint a zenekarban sajátos hangulat uralkodott, amikor például jött Doráti Antal karmester, akkor nagyszerűen játszottak, de máskülönben motiválatlanul. Az oboaművész fejében folytonosan ott motoszkált: ha már elhagyta hazáját, akkor nem lehet ez a végállomás. Egyre azt kutatta: mi lehetne a célja, mennyit ér a tudása, jó úton halad-e a pályáján? Válaszokat keresve megmérettette magát a nemzetközi színtéren is – sikerrel. „A hihetetlen koncentráció különös atmoszférát teremtett – elevenítette fel a művész az 1968-as genfi oboaverseny hangulatát –, az álom és a realitás között voltam azokban a napokban, főleg miután a zsűri meghozta a döntést. Eugène Bozza, a fúvós kamarazene egyik legtermékenyebb szerzője gratulált, és megmutatta az írásbeli véleményét is rólam. Csak ennyit írt: Pierre Pierlot, plusz magyar temperamentum”.Az elismerés hozadékaként a temperamentumos magyar muzsikust egyedülálló ajánlattal marasztalták a Philharmonia Hungarica zenekarban: évi tizenkét szólókoncertet játszhatott, amellyel megalapozta nemzetközi tekintélyét és hatalmas repertoárját. Győzelme az élvonalbeli muzsikusok közé emelte, szólistaként eljutott Párizs, Bécs, Berlin, Madrid, Brüsszel, Athén, Lisszabon mellett Amerika és Japán koncerttermeibe is. Lemezfelvételein többek között Richard Strauss, Mozart, Haydn oboaversenyei szerepeltek, kamarazenészként pedig a nyaranta rendezett Provence-i Fesztiválon aratott sikert francia kollégáival.

37 év a Stuttgarti Rádiózenekarban

1971-ben a Stuttgarti Rádiózenekar szóló oboa állást hirdetett meg, amelyre Lencsés Lajos is jelentkezett, de mint hontalan végül nem kapott meghívást a próbajátékra. Úgy tűnt, a genfi díj sem számít, csak a bürokrácia, hogy a jelentkezőnek nincs német állampolgársága.… A muzsikus ettől függetlenül azért elutazott Stuttgartba, ahol a nap végén, utolsóként mégiscsak megcsillogtathatta tudását. Lencsés – a jelentkezők közül egyedüliként – kotta nélkül játszotta az oboaversenyt, a darab végén megtapsolták – pedig próbajátékon tilos a taps! –, és az állást is megkapta. A magyar muzsikus harminchét esztendőn át, hatvanöt éves koráig volt a Stuttgarti Rádiózenekar szóló oboistája, s az évek során megtanulta, hogy „nem az a mestermű, amelynél a karmester a legmagasabbra ugrik a porondon”, mert a jó zenélés sokrétű tevékenység. A világhírű Karl Münchinger karmesterrel muzsikálva olyan érzése támadt, mintha egy szobrász vezényelne, aki hatalmas kezeivel a pillanat hevében megformálja Bachot, Mozartot, Brittent, és addig nem nyugszik, amíg a képlékeny zene el nem nyeri az igazi formáját.

Lencsés Lajos az elmúlt évtizedekben rendszeresen koncertezett itthon, székfoglaló előadását A zene és az emigráció címmel tartotta meg 2023. decemberében az MMA székházában, a Pesti Vigadóban. Többlaki életet él. Félévszázad után természetes módon kötődik Stuttgarthoz, pihenésre pedig ott a provence-i környezet: „a falusiak ülnek a kávéházban, és kérdezik: Lajos, te már megint nyaralsz? Persze, ha nem jönnek el a házam előtt, nem is hallják az oboaszót – jellemezte életformáját. – Azért én mindennap gyakorlok – ez becsület dolga –, de a pihenés, töltődés időszaka is nagyon fontos, amikor elmerülök a nyelvekben, a különféle kultúrák szellemi alkotásaiban.”

Albumok az életműből

Lencsés Lajos az oboa mellett oboa d’ amore-on és angolkürtön játszik. Lemezeinek száma közel száz, és néha hihetetlen, milyen úton-módon talál rá művekre. „A Zeneakadémián sokat blattoltam angol, francia, orosz kottákból szinte még gyerekfejjel, Schwáb Nándor tanár úr óráin. Egy ilyen alkalommal beleszerettem egy 18. századi darabba – mesélte. – Évekkel később utánanéztem: Ivan Efsztafjevics Khandoshkin brácsaversenye volt átírva oboára.” Khandoshkinról viszont még egy portré sem maradt fenn. A zenetörténetből csak annyi tudható, hogy jobbágycsaládban született, kiválóan hegedült, Naryskin grófnál szolgált, majd III. Péter cár zenekarában. Műveiből nem sok jutott el Magyarországra. Lencsés Lajos az általa felkutatott darabot vonós zenekarra hangszerelte, és lemezre vette, amellyel hatalmas sikert aratott.

Elfeledett művek nyomába eredve az oboaművész kutatásokat végzett az olaszországi Modena Biblioteca Estense könyvtárában, ahol történelmi jelentőségű alkotásokra bukkant. Felfedezéseit a nagy lemezcégek felkérései követték, az így megszületett kiadványok – csak a Budapesti Vonósokkal huszonöt CD-t készített –, a világ minden tájára eljutottak. Repertoárjába tartoznak Richard Strauss, Francis Poulenc, Benjamin Britten, Domenico Cimarosa, Antonio Pasculli művei mellett kevésbé ismert alkotások is, többek közt Charles Koechlin, Jean Françaix, Guy Ropartz, Henri Dutilleux, Nino Rota vagy Johannes Wenzeslaus Kalliwoda zeneszerzőktől.

Első közös albuma a Budapesti Vonósokkal: Nicolaus Stulick Oboaversenye. Az 1993-ban megjelent CD mérföldkő az alkotó életében. A felvétel heroikus elszántsággal, az éjszaka közepén készült a városháza dísztermében, ahol nagyszerű az akusztika – amikor már nem jár a metró. Álomszerű atmoszférában folyt a munka este tíztől hajnali háromig. „Stulickről, a cseh nemzetiségű szerzőről nem sokat tudni, de egy biztos: varázslatosan szép az oboaversenye. A lassú tétel az egyik legszebb, amit valaha játszottam”– idézte fel az emléket Lencsés Lajos.

Leopold Gassmann Amor és Psyche című művének kottája a Modena Biblioteca Estense könyvtárában található. Különleges barátság vezetett a cseh operaszerző megismeréséhez, a Gassmann-CD születésének története ráadásul az oboaművész személyiségébe is bepillantást enged: „Állítom, hogy nincsenek véletlenek. Véletlen találkozások sincsenek – szögezi le Lencsés Lajos elöljáróban. – A Provence-i Fesztiválon koncerteztem, és a szünetben odalépett hozzám egy férfi. Kimérten gratulált angolul, én meg közben azon morfondíroztam: Franciaországban vagyunk, miért kell itt angolul diskurálni?! Richard Pringsheim volt, a Musica Rara kiadótól. Bemutatkozott, mire visszakérdeztem, hogy rokonságban áll-e Thomas Mann-nal. Thomas Mann felesége ugyanis Katharina Pringsheim volt. »A sógorom« – válaszolta a férfi, és átadta a névjegykártyáját. Kiderült, hogy nem is lakunk messze egymástól. Minden hónapban elmentünk teázni – bár a teázás élménye nálam a betegségekhez kapcsolódik –, rengeteg kottát vettem tőle, közben mindig nagyon zavart, hogy következetesen angolul beszélt hozzám – ugyanis én nem beszélek jól angolul –, ez szörnyű volt. Egyébként tüneményes társalgást folytattunk, amikor elolvastam a kedvéért a Doktor Faustust, finoman megjegyezte: »Thomas Mann nekem túl komplikált, inkább Gogolt olvasok.« Egy nap mutatja, milyen csodálatos könyv, az oboa művek gyűjteménye fekszik az asztalán: kamarazenék, szonáták, versenyművek 1685-től az 1800-as évekig, pontos jegyzékkel, forrásmegjelöléssel és leírással. Szenzációs gyűjtemény. »Önnek ajándékozom, mert önben egy kiadó veszett el – mondta Richard Pringsheim –, és mától kezdve németül beszélek magával, mert én Freiburgban születtem.« Na, ezt nevezem én csodának, még ha kellett is hozzá jó pár év. A gyűjteményt pedig a mai napig is haszonnal forgatom”– zárta a történetet Lencsés Lajos, aki az oboaművek között megtalálta a 18. századi Leopold Gassmann operáját is. Az Amor és Psziche története ráirányította az oboaművész figyelmét arra is, hogy a zene soha nincs önmagában, hiszen folytonos kapcsolatban áll az emberi lélekkel és az irodalommal, a festészettel, az építészettel – a művészetekkel. A zenei kuriózum a Szigeti Quartet közreműködésével hallható az Oboa Quartets & Quintets című albumon.

A Németországban 1999-ben megjelent Chamber Works for Oboe című album a francia kultúrához viszi közelebb a hallgatót Charles Koechlin művein keresztül. Lencsés Lajos Párizsban, nem messze a Magyar Intézettől, egy zeneműboltban bukkant rá Koechlin levelezésére és önéletrajzára. A műveivel való megismerkedés felidézte benne találkozását a francia fővárossal: „A mai napig úgy vagyok, ha elmegyek Párizsba, hogy nem a várost akarom látni, hanem saját magamat abban a tükörben, ami Párizs”– utalt a megismerés és a ráismerés örömére beszélgetésünkkor.

Neville Marriner, a Stuttgarti Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori zeneigazgatója és első karmestere jól tudta, hogy a zenekar egyéniségekből áll. Mivel így tekintett a muzsikusokra, a zenekar is jobban szólt: a szólisták úgy adták elő a zenekari szólamukat is, mintha csak a koncertpódiumon álltak volna. „Lajos, mit fogunk játszani?” – kérdezte egy nap Marriner. „Azt, ami a műsoron van – felelte az oboaművész gyanútlanul. „Nem úgy értem – fűzte tovább a szót a zeneigazgató –, hanem milyen versenyművet játszana szívesen?” Richard Strauss Oboaversenyét említette Lencsés Lajos, nem sokkal később pedig már ott látta a nevét a zenekar Mesterkoncertek sorozatában, ahol különben világsztárok szerepeltek. Megdöbbent, de meg is szolgálta a bizalmat. A Neville Marriner vezényletével és a Stuttgarti Rádiózenekar közreműködésével készült albumon Richard Strauss Oboaversenye és a Metamorfózisok szerepelnek.

A hazai zeneszerzőkhöz természetes módon kapcsolódik az oboaművész. Hans von Koessler – Magyarországon Koessler Jánosnak is szívesen nevezik – két részletben (1882–1908, 1920–1924), hosszú ideig tanított a budapesti Zeneakadémián, ahol neves komponistává érő hallgatók, többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő mestere volt. Koessler kamaradalairól (Kammergesänge, 1912) a Parisii-Quartett közreműködésével készült felvétel Lencsés Lajos közreműködésével.

Hidas Frigyes 1951-es zeneműve a leghíresebb magyar oboaverseny. Kodály Emigrammák című darabja szintén az 1950-es évek termése, a kilenc tételes sorozathoz Kistétényi Melinda írt hagyományhű szöveget. Lencsés Lajos legutóbb a nyolcvanadik születésnapi koncertjén játszotta ezeket a népiesen modern darabokat a BMC-ben. Az oboaművész készülő, kortárs zenei CD-je ugyancsak a BMC kiadásában fog megjelenni – a zeneszerző, Patachich Iván 1976–77-ben Stuttgartban és Utrechtben folytatott elektroakusztikus és számítógépes-zenei kísérleteket.

Miniatúraként jellemezte Lencsés a Hommage L.L. 80. születésnapjára című Kurtág György-darabot. A mű születésének történetéről így mesélt a megajándékozott: „Életem egyik legszebb napjaként tartom számon találkozásomat a 97 éves Kurtág Györggyel. Nyolcvanadik születésnapom alkalmából felléptem a BMC-ben, ott is szálltam meg, éppen azon az emeleten, ahol Kurtág, korunk egyik legnagyobb zeneszerzője lakik. Próba után kaptam tőle egy üzenetet: »Jöjjön be hozzám este fél tizenegyre!« Szellemileg frissen fogadott, valóságosan sugárzott, és mondta, hogy írt nekem egy miniatűr darabot, ami tulajdonképpen ballada. Ettől megilletődtem. Megittuk a pertut, ő pedig elmesélte, hogy egy korai József Attila-vers megzenésítésén dolgozik, és felolvasta a Kukoricaföld című költeményt: »…A hűs Alkony beborít csöndes kékkel, / Én Rád gondolok nagy gyönyörüséggel.« A tiszta poézis hangján szólalt meg Kurtág, minden sallang nélkül. »Gyere be holnap is« – kérte, amikor éjfél előtt visszaindultam a szobámba. A következő este bevittem hozzá az angolkürtöt, és eljátszottam az ajándékba kapott Hommage L.L. 80. születésnapjára című kis darabot. »Holnap az oboát hozd be« – mondta búcsúzóul a mester, és én másnap már oboán fújtam el neki a művet. »Azt hiszem az oboa d’ amore lenne a legszebb« – tűnődött Kurtág. Az úgynevezett szerelem oboája is a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, hangfekvése az angolkürt és az oboa között van. Gyönyörűségesen szépen szól, Bach kantátáit például többnyire ezen halljuk. A születésnapi találkozás után készítettem egy felvételt: Kurtág ajándékát először oboán játszottam, utána az oboa d’ amore következett, majd az angolkürt. Háromperces felvétel az egész, ugyanaz a darab három ruhában. Az első verzió racionális, a második szentimentális, az utolsó inkább profetikus. Ez is hallható lesz a következő lemezen.”

A nyolcvan esztendős Lencsés Lajos Carl Philipp Emanuel Bach B-dúr oboaversenyének I. tételét játszotta 2023. november 12-én az MMA kerek születésnapos zeneművészeinek koncertjén a Pesti Vigadóban. Az ünnepi hangverseny után így nyilatkozott: „Koncerteken, jó esetben, megszületik egyfajta lelkiállapot – ott és akkor megszületett. Az nem úgy van, hogy fellépek a színpadra, és mint a cowboy, aki csípőből tüzel, elfújok egy hosszú futamot. Csodálatos mondás, hogy a csönd Mozart szimfóniája után még Mozarttól van. A nádnyelves hangszerek megszólaltatójaként mondhatom: a Carl Philipp Emanuel Bach-mű előtti csönd már része az alkotásnak, ezért nem is lehet siettetni azt. Bár az ujjak mozognak, de a lélek muzsikál. Ez az ünnepi koncert engem arra késztetett, hogy végiggondoljam: meddig szabad muzsikálni? A muzsika természetesen időtlen, de mi, muzsikusok végesek vagyunk. A közönség elvár tőlünk egyfajta jól menedzselt, „sportos” eseményt – teljes joggal –, de vajon szabad-e a magunk törékenységében is megmutatkoznunk?”

Lencsés Lajosnak ajánlott kortárs művek

Minden kornak megvan a szelleme, s ha azt megértjük, akkor meggyőző lesz az előadásmód – állítja a barokktól a kortárs zenéig számos korstílusban otthonosan mozgó oboaművész, akinek jó néhány bemutató is fűződik a nevéhez. Farkas Ferenc közel 90 évesen, 1994-ben Lencsés Lajosnak ajánlotta Aria e rondo all’ungherese című darabjának azt a változatát, amelyben a szólisztikus oboa- és hegedűszólamot vonószenekar kíséri. (Két hegedűre és vonószenekarra írt változat is készült a műből.) Balassa Sándor Kettősverseny oboára, kürtre és vonószenekarra című zeneművének ősbemutatója 2004-ben volt Lencsés Lajos oboa-, és Magyari Imre kürtművész közreműködésével. Anders Hillborg svéd zeneszerző Meditáció egy Petrarca témára címmel írt Lencsésnek darabot – az oboaművész ezzel a művel fejezte be zenekari működését Stuttgartban. Georges Hugon Chant de la solitude címmel ajánlotta szóló oboa darabját a művésznek, továbbá Bruno Maderna olasz zeneszerző Solo című műve is hozzájárult az oboa repertoárjának megújulásához. Lencsés Lajos a fenti zeneművek inspirálójaként is fontosnak tartja, hogy tapasztalatát, szakmai tudását átadja a fiatal nemzedéknek: tanított többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a stuttgarti Hochschule für Musik und Darstellende Kunstban, mesterkurzusokat tartott Európában, Amerikában és Japánban a Sakuyo, a Kunitachi és a Toho egyetemen. Számos felvételét díjazták (többek közt Diapason d'Or 1990, "Choc" du Monde de la Musique). 2003-ban a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki, 2004-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

[2024]