Piros Ildikó

Piros Ildikó Kecskeméten született. Édesanyja bíztatására már kislány korában szerepelt a Radó Vilmos vezette Katona József Színház színpadán. Közvetlenül az érettségi után vették fel a Színművészeti Főiskolára, 1966-ban. Abban az évben Várkonyi Zoltán indított színészosztályt, ahova 1200 jelentkező közül tizenhárom fiatalt vettek fel. Osztálytársai között voltak többek között: Bodnár Erika, Detre Annamária, Sunyovszky Szilvia, Blaskó Péter, Kern András, Papp János és Verebes István. Arról, hogy hogyan és miért jelentkezett a színészi pályára így vallott egy korai interjújában: „Kecskeméti vagyok. A jó kedély poggyászát hoztam magammal gyerekkoromból. Akkoriban sokfelé fordultam érdeklődésemmel: zongoráztam, rajzolni tanultam, irodalmi színpadon szavaltam, játszottam, sőt kis beat-zenekarunk is működött, melynek én voltam a „kapitánya". Gyakran vendégszerepeltünk a kiskunhalasi művelődési házban, egyszóval mindenbe belekaptam. Anyám valamikor színésznő akart lenni. Neki nem sikerült. Rábeszélt, hogy jelentkezzem. Felvettek, így kezdődött."[1]

Mint később megtudta, tanárai már az első fordulóban eldöntötték, hogy fel fogják venni. A sikeres felvételitől függetlenül hamar népszerűvé vált, mivel ugyanebben az időben egy kisebb szerepet kapott a Kárpáti György rendezte Nem szoktam hazudni című filmben. Majd az 1968-as A veréb is madárban már főszerepet játszhatott, Hintsch György filmje országos ismertséget hozott számára. Valójában eközben még mindig „csak" főiskolás volt. Erről az időszakról így nyilatkozott a Film Színház Muzsika újságírójának:

„Nagyon sokféle szerepben próbálgathattam ki a főiskolán, hogy mire vagyok képes. Éreztem, hogy osztályfőnököm, Várkonyi Zoltán tanár úr is felfigyelt rám, de három évig ki sem ejtette a nevem. Mindig csak így szólított: „Maga hosszú szőke, menjen fel a színpadra…" Én, akárhányszor írják le a nevem, szeretnék egy kicsit megmaradni annak a 'hosszú szőkének'…"[2]

Első igazán nagy színpadi sikerét még főiskolásként aratta Dása szerepében a Madách Kamaraszínház színpadán Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj Rakéta című darabjában. Alakítását a korabeli sajtó egyöntetűen dicsérte.

„S az est igazi felfedezése, aki miatt elsősorban érdemes megnézni az előadást: Piros Ildikó végzős főiskolai hallgató. Egyetlen hamis gesztusát, téves hangsúlyát, apró hibáját, akár csak gyakorlatlanságból eredő piciny tévedését sem vettük észre, de nem is igen volt alkalmunk rá, annyira magával ragadott alakításának egésze és egysége. Beszédtechnikája remek, minden hangsúlya, arcrebbenése, játéka kifejező mélyen átélt, magas színvonalúan érzelemgazdag. Klasszikusan nemes és napra készen modern, igazi művészetet mutat be. Színjátszásunk új értéke…" [3]- jegyezte meg Barabás Tamás.

Aligha lephetett meg bárkit, hogy a diplomaosztás után a Madách Színház szerződtette a a kezdő színésznőt. A Madách Színház az 1970-es és az 1980-as években, a Nemzeti Színház és a Vígszínház mellett a főváros és az ország egyik legrangosabb drámai színházának számított. Minden fiatal művész számára kitűnő iskolát, remek feladatok sorát jelentette ez a közeg. A jó szerepek és a nagy sikerek valóban nem sokáig várattak magukra. Glóriát játszotta George Bernard Shaw Sosem lehet tudni című darabjában Tolnay Klári, Balázsovits Lajos, Huszti Péter, Mensáros László oldalán. Majd Lujza Miller következett az Ármány és szerelemben. Szántó Judit, a Színház című lap kritikusa szerint:

„Az Ármány és szerelemben egyedül Piros Ildikó játéka sugározta ki, sajátos egyéni színtöréssel, Vámos elgondolásait maradéktalanul a nézőtérre. Ő volt az az örök Miller Lujza, aki alapvető átértelmezéseknek ellenállva, megmarad egyszemélyben időtlen szerelmes lánynak és XVIII. századi német polgárlánynak, s ugyanakkor mégis pontosan kifejezte az elmúlt húsz év motiválta hangsúlyeltolódásokat: Ferrari Violetta törékeny, megrendítő kiszolgáltatottsága helyett Lujza kivételes belső erőforrásait emelte ki, érdesebb, fanyarabb és okosabb volt, szépsége földibb, érzékibb, kevésbé légies."[4]

Pályája korai szakaszának legátütőbb sikerét azonban Csehov Sirályában aratta. A közönség, a kritikusok és a szakma is úgy látta, hogy Ádám Ottó Nyina szerepére a legalkalmasabb színésznőt találta meg. Major Ottó ezt a következőképpen fogalmazta meg:

„Piros Ildikó szépen szárnyaló Nyináját mindvégig együttérzéssel követtem. Elképzelhető persze romantikusabb röptű sirály. Érzelemmel telítettebb is. Búcsúját a negyedik felvonásban mégis meggyőzőbbnek, csehovibbnak érzem, mint a megszokott, romantikus pátoszú kitörést. Ez a sirály sebzett szárnyú madár, s jusson bárhová és bármire is, szívében nem olvad el többé a boldogság jégszilánkja."[5]

Desedemona alakítását, Bessenyei Ferenc Othellója és Huszti Péter Jágója oldalán, újabb elismerések követték. Alakításában törekedett az egyoldalú kép megváltoztatására, igyekezett természetesebbé, színesebbé tenni a figurát. Mátrai-Betegh Béla írását idézve:

„Mélyen megindító, evilágin szinte túli jelenség Desdemona tisztasága, ahogyan Piros Ildikó úgy úsztatja el a maga egén, mint egy könnyű felhőt. Odafenn úsztatja el, mégis beleragad az odalenti csatornákba, iszapba, vérbe. Játékában az ártatlan öröm látja meg magát az iszonyat tükrében."[6]

Pályájának fontos mérföldköve, és a színésznő egyik legkedvesebb szerepe: Heloïse, a Magyarországon kevésbé ismert Ronald Millar Abelard és Heloïse című drámájának hősnője. Ebben ismét Huszti Péter volt a partnere, az előadást pedig Kerényi Imre rendezte. A szokatlan téma – a tiltott egyházi szerelem, és a címszereplő színészházaspár alakítása egyaránt hozzájárult az előadás sikeréhez.

„Piros Ildikót nem láttuk még ennyire teljesnek. A színésznő sugárzása a belső és külső szépség összhangjából fakad; elhiteti velünk Héloïse megalázottságában is győzelmes szerelmét, s töretlennek, szabadon szárnyaló szellemnek, erősnek és fenségesnek mutatja az olykor még Abélardnál is nagyobb formátumú Héloïse-t."[7] – írta róla Demeter Imre.

Az 1970-es évek második felétől váltakozva játszott klasszikus és kortárs darabokban.

Míra Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című darabjában, Ophélia Huszti Hamletjének oldalán, Irina a Három nővérben, Viola a Vízkeresztben. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnpja című művében Lisbethet alakítja, majd Adél Molnár Ferenc Üvegcipőjében. Ezek a szerepek már az érett művész remek karakteralakításai. Lujza Millerből Lady Milford lesz. Schiller klasszikusát két évtizeddel később tűzte újra műsorára a Madách Színház. Az Arany János Színházzal közösen létrehozott produkcióban

„Piros Ildikó Lady Milfordja az udvari szerető minden báját és kegyetlenségét, de őszinte emberi érzéseit is nagy erővel képes kifejezni, s ezzel mostani színrelépését pályafutásának fontos állomásává avatja."[8]

A következő évek alakításai közül kiemelkedik Molnár Ferenc Testőrjének Színésznője, De Renalné A vörös és feketében és Vízyné az Édes Annában. Ugyancsak ennek az időszaknak meghatározó sikere a címszerep Schiller Stuart Máriájában. A szelid, az ádozat szerepét vállaló Mária mellett megcsillantotta a figura elszántságát, keménységét is. A rivális Erzsébetet Almási Éva játszotta. Vadas Zsuzsa kérdésére, hogy ha lehetősége lett volna rá, hogy válasszon, akkor is Máriát játszotta-e volna el, így válaszolt:

„Igen, természetesen. Ez én vagyok. De ahogy voltam már Miller Lujza az Ármány és szerelemben, és eljátszottam a nagy ellenfelet, a Miladyt is, ami negatív szerep, miért ne lehetnék majd Erzsébet is?"[9]

Az utolsó Madách színházi korszakához kötődik még néhány megismételt klasszikus, immár új szerepekben: Glória után, Clandonnét játszhatta el Shaw Sose lehet tudni című darabjában, Ophélia után pedig Gertrudként is bemutatkozhatott a Hamletben. Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a két amerikai darab. Tennessee Williams Üvegfigurák című darabjában Amandaként láthatta a közönség, majd a súlyos erkölcsi kérdéseket feszegető Édes fiaim című Arthur Miller-drámában pedig az anya, Kate Keller szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. A Madách Színházhoz fűződő hosszú, 37 éves időszak véget ér a színház profilváltásával. A drámai színház zenés színházzá alakult. 2007-től a Turay Ida Színházban és a soproni színházban lép fel, ahol néhány szerepét, mint például Gertrudot és Kate Kellert még továbbjátssza. Jönnek új feladatok is: Melitta az Egy szerelem három éjszakájában és a női főszerepet alakítja Huszti Péter mellett Arbuzov Kései találkozás című darabjában.

Alakításairól, szerepformálásáról, rendezőihez fűződő viszonyáról több helyütt is nyilatkozik. Fontos számára a figurák egymáshoz való viszonya és ezeknek a kapcsolódásoknak a feltérképezése. A belülről építkezés helyett kívülről befelé haladva ismeri meg az alakot, mintegy felépíti magát benne.

„Az, hogy rajzolni is tudok, megkönnyíti a szerepértelmezést. Én rendszeresen lerajzolom a szerepeimet, kívülről kell látnom, hogy milyenné váljak. Pécsi Sándor, akit nagyon szerettem, szintén ezt csinálta... Nem hiszek abban, hogy a színész egyszerűen ellesi az utcán, vagy máshol egy figura jellegzetességeit. Annak legbelülről kell jönni. Igaz, hogy élményeinkből, emlékeinkből „építkezünk", de ezeket az elemeket egybe kell rakni, újra kell alkotni."[10]

Azt vallja, hogy egész pályafutása alatt mindvégig szerencséje volt a rendezőkkel. A Főiskolán ismerte meg Kerényi Imrét, aki szinte végigkísérte egész pályáját. Rendezte többek között: Vámos László, Szirtes Tamás, Léner András és Verebes István. A legtöbbet azonban Ádám Ottónak köszönheti, aki az 1960-as évek végén szinte egy új társulatot hozott létre a Madách Színházban, amelynek Piros Ildikó az egyik vezető művésze lett. A rendezőkhöz való viszonyát alapvetően meghatározta, hogy már pályája kezdetén aktív közreműködője kívánt lenni a darab színrevitelének, nem csak egy koncepció megtestesülésének: „Ahhoz, hogy kellőképpen megérthessem a rendezőm szándékát, nagyon jól kell ismernem az egész darabot. Fontos feladatom, hogy rengeteget gondolkozzam rajta, és persze elsősorban a szerepeken. Az alkalmazkodás a rendezőhöz ugyanis nem azt jelenti, hogy a színésznek nem lehetnek észrevételei, esetleg ellenérvei."[11]

Számos alkalommal említést tett gyógypedagógus nagyapjáról, akinek a szép beszédet köszönheti. Már főiskolás korában megjegyezték róla, hogy különleges hangja, artikulációja karakterábrázolásaiban is remekül érvényesül:

„Hangja is fegyelmezett, tisztán, magabiztosan cseng. A kemény, szinte szenvtelen hang furcsa ellentétben van rendkívül kifejező, nagyon érzékeny, a legapróbb rezdüléseket is éreztetni tudó arcjátékával. Tud beszédesen hallgatni a színpadon! Alakításának talán ezek a sokatmondó hallgatások voltak a legjobb pillanatai. Feszültséget teremt maga körül azzal is, hogy intenzíven figyel partnerére, együtt rezdül, együtt él vele, felszívja, feldolgozza magában a másik érzéseit, gondolatait."[12]

A Magyar Táncművészeti Főiskolán közel 14 évig színészmesterséget tanított, amiről mindig nagy élvezettel mesél:

„Büszke és boldog vagyok, hogy ezt a feladatot kaptam a sorstól. Én mindig tanár akartam lenni. Illetve egészen pici koromban balett-táncos. Ennél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna, hogy ma a Táncművészeti Főiskolán balettosoknak színészi mesterséget oktathatok. Egy kör gyönyörűen bezárult, minden álmom megvalósult."[13]

Jónéhány filmben és tévéfilmben láthatta a közönség. Legemlékezetesebb filmszerepe a Szabó Magda regényéből készült Abigél című filmsorozatban Zsuzsanna testvér figurája volt. A szelíd, kedves, ám igen határozott diakonissza, aki lelkén viseli a főhős, Vitay Georgina sorsát. Még ma is erősen kötődik Szabó Magdához és ahhoz a humanista szellemiséghez, mely az írőnő személyiségét és életművét jellemzi. Ennek a köteléknek köszönhető, hogy Piros Ildikó ismét színpadra állt. Abigél titkai című önálló estjén beszél az írónő életútjáról, idéz kiemelkedő alkotásaiból, és szóba kerülnek az egykori sikersorozat, a Zsurzs Éva rendezte Abigél című film készítésének érdekességei is.

„Megpróbáltam én már korábban is meglógni erről a pályáról: 30 évesen művészet­történetet tanultam, aztán tanítottam a Magyar Táncművészeti Főiskolán, de nekem a színház az életem. Hetvenéves voltam, amikor elhatároztam, végleg visszavonulok: egyszerre a két fiamtól kaptam két unokát, és hetvenévesen újra egyszerre kettőt. Azt mondtam, ez Isten adománya. Aztán mégis meggondoltam magam, és ­Szabó Magda 100. születésnapjára készítettem egy önálló estet Abigél titkai címmel."[14]

Amikor egy interjúban megkérdezték tőle, hogy mit szeret a legjobban, azt válaszolta, hogy a napsütést. S hogy vajon miért? A rádióbeszélgetés részletéből megtudhatjuk:

„Napot egyszer játszottam. A Főiskolán az első szerepem Prokofjev Péter és a farkasára csináltunk egy kis zenés mesterség gyakorlatot Versényi Ida tanárnőnél. A tizenkét gyerekből tizenegy volt a vihar, akik táncoltak és én voltam a napsugár, aki a végén, amikor kiderül az ég, akkor a kör közepéből csak fel kellett állnom. Azt mondta Ida néni, hogy kapsz egy kopfot a fejedre és akkor te leszel a napsugár. Te sütsz ki!"[15]

[1] 1970.04.28., Piros Ildikó, Tükör, Lehotay-Horváth György

[2] 1970.08.08., Tehetség és szerencse – nyáresti párbeszéd Piros Ildikóval, Film Színház Muzsika, Sas Fyörgy

[3] 1969.10.11., Alekszej Tolsztoj: Rakéta – Bemutató a Madách Kamaraszínházban, Esti Hírlap, Barabás Tamás

[4] 1971/7., Mit kezdjünk a romantikával? Színház, Szántó Judit

[5] 1972.02.15., A Sirály – Színházi levél, Tükör, Major Ottó

[6] 1973.10.14., Othello, Magyar Nemzet, Mátrai-Betegh Béla

[7] 1974.11.30., Abelard és Heloïse, Film Színház Muzsika, Demeter Imre

[8] 1991,11,03., Ferdinánd, hol vagy? Vasárnapi Hírek, Bános Tibor

[9] 1994/6., Stuart Mária: Piros Ildikó, Taps, Vadas Zsuzsa

[10] 1991.08.07., Piros Ildikó, Aki megnyerte a közönséget, Ország-Világ, Schmegner Ilona

[11] 1973/9., Desdemona: Piros Ildikó, Néző, Kecskeméti

[12] 1970/1., Fiatalok a Rakétában, Színház, Márton Vera

[13] 2006.02.26., „Engem a sors a tenyerén hordoz", Keresztény Élet, Jálics Kinga

[14] 2022.04.03., Best Magazin, Szabó Magda csábította vissza a színpadra Piros Ildikót

[15] é.n., Magyar Rádió, Szivárvány, Rapcsányi László

[2022]